Ifjúsági Magazin, 1986 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1986-09-01 / 9. szám

zesmadzagot húztak el a rajongók előtt. Remekbe szabott nagylemezek, ötletes videoklipek, jól tálalt híranyagok árasz­tották el a magyar Queen-rajongókat is. Újságjaink a rockzene iránt eleddig szo­katlan érdeklődéssel cikkeztek a készülő eseményről, amelyet egyesek még jóval a megtörténte előtt az év koncertjeként harangoztak be. A tévékamerák is kivo­nultak a Duna-partra, hogy az akkor még szeplőtlen királynő szárnyashajós megér­kezéséről tudósítsanak, megtudtuk, hogy a legjobb tizenhét magyar operatőr a Ma­film teljes kameraparkjával celluloidsza­lagra rögzíti a hangversenyt, melyet a vi­lág minden országában a turné koncert­filmjeként vetítenek majd, s karácsony­kor nálunk is bemutatnak. Az eddigi fellé­pések bombasikereiről is eljutottak hoz­zánk a hírek, s a turnéországok sajtója hemzsegett a Queenről szóló informáci­óktól. Azért sem rendeztek Budapesten sajtókonferenciát a zenészek részvételé­vel, mert úgymond az Európából és Ame­rikából összesereglett újságírók kíván­csiskodó jelenléte veszélyeztette a kon­certsorozat legfontosabb feltételét, a ze­nészek nyugalmát. Még az is a fülünkbe jutott a Queen show-járól, hogy a Ben Hur című filmprodukció látványvilága csupán bábjáték az angol rocktársulat színpadképéhez képest. A Hotel Inter­continental elnöki lakosztályában rende­zett fogadáson pedig Freddie elmondta, hogy rendkívüli koncerttel szeretnének bemutatkozni a budapesti közönségnek, nagyon készültek, ez kivételes alkalom, itt is ismerik a zenéjüket, ez cetera. Mind­emellett csiklandozta a képzeletünket és felfűtötte várakozásunkat az is, hogy a hatalmas Népstadionban láthatjuk a ki­rálynői szupercsapatot. A koncert előtt történt egy és más, de még Freddie-nek sem kellett megjelen­nie este tízkor, hogy elfelejtsük, ami ad­dig megesett a színpadon. Ám a leghíre­sebb zanzibári mégis felbukkant kivont mikrofonállvánnyal a kezében, s a Király­nő ezúttal udvartartás nélkül bevonult a színpadi trónterembe. Ami ezután követ­kezett, az százezer watt üvöltése mellett is lehangoló volt. Üresjáratok, fölösleges közönségéne­­keltetések, hosszúra nyúlt frissítőiszoga­­tások a színpadon, e soha nem látott mé­retű erősítőapparátushoz méltatlan tech­nikai bakik, nem tudni a műsorban mit kere­­ső Hello Mary Lou, Tutti Frutti-rocki­­blokk, ritmust, feszességet nélkülöző szerkesztetlen koncertprogram. Szeplős volt ez a pesti királynő, s maradéktalanul csak annak örültünk, hogy itt voltak. Bár­mennyire is csalódást keltett a Queen, fellépését végül is nem akármilyen rock­történeti eseményként könyvelhetjük el. De hát ez sovány vigasz. A koncertuna­lom jellemző mozzanataiként voltak fel­fedezhetők a beszélgető, ásító nézők, akik egy része a menetrendszerű prog­ram végén elindult hazafelé, s amikor a Királynőék újra előkerültek, hogy ráadás­sal búcsúzzanak, a többség már nem is fordult vissza. Olyan volt az egész, mint egy majális, melyen a hangszórókból vé­letlenül Queen-muzsika ömlött. Ami pe­dig a beharangozott látványvilágot illeti, nemhogy a Ben Hurnak, de még a Bóbita Bábegyüttesnek sem kell tartania efféle konkurenciától. Kétségtelenül órási dolog, hogy a ven­dégeink voltak, kedves gesztusként tart­juk számon, hogy Freddie magyarul éne­kelte a Tavaszi szél vizet áraszt című nép­dalunkat. A baj csupán az, hogy a koncert napjának nyáresti szele meglehetős unal­mat árasztott. A koncertet megelőző sajtótájékozta­tón videóról láthattunk egy interjút, melyben a zenészek a turné előtt nyilat­koztak reményeikről, várakozásaikról. A riporter megemlítette a Queen muzsi­kusainak, hogy mostanában ők a legna­gyobbak. Rogerék szerényen megjegyez­ték: azért a Dire Straits-nek is jól megy. Ha nem jobban. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék