Ifjúsági Magazin, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-10-01 / 10. szám
OKOS LÁNY IDŐBEN Amióta világ a világ - mindig akadnak álomszakmák. Régebben mi más is lebeghetett egy fiú szeme előtt, minthogy tűzoltó legyen vagy katona, vagy éppen vadakat terelő... (Nos, úgy tetszik, ezek mára már nem annyira menő foglalatosságok, mintha ma jobban csengene egy műanyag halas vagy a madáreledel-nagykereskedői cím.) Természetesen a lányok körében is akad néhány hőn áhított álomszakma, így például a manöken-fotómodellség. Enyhe túlzással azt is állíthatjuk - a hozzánk érkezett levelek legalábbis ezt bizonyítják -, hogy manapság minden második leányzó manöken vagy fotómodell szeretne lenni... Közülük persze nagyon kevésnek adatik meg a valódi érvényesülés - a pálya ennek ellenére igen vonzó. Az Iskolai Diákdivat Szövetkezet nemrégiben Timmanöken pályázatot hirdetett. Modelljeik bemutatására kerestek fiatal és csinos tizenéveseket. Ezen a versenyen a tizenhat éves Wamala Mária lett az első, aki a Kruzslák Béla Gyors- és Gépíró Iskolába jár, és aki félig ugandai származású. A második helyen Nagy Melinda végzett, ő a Szinyei Merse Pál Gimnázium harmadikos tanulója. Harmadik lett a tizennyolc éves kecskeméti Szabó Katalin, aki egyészségügyi szakközépiskolába jár. A nyarat már mind a hárman azzal töltötték, hogy szerény fizetségért az építőtáborokat járták az Iskolai Diákdivat Szövetkezet kollekciójával. Ugyanakkor mindegyikőjük álmában a profi felnőtt szereplés is ott lebeg. De vajon tudják-e, milyen is valójában ez a felszínen oly csillogó foglalkozás? Úgy gondoltuk, megpróbálunk erre a kérdésre válaszolni. Mégpedig úgy, hogy megkérjük hármójukat: ők tegyenek fel kérdéseket egy olyan manökennek, akinek e szakmáról bőségesen van már tapasztalata, s az élete némiképp akár példa is lehet. SZTRÓKAY ESZTER ma már nem jár bemutatókra, ma már nem készülnek róla fotók. Ez persze nem a korával magyarázható, hanem azzal, hogy időközben olyan foglalkozást választott, amellyel nem fér össze a divatszakma. Eszter sok éven át népszerű szereplője volt a divatbemutatóknak, számtalan újság címlapján szerepelt. Mindemellett elvégezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát. Ma pedig a 22. számú Ügyvédi Munkaközösség legfiatalabb ügyvédgyakornoka. A kérdéseket maguk a lányok teszik fel, először Wamala Mária. - Mennyit foglalkoztál a kondícióddal naponta, és jelenleg mennyi időt töltesz el ezzel? - Amikor rendszeresen bemutattam, nem jutott rá sok idő. Most, hogy már „csak” jogászkodom, jobban odafigyelek. Mindennap egy órát töltök valamilyen sporttal. Rendszeresen teniszezem, télen viszont síelek. Ezeket kedvtelésből űzöm. A súlyzózást viszont célirányosan, bizonyos izomcsoportok edzésére végzem. - Hogyan tudtad összeegyeztetni az iskolát a fotózással és a bemutatókkal? - Le kell szögeznem, hogy én mindent a tanulásnak rendeltem alá! Szerencsére a jogi karon viszonylag alacsony az óraszám, a délutánjaimmal így azt csináltam, amit akartam. Jó beosztással mindenre jut idő. Szerinted Magyarországon egy egzotikus külsejű félvér lánynak több vagy kevesebb esélye van ezen a pályán ? - Szerintem több esélye van, mint egy átlagos szép lánynak, mert nálunk a divat palettájáról hiányzik az egzotikum. Nagy Melinda kérdései következnek: -A külső adottságok elegendőek-e az érvényesüléshez? - Fontos, de nem elegendő csupán a külső. Amíg az ember feljut a kifutóra vagy egy színpadra, rengeteget kell foglalkozni önmagával, a jó megjelenéssel és a harmonikus mozgással. Ugyanakkor kell a jó modor, a stílus, a ritmusérzék, a velünk született mozgáskészség. De elengedhetetlen a tűrőképesség és az alkalmazkodókészség is. - Téged hogyan fedeztek fel? - Nagyon prózai a történet, mert a Palatínus strandon sétáltam, amikor „leszólított” Dozvald János fotóművész, aki akkor éppen a Fabulon reklámokat készítette. Ezután úgymond „kézről kézre” adtak. - Nagyon lekötött ez a foglalatosság? - Kár lenne tagadni, a tanulás mellett másra nem is jutott időm. Most pótolom. - Kaptál-e férfiaktól ajánlatokat, és ha igen, hogyan bújtál ki alóla ? - Soha nem tettem ki magam olyan szituációnak, amelyből kellemetlenségem támadhatott volna. Ezt tanácsként is elmondhatom, legjobb a kollégáktól információt kérni, én egyébként az első fotózásokra mindig elvittem a barátomat vagy az egyik barátnőmet. Végül Szabó Katalin kérdez: - Megbecsülik ezt a szakmát? -Nem! Ezzel a foglalkozással nem lehet egzisztenciát teremteni, házra, lakásra gyűjteni. De, hogy ne legyen ennyire sötét a kép, azt is el kell mondanom: egy szűk réteg, amely bekerül abba a körbe, ahol a sorozatos bemutatókat szervezik, viszonylag elfogadható jövedelemre tehet szert. De ennek a pályának eléggé behatároltak a lehetőségei. A romló gazdasági helyzet hatásai még itt is érezhetőek. - Okozott-e nehézséget, hogy a külső megjelenéseddel kellett pénzt keresned? - Számomra az egész csak átmenetet jelentett. Ezért kezdtem el tanulni is. Nagyon jól jött az iskola ideje alatt az a pénz, amit a bemutatókkal kerestem. De a manökenséget sohasem tekintettem végleges célnak. Túl rövid az az idő, amit ezen a pályán kényelmesen és biztonságban eltölthet egy lány. Közhely, de a szépség hamar elszáll. Jönnek a fiatalabbak, és ez iszonyú érzés annak, aki erre tette fel az életét. Azt vettem észre, hogy aki csak a manökenséggel foglalkozik, a múló évek során súlyos személyiségzavaron esik át. Ezen a pályán ugyanis nem dicsőség megöregedni! Az okos lány időben vált.