Ifjúsági Magazin, 1983 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1983-04-01 / 4. szám

A Ki mit tud? — ellentétben a legutóbbiakkal, de még inkább a hatvanas évekbeli­­ekkel — ma, 1983-ban nem nemzeti ügy. S ez így van jól. Nincs pánik, nincs őrület, a győztesek valószínűleg nem repülnek majd a meny­­nyekbe s a vesztesek sem gondolkodnak — remélhetően — azon, hogy az öngyil­kosság melyik nemét válasszák. A Ki mit tud? ilyen színeváltozása abból adódik, hogy ma már nem az egyetlen olyan csatorna, ahol a tehetségek kiléphetnek a közönség elé. Csupán egyetlen fórum a sok közül, ezért előfordulhat, hogy a szín­vonal nem olyan, mint a régieké, kevesebb tehetség bukkan föl. Képeink az első fordulókban sikeresen szerepelt versenyzők közül mutatnak be néhányat. Még nem tudni, lesznek-e belőlük csillagok — vagy csak csillagocskák maradnak? ERŐS MAGDOLNA — Az év elején sok mindenben csalódtam, s úgy gondol­tam, hogy a Ki mit tud? lesz a legjobb búfelejtő. Bicskén lakom, az első fordulóból elég könnyen továbbjutot­tam. Egy Korax nevű helyi zenekarral lépek fel általá­ban, jelenleg mindenem a táncdaléneklés. Esztergályos szakmunkás vagyok, az MMG Gázautomatika Gyárá­ban dolgozom. Volt valamikor egy Schtelich nevű cirkusz Magyaror­szágon. Ez arról volt híres, hogy itt mutattak be először tükrös lovasprodukciót. A Schtélich cirkusz tulajdono­sa Balogh Tamás Imre üknagymamája volt s a bűvészek­nél kötelező családi indíttatás kérdése máris megoldott lenne. Csakhogy a Schtélich üknagymama és a Tamás közötti ősök mindevvel nem sokat törődtek. — Talán maradt még valami bennem. Egy éve kezd­tem a bűvészkedést, most már általában minden nap gyakorolok egy-két órát. Példaképem Doug Henning. Két kategóriában indul: dzsesszt és klasszikus da­lokat énekel. Előadómű­vészi pályára készül. — Nem jelent gondot, hogy két egymástól eltérő műfajban próbálkozol? ■— A klasszikus dal való­ban egy kis befelé fordult­­ságot feltételez, a dzsessz éppen ellenkezőt. Mégis jól kiegészíti egymást a kettő. A dzsessz számom­ra a gátlások feloldódását jelenti, ez a képesség tu­datosulhat, s ennek már eddig is hasznát vettem a klasszikus dalok előadásá­nál. Kedvencei a spirituálék. Zongorán, gitáron és fu­rulyán játszik. HOPP BEÁTA és KOCSIS ÁGNES Teremtés előtti állapot. Beláthatatlan homoksivatag. Három mozgó pont egymáshoz közelít — három ki­rály. Gyermeksírás hallatszik. Pillanatnyi mozdulatlan­ság, aztán minden visszazökken a természetes állapot­ba. Egy nagy világégés után vagyunk. A pusztulás képei. Egy túlélő — egy gyermek — elindul és összetalálkozik a férfival, a másik túlélővel. A kislány Hopp Beáta, aki Deák Krisztina diploma­filmjében kapta az egyik túlélő szerepét. A Ki mit tud?­­on mégsem túlélést produkál, hanem Kocsis Ágnessel diszkózenére táncolnak. Mindketten a KISZ Központi Művészegyüttesének tagjai, középiskolások. STEX DZSESSZKVARTETT A szólógitáros, Almási József és a billentyűs, Oláh Géza konzervatóriumba jár, a bőgős, Egri János és a dobos, Zsákay László pedig szeretnének. A kvartett három tagjával már találkozhattunk a Szökevények című film­ben, így együtt azonban csak a Ki mit tud?-ra jöttek össze. További sorsuk az eredménytől is függ, ők min­denesetre szeretnének együtt maradni. Néhányszor játszottak már a Petőfi dzsesszklubban és a Marczi­­bányi téri művelődési házban. Repertoárjuk Chick Corea-számokra épül. BALOGH TAMÁS IMRE FALUSI MARIANNA

Next