Ifjúsági Magazin, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1985-09-01 / 9. szám
„Harckészültségi gyakorlathoz felkészülni!” — hangzik a parancs. Mintha nem is hajnali öt óra lenne, a csopaki völgyben meghúzódó tábor pillanatok alatt benépesül. Néhány perc, s az alakulótéren a kora reggeli párában egymás mellett sorakoznak a csapatok. Mire a felkelő nap sugarai áttörnek a környező hegyek erdőborította csúcsain és a konyhások reggelihez készülődnek — a fiatalok percnyi pontossággal érkeznek vissza a négykilométeres távról, leküzdve az ügyességi és elméleti állomások akadályait. A tábor vezetősége elégedett. A fiúk és a lányok szinte hiba nélkül teljesítették a kapott feladatokat! A kiadós reggeli még jobban esik a hajnali „séta” után. Mindez történt egy kellemes nyári hajnalon, Csopakon, az immár hagyományos katonai és belügyi pályákra irányító táborok egyikében. Csopakon kívül idén Tatán és Szolnokon összesen több mint ezer középiskolás és szakmunkástanuló lány és fiú ismerkedhetett meg a katonai és a belügyi pályákkal. Az egyhetes, változatos és feszes program lehetőséget adott arra, hogy betekinthessenek az egyes pályák szakterületeinek munkájába, laktanyalátogatáson, bemutatókon lássák közelről a katonai, határőri, rendőri, tűzoltói munkát. Hányan lesznek közülük hivatásosok? Ezt nehéz lenne most megjósolni, az azonban biztos, soha nem találkoztam egy helyütt, egyszerre, ilyen sok lelkes fiatallal, mint itt a táborban. Felekán Gabriella már harmadik éve vesz részt a tábor munkájában. Fodrásznak tanul Budapesten, de szilárd elhatározása, hogy elvégzi a rendőrtiszti főiskolát, mert ifjúságvédelmi területen szeretne dolgozni. — A barátnőm mamája rendőr, egyszer felpróbáltam az egyenruháját, nagy sikerem volt vele az egész családban — mondja, s bizonyításképpen gyorsan kölcsönkéri a táborvezető egyenkalapját, s rögtönzött bemutatót tart egy fénykép kedvéért. Kromwald Melindának, mire e sorok megjelennek, nem lesznek egyenruhagondjai. Ő is „őstáborlakó”, most érettségizett Dombóvárott, és szeptember elsejétől az egyik kerületi kapitányság közbiztonsági osztályának állományába tartozik. Ne csodálkozzon tehát senki, aki ügyeit intézve egyenruhába öltözve találkozik e kedves, csinos, hosszú hajú leánnyal, aki az első időben kapuőri feladatokat lát majd el. Szakszerűen ismerteti, milyen fontos feladata van a kapuőrnek. Igaz, minden vágya az volt, hogy bűnügyi technikus legyen, de mivel ott nem volt üres hely, nem riadt vissza ettől a talán férfiasabbnak tűnő szolgálattól sem. — Két évig jártam az MHSZ-be lőni, így a fegyverrel már megbarátkoztam — mondja mosolyogva. Peszleg Tibor főtörzsőrmester az egyik csoportvezető. — Először 1979-ben voltam pályára irányító táborban, s már akkor elhatároztam, hogy rendőr leszek — bármi áron is. Ifjúgárdistaként sokat jártam szolgálatba rendőrökkel, majd ahogy elvégeztem az iskolát, rögtön jelentkeztem a BM Forradalmi Rendőri Ezredhez. Három éve vagyok rendőr, de azóta is állandóan tanulok. Először a tízhónapos tiszthelyettesképző iskolát végeztem el, idén nyáron pedig a Kun Béla Zászlósképző Iskolát fejeztem be. A csoportom srácainak alig győzöm a kérdéseiket megválaszolni. Minden érdekli őket, mennyi a kereset, milyen a fegyelem, az előbbrejutási lehetőség? Igyekszem a lehető legpontosabb információkat adni, hiszen néhány évvel ezelőtt én is ezt vártam. Egy biztos. Nem bántam meg, hogy ezt a pályát választottam. Ha most kellene döntenem, most sem haboznék — mondja határozottan. Egy lány, aki katonatiszt szeretne lenni: Molnár Éva, a veszprémi Kállai Éva Szakközépiskola tanulója. — A családban szinte mindenki katona. Pont én ne legyek az? — mondja. — Ismerem a katonaéletet, ott élek a laktanya körül. Pénzügyi szakra jelentkezem. Balla Zsuzsa már most tipikus rendőralkat. Határozott, ellentmondást nem tűrő. — Igenis, a lányok is vannak olyanok, mint a fiúk! Biztos vagyok benne, hogy a legnehezebb helyzetből is ki tudjuk majd vágni magunkat. Ismerem a rendőri munkát, a papám nyomozó. Tudom, nemcsak látványos üldözésekből áll a rendőri munka, az adminisztráció itt is sok időt felemészt. Ennek ellenére nagyon szép hivatásnak tartom. Nyelvet tanulok és a történelmet is nagyon szeretem. Remélem, hogy tudom majd ezeket hasznosítani a munkám során — mondja egy szuszra. Hirtelen furcsán érzem magam. Csupa harcias, elszánt lány között ülök, kinek a karját, kinek a kézfejét, vagy éppen a bokáját fedi kötés. Mi történhetett itt az előző látogatóval? ... Talán egy kemény karatebemutató áldozatának vagyok kiszemelve? A csapat nevetve nyugtat meg. Előző nap voltak a sportversenyek, s az elsőség megszerzéséhez nem kímélték magukat. Katonadolog! — mondták. Az esti diszkóban már el is feledkeztek a dagadt bokákról, a meghúzódott karokról. Hány fiatallal találkozunk jövőre ugyanitt, vagy hányan lesznek közülük a hivatásos állomány tagjai — nem tudni. Egy biztos, akik itt eltöltenek egy hetet, azok emberközelből ismerhetik meg a rendőrség, a katonaság, ahatárőrség és a tűzoltóság munkáját, s ha úgy adódik, az élet más területein is hasznosítani tudják majd ismereteiket. URBÁN TAMÁS riportja