Ifjúsági Magazin, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1985-08-01 / 8. szám

VIN­CZE VIKTÓRIA? — Én is sokszor megkérdeztem már ma­gamtól. — S mi volt a leggyakoribb válasz? — Popénekesnő, százhatvan centiméter­rel, barna szemekkel és barna hajjal. Egy tizenöt éves kora óta űzött énekesnő va­gyok, aki koreográfusnak készült, majd munkaközösségekben tanult gitározni. Kérték, próbáljak meg fütyülni is hozzá, s amikor énekelni kezdtem közönség előtt, nem tudom, miért aprópénzzel do­báltak meg. — Mondták is 1972-ben, hogy apró­pénzre váltottad a tehetséged: a táncdal­fesztiválon elénekelt daloddal, amely nem került a döntőbe, de az egész ország dú­dolta. Ez volt a Mosolyodat el kellene ül­tetnem ... — Mivel Dévai Nagy Kamilla nem tud­ta vállalni a szereplést, én ugrottam be helyette ezzel a fesztiváldallal. Így kezdő­dött a pályafutásom. A fesztivál után kö­vetkezett egy Victor Máté-korszak, de a számomra írt szerzeményeit nehezen fo­gadta el a közönség. A következő évben viszont eljutottam Japánba, s a Hány éj­jel vártam című dal angol változatával szerepeltem a Yamaha fesztiválon. Bár Fényes Szabolcs zeneszerző, amikor kikí­sért a repülőtérre, azt mondta, ha nem is nyerek, de egy jó férjet hozzak... Nos, férj helyett harmadik díjjal érkeztem ha­za. — Ami persze késik ... — Igen, hamar elterjedt, hogy férjhez mentem külföldre. Csupán annyi történt, hogy sokat voltam Münchenben, kinti szerzeményeket énekeltem, szerepeltem a rádióban, a televízióban, s készítettek ve­lem egy kislemezt. Az ismeretségem miatt kerültem kapcsolatba egy lemezcéggel, de egy év után nem újították meg a szerződé­semet, s innen kezdve már nem utaztam annyit az NSZK-ba. Ezután, 1976-ban és 1977-ben jól ment az itthoni szekér is, de megakadt, mert autóbaleset miatt egy év­re ágyba kényszerültem. 1979-ben az In­­terkoncerten keresztül eljutottam Kalifor­niába, ahol magyar szerzeményeket éne­keltem angolul, de a számok hangszerelé­se elégtelennek bizonyult. Végül is az tör­tént, hogy feleségül mentem egy ameri­kaihoz. Dalia :van értünk, de többet vol­tunk itthon, mert a férjem szeretett Pes­ten lenni. Ajánlatot kaptam, hogy szere­peljek egy Playboy klub show-műsorában, ami anyagilag sem lett volna rossz üzlet a heti ezernégyszáz dollárral. A férjem presztízsjellegű féltékenysége azonban tarthatatlanná tette a kapcsolatunkat, s 1981-ben ,,megszöktem” Daliasból. — Ekkorra már a neved is kezdtük el­felejteni, csupán a külföldi házasságoddal kapcsolatos pletykák „éltettek”. Mígnem egyszer bekopogtál a Zenebutikba. — örültem, hogy meghívtak a műsor­ba, melyben angolul énekeltem egy dalt, s elmondhattam, hogy hiszek énekesnői pályám folytatásában. — Vajon mire alapoztad ezt a kijelen­tést? — A beszélgetésünk elején úgy fogal­maztam, hogy tizenöt éves koromtól „űzött” énekesnő vagyok. Ide-oda sodort az élet, s igazából ritkán éreztem magam­ban elhivatottságot a szakma iránt. Nem akarok most nosztalgiázni, de arról van szó, hogy nem vagyok tagbaszakadt hölgy, s szívesen énekeltem a lágyabb, líraibb dalokat, melyek jobban illettek a hangom­hoz és az egyéniségemhez. S a közönség is e dalokon keresztül ismert és szeretett meg. Talán ezért nem vettek komolyan a szakmában. Mert értéktelen, zeneileg kevésbé igényes stílust képviseltem, ami mégis divatos volt, hiszen sokan hallgat­ták Egyszóval a hangom alárendeltje vol­tam, most azonban fordult a kocka, s a han­gomat rendelem alá az elképzeléseimnek. — Visszatérve a Zenebutikhoz, szerep­lésed egy „új” Vincze Viktóriát állított ismét a rockzenei pályára. Hogyan? — Sok levelet és felkérést kaptam együttdolgozásra különböző zenekaroktól. A Carát együttes két tagja is elküldött egy kazettát, s láttam bennük fantáziát. El­kezdtük a közös munkát, új dalokat készí­tettünk, a külsőségekben pedig az újro­mantikus elemekre építettünk. — Mihez hasonlítható a muzsikátok? — Azt mondják, nagyon nehéz bármihez is hasonlítani. A Culture Clubot, a Kaja­­googoot, s Kate Busht emlegetik, de őket, mint előadókat tartjuk követendőnek. Egyébként éppen annak nehéz e felvé­teleket minősíteni, aki részt vett az elké­szítésükben. Majd a közönség eldönti, miért tetszik vagy nem tetszik az első al­bumunk. A lemez anyagát természetesen turnén is szeretnénk bemutatni, de arra várunk, hogy a tömegkommunikáció és a videóklubok megismertessék a lemez da­lait. Ezért az MHV készített egy angol nyelvű videoclipet, amit a MIDEM-re is kivittek, csakhogy amikor a lemezcégek bele akartak nézni, kiderült, hogy a szala­got valaki letörölte . .. Máig sem tudjuk, mi történt, de vigasz, hogy ennek ellenére külföldről is érdeklődnek a Viki és Flört iránt. Az elmúlt hetekben jártam Nyugat- Berlinben, ahol Collins Pearsonnel, az Alphaville producerével folytattam biz­tató előtárgyalásokat. S természetesen na­gyon várjuk — Karakas Gézával, Pacsó Pállal és Vincze Tamással együtt — a Flört bemutatkozását a hazai közönség előtt is. CSONTOS TIBOR in: Ott, mindenütt Néhány héttel ezelőtt Graz, majd Bécs, utá­na Budapest, mindenhol jól sikerült, forró han­gulatú koncertek. Vajon mi a titok? A zene­kar jobb, mint az ezt megelőző években, vagy a körülmények változtak? A válasz: nem. Sőt, ha a régi KFT-t összehasonlítjuk a maival — már elnézést, és lehet hogy ez­ szentségtörés — a régebbi volt a jobb, bár közel sem olyan népszerű. A fiúk rájöttek a nagy igazságra, arra a bizonyos hegy és Mohamed esetére. Zenében, színpadi megjelenésben, mókában kicsit közelebb a közönséghez. A KFT eredeti elképzeléseit nem adta fel, viszont a könnyebb hangvételű dalokat jobban el tudta adni. 1985-ben egy bál jó ürügy volt az Operában ahhoz, hogy a KFT meghitt hangulatú partyn találkozzon közönségével. Egyébként az utol­só bál a Petőfi Csarnokban volt (az utolsó al­bum címe meg Bál az Operában volt). Vala­mennyi nagy sláger elhangzott, melynek végén a legördülő függöny mintegy pontot tett az el­múlt korszakra. _ Az együttesre most más jellegű munka vár. Új dalok komponálása, új szövegek, ötletek és nyilván egy új színpadkép, amelyet sok-sok KFT-rajongó vár.

Next