Ifjúsági Magazin, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
- Belelátok a másik ember lelkébe! - azt hiszem, nagyon sokan vágynak arra, hogy ilyen tulajdonságot mondhassanak el magukról. Tényleg, van-e lehetőség arra, hogy meglássuk, mit is forgat a másik a fejében, milyen tulajdonságokat próbál leplezni, őszinték-e az érzelmei? A kérdést eldönti, hogy vajon a lélek legbelső zuga és a külső magatartás közé vonható-e egy átláthatatlan, sűrű, sötét függöny. Nos, nincs az a rafinált lélek, amelyik ne árulná el legbelsőbb titkait, akár pillanatonként is, hiszen valamennyi megnyilvánulásunk, magatartásunk minden rezdülése a lélek vezérletével, lelkünk mélyéből eredeztethető. Számtalan mód kínálkozik e titkok feltárására, most a grafológiát, a kézírás elemzésével foglalkozó tudományt mutatom pár szóval. Bármennyire is furcsa, a „kézírásnak" nem a kéz az egyetlen szerve. Hiszen lehet lábbal, vagy fogak közé szorított ceruzával is írni, és ez bizonyítja, hogy az írás valójában az agyból, a „lélek szervéből" ered. Mielőtt egyetlen betűt is leírnánk, agyunkban máris ott van a leírandó szó teljes képe - hiszen pl. máskülönben miért kezdenénk nagy „B" betűvel a „Budapest" szót. A toll megindulása előtt agyunk egy tervet, egy „fényképet" készített, hogy milyen is legyen majd a leírt szó. És ezt a tervet, ezt a képet aszerint alakítjuk, amilyen a jellemünk. Ha szeretünk az életből minél nagyobb szeletet kanyarítani, ha nagyon fontosnak, kiemelkedő nagyságú embernek tartjuk magunkat, akkor betűink méretével is igyekszünk - természetesen tudatalatti mechanizmusok közvetítésével - teljesítményünket nagynak, térfoglalónak ábrázolni. Ellenkező esetben pl. apró kis betűink illusztrálják kicsinek, szerény képességűnek, meghúzódónak magunkat. A grafológia tudománya, az íráson keresztül történő lélekbe látás megtanulható. Az igazi tudás elsajátítása több éves munka eredménye, de talán van kedvetek most kipróbálni, vajon a grafológusi ösztön mennyire működik Bennetek. Néhány híres ember, és egyegy csokor jellemvonás, sikerül-e megtalálni, hogy melyek tartoznak egybe. Nézzétek figyelmesen a kézírásokat, és próbáljátok magatokat beleélni az írójának személyiségébe, vajon milyen mozdulatokkal, milyen lelki állapotban, milyen érzelmekkel irányította a tollat. ffl * E pillanatban még kialakulatlan, iskolás elemeket, sablonokat alkalmazó kézírás. Tulajdonosában van némi modorosság, olykor hajlik a kisebb ellenállás irányába, máskor pedig inkább vitatkozó hajlamával veteti magát észre. Keresi az igazi énjét, a próbálkozások során ma még az eredetieskedés is jelen van. Él benne a díszítő, cifrázó hajlam, nagy benne a szereplési vágy, szeretné az egész rendelkezésére álló teret kitölteni - ha nem mondanivalóval, akkor kedvességgel, érzelemmel. Kommunikációjában már most több csatornát használ nagy biztonsággal - ez az ember nemcsak a szavaival tudja elmondani, mit is érez a lelkében. Lelkesedés, lendület, energia található ebben a kézírásban,rója azonban ma már nem rohan forró fejjel a falnak. Jóllehet élénk képzelőtehetséggel rendelkezik, nagy a kezdeményezőkészsége, van benne visszafogottság is. Tevékenységében, különösen, ha a munkájáról van szó, jelen van az alaposság, talán még a megfontoltság is. Ha úgy igazából önmaga lehetne, elereszthetné magát, akkor a legszívesebben a múltból merítene. Érdekes, többrétegű személyiség. Mást mutat, mint amit valójában akar. Tulajdonképpen zárkózott ember, nagy önállósági késztetéssel, elkülönülési hajlammal. Elégedetlen önmagával, és ez lehet, hogy abból ered, hogy nem ismeri magát teljesen. Tartózkodó ember, ami talán összefüggésben van azzal, hogy bizony sokszor makacs. Ez számára gyakran okoz nehézséget, főleg azért, mert lendülete nemritkán hamar kifogy, a Önértékelése változó. Érzelmi labilitás jellemzi, ami párosul azzal, hogy szeretné érzelmeit kimutatni, de nem mindig sikerül. Nem igazán lehet ráfogni, hogy következetes ember, hajlandó a pillanatnyi benyomások szerint cselekedni. Mindezt lelke mélyén érzi is, ezért igyekszik fegyelmezni magát. A szerepléseken kívül nagyon el tud bizonytalanodni. Túlhajszolt ember. Nem köntörfalaz, nem beszél mellé, lényegre törő egyéniség. Nem ad sokat a formákra, ez azonban nem zárja ki azt, hogy szeresse az embereket. Az érzelmek dominálnak nála, nem anyagias. Igazi énjét azonban a szőkébb (talán baráti? családi?) körökben találja meg, itt tud feloldódni. A nagy nyilvánosság előtt inkább tartózkodó, sőt, a lámpalázat is feltételezhetjük róla. Azt hiszem, türelmes ember. m Erő, lendület, biztonságérzet, kiegyensúlyozottság. Nagy benne a céltudatosság, ami jó gyakorlati érzékkel párosul. Kezdeményezőkészsége, ambíciói az átlagosnál nagyobbak. A világból nagyobb részt követel magának... és hát igen, itt is megtalálható ennek a műfajnak az egyik kísértete, a túlhajszoltság. Remélem, ez a rövid kis játék adott némi ízelítőt a grafológiáról, aki esetleg többre kiváncsi, nosza, ne sajnálja a papírt, borítékot. Címem: Magyar Írástanulmányi Társaság Bp. 1372 Pf. 451. Lehet kézírással is! Agárdi Tamás Játékot ajánlunk nektek! Előző oldalunkon öt sztár újévi jókívánságait írja le az IM olvasóinak kézírással. Ezeket grafológussal elemeztettük a szereplők hozzájárulásával. Nem áruljuk el, hogy melyik jellemzés kihez tartozik. A te feladatod, hogy párosítsd a számozott elemzéseket a hozzá tartozó nevekkel - természetesen kézírásoddal. A helyes megfejtések beküldői közül három pályázó íráselemzését elkészíttetjük, ésa mellékelt felülbélyegzett, megcímzett borítékban) visszaküldjük.