Ifjúsági Magazin, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-10-01 / 10. szám
nincs, amit divatból viselnénk és mondanánk. Mi érezzük és átéljük a grufitfilozófiát. Még ha nem járunk feketében, a lelkünkben akkor is ott vannak a halál utáni életre készülés tennivalói. Mindez menekülés számomra a modern kor elöl, ugyanakkor kitörni akarás a szürkeségből, s jelzés arról, hogy nem akarunk hétköznapi életet élni. A SZÜLŐ - Egyre inkább kétségbeesem. Érzem, hogy kiszabadult a kezem közül. Arról beszél, milyen lehet a halál utáni élet. Mesél a gruftikról, a gótikról. Nem értem, miért kell a halál gondolatával foglalkozniuk? Pszichológusokhoz, családszolgálathoz rohangáltam, eredménytelenül. Aranyos volt, goromba, durva lett. Láttam ilyen tornyos fejű gyerekeket. Őt azonban még nem úgy beöltözve, kifésülve. Lehet, hogy nem is élném túl a látványt. Azután itt van ez a Cureimádat. Beszereztem a videókat, gondoltam, itthon tartom velük. Nem sikerült. Hasonlítani akar Robert Smithhez. Láttam ezeket a kifestett majmokat, de ettől a zenéjük még lehet jó. Nagyon zavar, hogy grafti, hogy feketében jár, a szívem szakad meg, amikor látom kortársait szépen, színesen felöltözve, vidáman, jókedvűen, ő pedig elindult a saját gyerekei útján, ami, bízom benne, csak feltűnési viszketegség. Igyekezett meggyőzni arról, hogy ő nem depressziós, hogy ő nem akar öngyilkos lenni. Rettenetesen elkeseredtem. Önámítás ez az egész grufti-dolog, lehet, hogy nincs, ami lekösse őket. Valamikor szerettem volna, hogy messzebbre jusson, mint mi, most pedig azért kell szurkolnom, hogy leérettségizzen... Szeretném hinni, hogy csupán divatból csinálják, unaloműzőként... CHARLOTTE - Cure-osoknak indultunk, de láttuk a Bravóban a gruftikról szóló cikkeket, s jól néztek ki, tetszettek. Azért megmaradtunk cure-osoknak. Életünk legszebb napja volt, amikor itt koncerteztek. Egy ilyen együttes egy ilyen országban! Megnyugtat a Cure-zene, szövegeik gondolatvilágom meghatározói. Tiszta zenét játszanak, s dalaik olyan ködös, hajnali világot idéznek, amilyennek a túlvilágot képzelem. Kiszáradt fák, középkori hangulat... Mi ugyanis vonzódunk a misztikus középkori dolgokhoz. Akkoriban komolyan csinálták az emberek azt, amit ma is próbálunk. Ebben is különbözni akarunk a többiektől. Meg abban is, hogy én például a nyakamban lógó keresztre halálfejet tettem. Ezzel a szimbólummal a mennyországot tagadom, mert a halál után nem a mennyország jön. Mi is tervezünk szellemidézést, hogy megbizonyosodjunk arról, léteznek-e természetfölötti erők. De temetőkbe nem járunk. Dolgoztam már temetőkben, csontokat és koponyákat is találtam, de ezeket nem vittem haza. Kriptában sem aludtam még, ez hülyeség és kegyeletsértés. Egyébként hiszünk a lélekvándorlásban, de ezért nem siettetjük a saját halálunkat. Addig élünk, ameddig lehet. Félek a haláltól, de megnyugtat az, hogy halálom után vár egy másik világ, egy másik élet. Ebben is különbözünk a new gruftiktól, akik csak divatbabák, s nem igazán értik, mit akarunk. Tőlük elhatároljuk magunkat, mert biztos vagyok benne, hogy a cikked után megszaporodnak majd a divat-gruftik. De mi semmilyen közösséget nem vállalunk velük. És azokkal sem, akik azt mondják rólunk, hogy „mi csak gruftiknak valljuk magunkat”, s nem vagyunk igazi gruftik. Lehet, hogy a gruftik másik csoportjának ez nem tetszik, de mi lélekben is erős és igazi gruftik vagyunk. CSUMI - Szükségem van arra is, hogy részeg legyek. Ilyenkor ki akarok szaladni a világból, s igyekszem úgy berúgni, hogy még meghalni se legyen kedvem. Vörös rúzzsal szoktam befesteni magam, s hogy mennyire, ez attól függ, éppen milyen részeg vagyok. Elmegyek a haverokhoz, mit látok? Isznak. Miért ne innék én is? Nincs más dolgom a világon. Kirekesztjük magunkat ebből a földi létből, mindenki csak ugat mögöttünk, s ez gusztustalan. Ráadásul józanul félnék is, nem lennék steril, csak gátlásos. Tudod, azt hiszem, nem az élet értelmetlen. Nem én tehetek róla, hogy nem vagyok hajlandó beilleszkedni ebbe a nevetséges életbe. Talán jobb is lesz a halálon túli életben. Huszonöt-harminc éves koromban valamikor el is érem ezt a világot. Mondják: ne igyál! De én nem akarok másként élni, csak úgy, ahogyan most élek. A halálom utáni életemben biztosan sokat gondolok majd arra, hogy egyszer már éltem, s az milyen volt, s ez milyen lesz. De most az foglalkoztat, hogy mi közöm ehhez a mai világhoz. És milyen dolgaim vannak itt. Azután megdöglök és nyomulok. A PSZICHOLÓGUS - Divatjelenségnek vagy mélyebb tartalmak kifejeződésének véli a tinédzserek e misztikus köntösbe öltöztetett halálvágyát? - kérdeztük dr. Popper Péter pszichológustól. - A tinédzserek természetes törekvésének érzem azt, hogy felhívják a figyelmet: „mi különleges lények vagyunk!”, másrészt a valahova tartozni akarást, a