Ifjúsági Magazin, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
Rubik nyílt levelében így válaszolt: „Felelőtlen voltam azon a bizonyos napon, amikor színésztársaimmal együtt kimentem a Tabánba focizni? Lehet, bár az autóvezetés közben, vagy a Rómeó és Júlia vívójelenetében, esetleg a Tragédia kétméteres díszletrendszeréről leesve, éppígy megsérülhettem volna. Soha nem lehet előre tudni. Mivel azonban komolyan igyekszem hivatásomat gyakorolni, komoly, kockázatos erőpróbákon ellenőrzöm alkalmasságomat. Ez nem veszélytelen, de a színészet sem veszélytelen játék sem szellemi, sem fizikai szempontból. Nekem tehát szükségem van a kosárlabdára, a focira, a lovaglásra, mert jó pár színésztársammal együtt eddig azt tapasztaltam, hogy a sport több hasznot szerez nekünk és általunk a színháznak, mint kárt. Egy szerep által kívánt lelkiállapotra pedig minden színész egyéni módszerrel készíti fel magát. Ki így, ki úgy. S ez semmi esetre sem illem kérdése. Remélem, nekem és aktívan sportoló társaimnak ritkán lesz izomzúzódása, és a sport által szerzett erények révén továbbra is gazdagodik játékunk ...” — Van ehhez valami kiegészítőd még? — Nem sok. Társaim azt tanácsolták, hogy legyek sokkal gorombább. Nem tettem, bár nyílt levelemre megint olyasmit fűzött hozzá a szerkesztő, hogy nyugaton az az általános, ezt a szerződésben is érvényesítik, hogy a művészek a föllépés napján nem űzhetnek olyan sportokat, amelyek az előadás biztonságát veszélyeztetnék. Már hadd mondjam azt, micsoda marhaság ez, eszerint egyáltalán nem sportolhat az, aki például minden nap este színpadra lép. Ez egyszerűen nem igaz. Nekünk csupán egyetlen észrevételünk lenne ehhez az álvitához. Ismereteink szerint a színházi előadások többnyire nem azért maradnak el, mert a művészek sportsérülést szenvednek, hanem megfázások és más megbetegedések miatt. Esetleg éppen olyan betegségek miatt, amelyek nem támadnák meg az embert, ha az illető rendszeresen sportolna. Időközben a Rácz fürdő elé érkezik a Rubold vezette kis futótrió. Újságírói szerencse: a trió egyik tagja, a főiskola egyik adjunktusa Pintér Tamás, aki ezt a tabáni sportéletet megálmodta, kitalálta. Neki már rég semmi dolga a szervezéssel, a kedd és csütörtök úgymond bevett szokás. Aki akar jön. Nevetve jelenti ki, de gondolom csak azért, mert el akarja venni az élét a nagy szavaknak: — Ezt az egész életem főművének tekinthetem Csodálatos társaság. Végre eljött az a generáció, amelyik ráébredt a szólás-mondás csodálatos igazságára: Ép testben ép lélek! A futó trió harmadik tagja egyébként hölgy, Balogh Erika, a Thália tagja. Ruboldnak megemlítettem, mindent tudok futóbajnoki mivoltjáról, hallottam a tabáni futás eredményét. Egyetlen kérdése hozzám: Eperjes Karcsi hányadiknak helyezte magát. Mondom, harmadiknak. — A disznó! — csúszik ki a száján — egyszerűen nem hajlandó lemondani a dobogóról. Pedig az igazság az, hogy csak negyedik volt. Barátok között ugye ilyesmi megengedhető. Egyébként a négy igazi jó barát: Bubik, Rubold, Eperjes és Szőke Pál, a Népszínház tagja. Évek óta együtt fociznak, együtt járnak meccsre, a színész válogatottságot is csak úgy vállalták, ha mind a négyen bekerülnek a csapatba. Vége az edzésnek, a csapat beveti magát a Rácz gőzfürdőjébe, a termálvízbe. Kilazulnak az izmok, a vízben még sztoriznak, viccelődnek, aztán irány a színház, kezdődik a napi munka. A Tabáni Futók Baráti Szövetsége (ez a félhivatalos nevük) tagjainak egyik edzése véget ért. PETHES SÁNDOR URBÁN TAMÁS FELVÉTELEI NEGYEDIK MŰSZAK ÉS DINNYÉS JÓZSEF A középső poszterünkön látható vidám társaság a Lágymányosi Közösségi Házban találkozik minden pénteken, ők a IV. Műszak. Egyszerűen csak klubtagok, akik 1982 nyarán a Diákcentrumba jártak, majd ’82 őszétől az One Man Band klub tagjai. Huszonketten kezdték a klubosdit és a megszaporodott közönségnek, de a klubvezetőnek is feltűnt, hogy többen kívülről fújják a dalokat. Az estek egyik állandó programja a kívánságlista. A bejáratnál kifeszített csomagolópapírra mindenki felírhatja az előző hetekben hallott dalok címeit és ezek a dalok fejezik be a heti találkozókat. A nemek aránya változó, hiszen elég egy rosszabb jegy a suliban, már ki is marad valaki egypár hétre: a szülői szigor nincs kórusra hangszerelve. Sokan több műszakban dolgoznak, ezért a névválasztásnál is ez döntött. Mivel gitárosok és dalszeretők járnak ide, nem volt nehéz 35—40 jó hangú fiatalt összeszedni a közben 40 tagúvá vált klubban. A kórus „első fellépése” akkor volt, amikor Dingnyés József, a társaság előénekese berekedt és csak gitározni tudott. A közönség minden dalt együtt énekelt el velük. 1983 tavaszától több helyre hívták őket, mondván ez biztos egy irányított, közös éneklés. Ekkor már „csak” válogatni kellett, csiszolni a szólamokat, klubosdiból közösséget formálni és fellépésekre utazni. Ezért Dinnyés állandó tettestársai közül ketten szólamvezetőként dolgoznak a IV. Műszakban: Kátai Zoltán és Kovács „Húsom” István régi ismerősök a műfajban. Kátai nyolc éve régi magyar dalokkal és vers megzenésítésekkel járja az országot, a mosonmagyaróvári. Húsom sokféle pengetősön játszik és „igazi” kórusban is énekelt hivatásszerűen, Budapesten Abban mindannyian megegyeznek, hogy a dal békít, föllelkesít, vigasztal, érzelmeket közvetít. Kedvenc színeik egyenlő arányban a piros, a fehér és a zöld. Kedvenc szórakozásuk: együtt kirándulni, beszélgetni. Nem erősítőkre, autókra, hanem vonatra gyűjtenek, csak a mozdony ma még hiánycikk, ezért könyvekre költik a pénzüket.