Ifjúsági Magazin, 1984 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Az „Őrült Rohanás” üzenetei Grenada neve — világpolitikai összefüggésekben — először 1979 őszén bukkant fel a hírekben. Ennek előtörténete van. Ugyanennek az évnek a nyarán Bécsben találkozott Jimmy Carter amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB akkori főtitkára, szovjet államfő. Ott írták alá a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló (SALT) egyezményt. (Akkor került sor — a világ ámulatára — a carteri puszira; az amerikai elnök magához húzva Leonyid Brezsnnyevet, a tévékamerák össztüzében csókot nyomott a meglepett SZKP-főtitkár arcára. Mint utóbb kiderült: júdáscsók volt.) A két ország alkotmányos rendje értelmében az osztrák fővárosban aláírt nagy horderejű egyezmény csak azután lépett volna életbe, ha mindkét ország törvényhozása jóváhagyja, azaz ratifikálja. Ez azonban hiába váratott magára. Az akkor már megtorpanni látszó enyhülés hívei növekvő aggodalommal tapasztalták, hogy Amerikában egyre több kifogás merül fel a szakértői csoportok által hosszú évekig tárgyalt egyezmény szenátusi jóváhagyása ellen. Nem is elsősorban a genfi tárgyalóasztalnál hosszas huzavonák árán kialkudott arányokban kételkedtek. Rossz ízű, rágalom szagú gyanúsítgatások láttak napvilágot az amerikai sajtóban. Hogy a Szovjetunió repülőgépeket csempészett Kubába, megszegve a Kennedy—Hruscsov által megkötött megállapodást, s a szigetországból fenyegeti az Egyesült Államokat. És Grenadán katonai repülőteret épít — afféle hídfőállás számára. A SALT-egyezményt azóta sem ratifikálták, sőt e propagandahullám hátán 1979. december 12-én Brüsszelben elfogadták a NATO úgynevezett kettős határozatát, aminek értelmében megkezdték 1983 végén a Pershing—2 rakéták és a manőverező robotrepülőgépek európai telepítését. Ugyancsak 1979 végén, csaknem két héttel a kettős határozat elfogadása után, az amerikai propaganda új muníciót vélt találni magának: a Szovjetunió afganisztáni segítségnyújtását.