Ifjúsági Magazin, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1985-02-01 / 2. szám

Oskolás érdekességek nyomában, a híres városban J­ókai Mór kecskeméti emlékeiből. (Az én isko­latársaim. Cent. kiad. 91. k. 176—178.) „Mindjárt a megismerkedés első napján élet­be lépett közöttünk az a kecskeméti kollégium­ban dívó szokás, hogy amelyik diák tud valamit, ami kívül esik a kötelezett tantárgyakon, az a többit ok­tatja e tudományból — ingyen. (Lancaster sziszté­ma.) Muraközi Jani lett a tornamester, ő trenírozta a többieket. A temetőben volt a tornahelyünk, a jó puha porondon. Ő tanított bennünket karddal és tőrrel vívni, mégpedig plasztron nélkül! Hozzászo­kott bőrünk a vágáshoz. Dicsekvés volt a kék-véres ütésfolt a karon és a mellen. (Egyszer Molnár Ádám mind a négy ujjamat keresztülvágta karddal a tréfából.) Egy másik diák zenészeihez értett. Ez nekem nem kellett. (...) Egy harmadik énekmester volt. Ennek az alakját bele is hoztam az első regényem­be, mint ,cantus praesert’. A negyedik táncolni tanított. Ez lehetett Nagy Feri. Tőle tanultuk a francia négyest és a körmagyart, meg a magyar szólótáncot, amiről a mai kor gyermekének már ideája sincs. Az ötödik tanította a francia nyel­vet. (...) Hanem azért jó volt az ügy. A fiúk csak megta­nultak szépen minden rendkívüli tantárgyat — in­gyen. Engem pedig megtettek rajztanárnak. Értékesí­tettem a komáromi tanulmányaimat. Valóban érté­kesítettem. Mert később annyi magántanítványom akadt, aki fizetett havonként két forintot, hogy egész úrrá lettem. Ezek között volt Márton Ferkó is, aki irodalmi néven Abonyi Lajos, kiváló szép­tehetségű, népszerű írótársam. (...)” DIÁKPOLGÁRMESTER Diákhagyományok után kutatok az alföldi telepü­lésen, Kecskeméten. A város — ősi diákváros. Min­den évben képviseltetik magukat a fiatalok az ősi diákvárosok talákozóján. Bár, ők is bajban vannak, ha egykori hagyományok felelevenítésére kérik őket. Nincs, vagy nagyon kevés maradt az utókor­ra. Nem úgy, mint Sárospatakon, Debrecenben, vagy Pápán. Miért? Talán azért, mert Kecskemét református kollégiumára nagyban hatott — min- ■ denben — Debrecen. Az ő „felügyeletük” idáig is eljutott. Kutatásaimat, keresgéléseimet több helyen vé­geztem. Először a városi KISZ-bizottságon tudako­­lóztam, vajon az általuk meghirdetett pályázatra hányan küldték el dolgozataikat? Hárman. S azok a munkák sem a diákhagyományokról szólnak, ha­nem iskolatörténetet dolgoznak fel. Ha már a KISZ-eseket említettem, itt mondom el, hogy azért ők tesznek valamit a hagyományok felkutatásáért — a már emlegetett pályázat kiírásával —, s a mai szokások kialakításával. Minden esztendőben ők szervezik-rendezik a város középiskolásainak vi­dám, bohókás bolond-ballagását a főtéren. S for­dított napra invitálják a diákokat, mint legutóbb június elején. Ilyenkor diákpolgármestert választa­nak, ez a fő aktus a napon. A többi program: zsib­vásár, kacsavarászat, léggömbfogás, korsótörés, jós­lás, édenkert, házasságközvetítés, aszfaltrajzverseny virágkötészet, divatbemutató, fodrászat. És: kulturá­lis ajánlat, humoristákkal, zenészekkel, néptánco­sokkal. Ez már a mai diákélet hagyománya. Van, nemcsak Kecskeméten, örüljünk neki. PÁLMA, ROSTA, IBOLYA A jogakadémia ifjúsága és tanárai szerkesztették a kéziratos újságokat. Ezek néhány fennmaradt példányát féltve őrzik a kecskeméti református egy­ház könyvtárában. Az első kézzel írott újságot, a Kóbort 1835-ben készítették, mégpedig Balla Ignác, Karsay László, Burgyán Sámuel. Verseket, elbeszé­léseket, tanulmányokat közöltek. Ellenlap is szüle­tett, a Rosta, a tudomány és a szépművészet istá­­polására. Az elődök munkáját követte a Pálma. A könyvtárban vigyáznak az 1937—38. évfolyam darabjaira. A Kóbor Tempe címmel jelent meg, majd 1845 táján elakadt, elfogyott a kedv, az erő, s nem vehettek kezükbe gondos munkával készült lapokat a növendékek. (1859-ben rövid ideig még havonta kétszer olvashatták az Ibolyát.) Fellapozom a „Hat jó barát képzőiskolája” című 1854-es kézös írott könyvecskét. Ebben a tanulók legkiválóbb fogalmazványai szerepelnek. Petőfi Sándor barátjának, Bacsó Jánosnak a kéziratos versgyűjteménye is megmaradt: „Egynéhány válo­gatott Víg és Szomorú Dallok mellyeket összesze­degetett és leírogatott Bacsó János Kecskeméten 1837-ben” — olvasható a belső borítólapon. A tár­gyi dokumentumok közül előkerül egy háború után készült iskolazászló, rajta latinul a felirat: „eres­eti sub pondere palma”, vagyis­ teher alatt nő a pálma. Adorján Józsefné, a református egyház könyvtá­rának munkatársa régi-régi értesítőket, évkönyve­ket mutat. Talán ezekben találok valami izgat- A kecskeméti szakirányú iparostanonciskola - iparos i*nu!W, 9 'tanévben példás viselkedésével, ____ J.'isu '-r'--'elért kiváló eredmény miatt elismerésünkre rászolgált az évzáró ünnepélyen elism­­erő oklevéllel tüntettük ki. ------- '■•y / --------------­... ! B fu­fii

Next