Ifjúsági Magazin, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1985-09-01 / 9. szám

ba csavarnak, úgy nézek ki, mint aki csupa vér. Viccelőd­nek velem, hogy szálljak fel a 2-es villamosra és kérdezzem meg, hol van a legközelebbi rendőrőrs. Vajon mit szólná­nak a békés utasok? Végül is este 7-ig festékben vagyok, te­tőtől talpig, öt óra körül már úgy érzem, hogy megbolondu­lok. Mindenem ragad a tempe­rától. Az arcomon mintha maszk volna. Semmihez sem nyúlhatok, mert minden azon­nal festékes lesz. Ez volt idáig a legnehezebb nap. Megpróbá­lok forró teával lelket önteni magamba, de ez csak pillana­tokig melegít. Végül a világo­sítók oldják meg a gondot, be­kapcsolnak egy hatalmas ref­lektort, melegítőnek. Ez már segít, a festék viszont így túl­ságosan gyorsan szárad raj­taim, ezért újabb és újabb réte­geket kell felvinni. Egy idő után valósággal omlik rólam a vakolat. Az utolsó snitt: ugrórúgással lököm le az ellenfelemet az állványról. (Homokbuckára zuhan, nehogy megüsse ma­gát.) Három kamera is készü­lődik a felvételhez. Izgulok, hogy elsőre sikerüljön, neki sem lehet kellemes a zuha­nás, még ha homokon is ér ta­lajt, összeszedem a maradék erőmet és ugrom. Sikerült. Nem kell megismételni. Június 10., hétfő Nehéz hetem lesz, mert for­gatás után mindennap két fel­lépés következik Korda György show-jában. A partne­rem Szerednyei Béla. Ma, az első színre lépés előtt derül ki, hogy Béla este nem ér rá, játszik a Madáchban, gyorsan ki kell találni, hogy mit fogok csinálni a második előadáson, egyedül. Sikerrel átvészeljük: a műsorvezető Rózsa Gyuri meg interjúvol, elmondok egy hosszú monológot, s elénekelek egy dalt is a készülő lemezem­ről. Holnap Miskolcon megint két előadás, megint egyedül. Június 13., csütörtök A legnehezebb jelenet felvé­telét tűzték ki erre a napra. Kegyetlen hosszú, s tele ron­­tási lehetőséggel. S ha bárki egy picit is hibáz, ismételhet­jük. Az Industriál Fő utcai épületének — itt van a film­beli kapitányság — bejáratá­tól indul a felvétel. Sir Kati kilép rajta, a többiek elindul­nak a lifthez, a kamera mö­gött én kilépek a liftből, vál­tunk pár szót, mialatt a ka­mera begurul a liftbe, mi utá­na, föl az ötödikre, de köz­ben a harmadikon még be­száll valaki, végigbeszéljük az utat, az ötödiken kiszállunk, végig a folyosón, be az irodá­ba és a dialóg még mindig megy ... Mindez egyvégtében, ötször vettük fel, teljesen ki­akadtunk a végén. Az izgal­maknak azonban még nincs vége. Reszketve várjuk a visz­­szanézést, mert ha a rendező mégis talál a jelenetben vala­mi kifogásolnivalót, kezdhetjük elölről. Szerencsénk volt, sike­rült, három felvétel is jó. Ezeken a visszanézéseken — mi muszteroknak hívjuk — kovácsolódik össze igazából a csapatunk. Lassan már kis családként dolgozunk együtt. Az előző napok termése min­denkit érdekel, ilyenkor vala­mennyi szereplő és közremű­ködő ott szorong a vetítésnél. A munkanapom, persze, még nem ér véget. Forgatás után két fellépés Tatabányán, majd folytatódik a nagylemez „ke­verése” a stúdióban. Jó, ha két óra alvás jut erre az éjszaká­ra. S ez már így megy a hét eleje óta ... Nem könnyíti meg a dolgomat, hogy egyre ritkábban látom a kislányo­mat, most három napja már egyáltalán nem is találkoztam vele, hiszen éjjel-nappal dol­gozom. Nagyon hiányzik, néha már úgy érzem, itthagyok csa­­pot-papot és rohanok hozzá. Közben a lakásunk is épül, most tart abban a stádium­ban, hogy nem lehet már ben­ne lakni. Kölcsönlakásokban alszunk, ruháink négy helyen, a gyerek összes dolgai, nem tudom mi hol van, melyik ci­pőmet vagy zoknimat melyik címen hagytam, szerteszét va­gyunk, azt sem tudom, hol áll a fejem. Háztartásunk egyál­talán sehol nincs, a stábunk büféje a fő étkezőhelyünk, ha el akarok vinni egy darab ke­nyeret, ott veszek, hiszen sem időm, sem alkalmam vásárol­ni. Június 24., hétfő Díjkiosztás a tévében. Dr. Kor­­nidesz Mihály, az MTV elnöke átadja a nívódíjat a Lindáért. (Miközben gratulációra nyújt­ja a kezét, odasúgja nekem: most egy barátságos kézfogást kérek!) Nagyon boldog vagyok és rohanok vissza a forgatás­ra. Délután lerándulunk Veszprémbe, ahol a televíziós fesztivált nyitják meg. Az első ősbemutató éppen a Villany­­vonat című film, amelyben az akkor 7 hónapos kislányom debütált, mint színész: Gábor Miklós, majd Rudolf Péter ölében sír ... FOTÓ: BARTÓK ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék