Ifjúsági Magazin, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1985-08-01 / 8. szám

Magyar Hírlap A TV-BASIC bizonyítványa Véget ért a TV-BASIC tanfolyam. Újszerű vállalkozása volt ez televíziónknak, de példa nélkül álló kezdeményezésnek tekinthető képzési rendszerünkben is. Az angol nyitott egyetem (open__ university) mintájára ugyanis a televízión keresztül követett oktatás végén a tanulók vizsgát tehettek, bizonyítványt szereztek, melyet hivatalosan is elismertek. Voltaiképpen igen gazdaságos formáról van szó, hiszen több ezer fő sajátította el ily módon igen olcsón, külön tanfolyam és az ehhez szükséges infrastruktúra nélkül e divatos és korszerű számítógépnyelv alapjait. Olyanok, akik eddig jobbára már rendelkeztek ugyan személyi számítógéppel, ám azt inkább kész programok felhasználásával, játéknak használták. Hazánkban mintegy 5O—60 ezerre tehető az ilyen kompjúterek száma, így ha a tulajdonosok továbblépnek a játékprogramokon — gondolták a szervezők —, az mindenképpen a számítástechnikai kultúra egyfajta fejlődése volna. Mert alapnak tekintették, hogy a TV-BASIC követéséhez számítógépre mindenképpen szükség van. Kovács Győző, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság főtitkára elmondta, hogy az egyenletesen nehezedő tananyag megértése a tévé nézésével nem volt lehetséges, szükség volt tankönyvre is, melyet már a sorozat megindítása előtt 80 ezer példányban elkapkodtak. Enélkül a nézők a harmadik, negyedik adás után elveszítették volna a fonalat. Voltak — főleg a szakmából —, akik a műsor színvonalát kifogásolták, ám a hatodik adás után már ők is elismerték a sorozat kellő nehézségét. Közben az is kiderült, sokan gép nélkül kezdtek a tanuláshoz. Így a Neumann-társaság az országszerte gyarapodó mikroklubok égisze alatt megszervezte a számítógépes gyakorlatokat is. A 74 vizsgakérdés összeállításánál komoly programozói szinthez közel álló kérdéscsoportot alkottak a szakemberek, amit az is mutat, hogy a vizsgázók mintegy 56 százaléka nem érte el a szükséges 57 pontot. Sokan ugyan hamar végeztek a tesztlapok kitöltésénél, ám ők többnyire nem vették észre a kérdések rejtett „bombáit”, s sorra „elvéreztek”. Nem kevesen már a tanfolyam végén megérezték a vizsga várható nehézségeit, mert bár összesen 6352-en — a vártnál jóval kevesebben jelentkeztek, az országszerte egy időpontban rendezett vizsgákon több mint 50 százalékuk nem is jelent meg. (Igaz, a fiatalabbak talán a 200 forintos vizsgadíjat is sokallták. Ezt a jövőben esetleg differenciálni lehetne.) A vizsgázók között a legfiatalabb 8, a legidősebb 78 éves volt. A 8 éves kisfiú 58 ponttal át is ment, a két 78 éves nagypapa, viszont megbukott. A legidősebb sikeres vizsgázók 66 évesek voltak. A legtöbben persze a 14—19 éves korosztályból kerültek ki, őket követte egy kisebb hullám, a 26—30 évesek közül. Jellemző volt még az erősebb nem nagy fölénye, hiszen 2360 férfi mellett csupán 439 nő tette le a vizsgát. Tény viszont, hogy a maximális pontszámot szerzett két pályázó között egy 27 éves pécsi hölgy is akadt, míg társa egy 17 éves dombóvári fiú lett. Három laktanyában is vizsgáztak, ráadásul az átlagnál nagyobb arányú sikerrel. A bukottak aránya különben a fővárosban nagyobb — mintegy 70 százalék —, vidéken viszont csak 56 százalék volt. A Tömegkommunikációs Kutató Központ szerint egyébként mintegy 240—250 ezer ember nézte a TVBASIC adásait, ami a TV-Híradó másodikkiadása nézettségének felel meg. Dr. Arató Mátyás, a matematikai tudomány doktora, a SZÁMALK igazgatója is megerősítette, hogy tanfolyamaikon felvételi vizsgának, illetve kezdő szemeszterükön gyakorlati jegynek ismerik el a most szerzett bizonyítványt. A műsor videokazettán forgalomba került, ennek első 100 darabos szériája 15 ezer forintért kapható. Már sok művelődési ház rendeltbelőle. Legtöbb helyütt persze már a műsor sugárzása alatt felvették az egyes részeket, és azt a TV elnökének engedélyével felhasználják az oktatás során. Hogyan tovább? A szervezők szeretnék, ha már ősszel folytatni lehetne a valóban hasznos kezdeményezést, méghozzá úgy, hogy a legközelebbi vizsgákra jövő márciusban kerülne sor. Akkor a tavaszi fesztivál keretében számítástechnikai seregszemle is lesz. PALUGYAI ISTVÁN Mozgalom kezdődik? Anna minden stoppos etikát és szokásjogot fölrúgva, a budaörsi benzinkúthoz sorakozó autókat járja végig. Az egyik kocsinál gyenge ellenállásba ütközik és befurakszik a házaspár mögé a hátsó ülésre, holott szemmel látható, hogy kelletlenül fogadják. — Jó ez így? — kérdezem aggodalmaskodva. — Fő, hogy elvigyenek — rántja meg a vállát. Nekem nem sürgős, így inkább átpártolok a sztráda kijáratánál várakozókhoz. Folyamatosan jönnek a fiatalok, de gyorsan elkelnek. Egyikük nyakában zsinóron stoppos igazolvány lóg, lábánál hátizsák. Hajnali ötkor állt ki Miskolcnál az útra, hogy eljusson a balatonszemesi stoppostalálkozóra. Néhány perc múlva ezüstszürke Datsun fékez előttünk. Péter meglepődik: magyar rendszámmal ilyen kocsi még nem vette föl. A kocsiban először is átadja a sorsjegyet a vezetőnek és szakszerűen tájékoztatja a stoppos igazolvány előnyeiről: ez egyben biztosítási kötvény is, tehát, ha — ne adj’ Isten —, baleset történne, a gépkocsi tulajdonosát megkíméli az anyagi-jogi vitáktól. A sorsjegyen szereplő azonosítási szám alapján bármikor visszakereshető, hogy ki ült a kocsiban, a sorsjeggyel pedig akár egy másik kocsit is lehet nyerni. Hányan stoppolnak ma Magyarországon? Erről semmiféle adat nincs. Az Express által tavaly bevezetett igazolványt az első évben kétezren váltották ki, az idén — eddig — négyszázan. A stopposok száma ennél lényegesen nagyobb. Az „úton állókat” nem szabad azonban egy kalap alá venni. Mint Szemesen megtudom, vannak, akik csak „innen” „oda” akarnak eljutni, olcsón, őket az igazi stopposközösség kiveti, mivel „az autóstopp nem egyszerűen eszköz, hanem cél is: élményszerzési forma, a világ megismerésének módja”. A magukat „stopptársak”-nak nevező — harminc körüli — fiatalok részben saját korosztályuk stopposait szeretnék maguk köré gyűjteni, részben a mai tizenéveseknek továbbadni tapasztalataikat. Közülük ugyanis — az utak mentén állva úgy tűnik —, kevesebben vállalkoznak az élményszerzésnek erre a módjára, mint az előző generációkból. Az elmúlt egymásfél évtizedben jelentősen nőtt Magyarországon a gépkocsik száma: ez nemcsak a stopposoknak kedvez, hanem a fiataloknak is lehetővé teszi, hogy — néhányan összefogva — kocsit szerezzenek szülőktől, barátoktól (ha éppen nekik nincs, mert ez sem ritkaság). A gyakorló stopposok azonban állítják: nemcsak erről van szó. Véleményük szerint a mai tizzenévesek kevésbé érdeklődők, mint ők. (...) A „stopptársak” a találkozó megszervezésének ötletével az Expresshez fordultak, amely készséget mutatott arra, hogy szervezetébe beépítse a stopposokat. Erre vall már a tavalyi igazolványkiadás is. Mint Nagy Vilmos, az Express osztályvezetője elmondta, a stoppolás az ifjúsági turizmus egyik lehetséges formája, s ők megpróbálnak ennek szervezeti kereteket adni, az autósok és a stopposok érdekében egyaránt. Egy igazolvány kiváltásához a személyi igazolvány felmutatására van szükség, így a munkahely nélkülieket, a „kétes egzisztenciákat” ki lehet szűrni. Nem kapnak stoppos igazolványt a tizennégy éven aluliak és azok, akik rendőrségi eljárás alatt állnak. Viszont próbálják megkönnyíteni a stopposok útjait: július elsejétől a Petőfi Csarnokban működik a stoppszerviz. Ebben az információs központban éjjel-nappal telefonügyeletet tartanak, segítenek a kedvezményes szállást keresőknek, csomagmegőrzést vállalnak, üzenetet lehet hagyni, mód van zuhanyozásra, sportolásra. Az Expres a szolgáltatások bővítését tervezi. Hirdetési táblákkal stoppos megállóhelyeket alakítanak ki, tájékoztatnak a városból kivezető utakról és arról, hogyan lehet ezeket elérni. A stoppos igazolványra olcsó étkezési lehetőségeket keresnek. Gondolnak a külföldre utazókra is: az Állami Biztosító vállalta, hogy az egyéni baleset- és poggyászbiztosítást minden további nélkül igénybe vehetik a stopposok is. A stoppos mozgalom, úgy tűnik, lassan sínre kerül. Az első stoppostalálkozóra nem özönlöttek a fiatalok: lehet, hogy idővel toborozni fogják a stopposokat? REHÁK ARANKA