Ifjúsági Magazin, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-10-01 / 10. szám
Döbbenetes ifjúsági szubkultúra nyomára bukkantak munkatársaink. A nyilvánosság számára eleddig ismeretlen világba kalauzoló összeállításunkban halálváró tinédzserek szólalnak meg. Mindannyian vállalták a megnyilatkozást, a fényképezést. Bízunk benne, hogy mindebből nem származnak családi, iskolai, munkahelyi konfliktusaik. Ahol talán nem figyeltek rájuk eléggé. Mindamellett reméljük, hogy e jelenség csupán egy gyorsan múló divathóbort lenyomata, s „viselőik" újra az Élet és értékei mellett voksolnak. Megjelenésük sokkoló. A fülmagasságban körbenyírt koponyán ébenfekete, feltupírozott, lakkal rögzített és kiegyenesített boglyafrizura, elöl lelógó hoszszú tincs. A halott fehérre mázolt arcon a szemöldök, a szempilla erősen kihúzva, a szem környéke halántékig - vagy még tovább - feketére festve, a száj vérvörös, a körmök bordóba, feketébe vagy vörösbe mártva. A fiúkon fekete ing, nadrág, a lányokon fekete, csipkés felsőrész, szoknya, pókhálómintás harisnyanadrág, földig érő talár. Halálfejes csatos Boogey's csizmák. Olykor elképzelhetetlen mennyiségű lánc, karkötő, gyűrű, medál, talizmán, s persze, hosszú nyakláncon kereszt. Mekkájuk a londoni Denevér Pince, nyugat-európai származékaikat felkent boszorkányként emlegetik, saját készítésű kenőcsökkel kenegetik magukat, otthon párnákkal bélelt koporsókban alszanak, Drakulát játszanak, számukra nyitott ruha- és fodrászszalonokba járnak. Hírük nem csupán eljutott hozzánk, de első képviselőik nálunk is megjelentek. Külsejükben alig különböznek, s ők is a depressziós zene oltárán áldoznak. Érzelem- és gondolatviláguk, filozófiájuk a The Cure, a Sisters of Mercy, a Siouxsie and the Banshees, a The Jesus and the Mary Chain, a The Mission, a Christian Death, a Chrome zenéjéből és szövegeiből táplálkozik, hazai kedvencük az F. O. System. Mindennapi kötelező bibliájuk a Mágia és okkultizmus, valamint az Élet az élet után - Gondolatok a halál utáni életről című könyvek. Vonzódnak a misztikus, mágikus dolgokhoz, gyertyafényes, felolvasásos szeánszokat tartanak, az ördög hercegének megidézésével próbálkoznak. Az általuk titokzatosnak, romantikusnak, középkori hangulatúnak vélt démoni budai romépületben - ahogyan ők jellemzik, „a fantasztikus házban, ahol csupa megválaszolatlan kérdéssel találjuk szembe magunkat” - jönnek össze, de találkoznak egy szép környezetű kórházkert rejtett szegletében, s fellelhetők az FMH Ötvenes Klubjában és a józsefvárosi Cure-klubban is. Gyakran megfordulnak kriptákban, elhagyott temetőkben. Ők a gruftik és a gótikok (a német gruft szó jelentése: sírbolt). Megjelenésüknél csak filozófiájuk sokkolóbb. A gruftik jó része halálváró. Átlagéletkoruk tizenhét év. * (Szubkultúra: elkülönülő vagy jellegzetes társadalmi csoportot jellemző életmód.) MACI - Úristen! - hallom, miután megbámultak az utcán. Nem - válaszolom -, csak földi halandó. Nem érünk rá a reagálásokkal törődni, a saját világunk teremtésével vagyunk elfoglalva. Egy házra vágyunk, ami csak a miénk. Omladozó, repedezett kastélyra pókhálókkal, szakadt bútorokkal, gyertyákkal, ahol Cure-t hallgathatnánk. Hihetetlen ez a zene. A koncertjükön úgy éreztem magam, mintha keresztre lennék feszítve. A Pornography akár egy halálsikoly, a siralmasságot tükrözi. Annak a világnak a siralmasságát, melyben nem érzem jól magam. Otthon, a szobámban igyekszem megteremteni azt a világot, melyben jó. Két véglet él bennem. Imádom az apácákat, de a sátán ereje sokkal erősebb bennem. Nem jellemző rám a szeretet. Úgy hiszem, én vagyok a démon. Mi kimondjuk, hogy nem a szeretet világában élünk, ők csak álcának használják a szeretetet. Könnyebb bűnbe keveredni, mint megmutatni a jót. Mindenkiben ott a gonosz. Amikor érzem a jelenlétét, semmi nem érdekel, törni, zúzni szeretnék. Nekem megadatott, hogy tombolhassak. Szóval, nem érzem jól magam a világban. Ezért várom a halált. Nem félek tőle, valamit mégis csinálnom kell, mert mulandók vagyunk. Az elvem: mindent kipróbálni. Furcsa, de kívülállónak most beszélek először ezekről a dolgokról. Nem tervezem a jövőmet, világvége hangulatban élek. Semmit nem várok az élettől, hiszen egyik napról a másikra élek csupán. Nem akarok kinőni a fiatalságból, vállalom a külsőségeimet, az életfilozófiámat. Nem szeretnék beállni a sorba, dolgozni, családot alapítani. Sokszor elgondolkodom, milyen jó poén lenne egy gyerek, de hát nincs jogom egy másik, későbbi ember életét tönkretenni, hiszen nem tudnék és nem is akarok normális polgári életet élni. Ha meghalok, a lelkem itt marad. Itt lakom majd egy másik, érdekesebb dimenzióban. Annyi fűz ide, hogy emberként kell megélnem ezt a világot. Várom a szenvedést. Nekem nem kell a szép halál. Kínokkal teli megváltást várok. Gyakran beszélgetünk erről. Tudom, önpusztító életet élek. Nem azt