Ifjúsági Magazin, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1996-01-01 / 1. szám

A FIÚ, AKI TETSZI szívtipró színész New Yorkban szüle­tett. Kilenc­­éves koráig úgy gondolta, bonyolult eseteket szeretne megolda­­ni, ezért jogász tesz. Azonban mielőtt még betöltötte tizedik életévét, egy hirtelen jött szereplési lehetőség megváltoztatta elhatározását. ► debütált a The Music Man című musicalben, és az öt hónapos turné után úgy érezte, ez az a foglalkozás, amelyet felnőttként is űzni szeretne. A cél érdekében hamarosan elköltözött édesanyjával Los Angelesbe, ahol több lehetőség­re számíthatott ezen a pályán. ► a Francis Coppola által rendezett Tucker című filmben kapott szerepet, majd a Heatherben nyújtott kiemelkedő teljesítményével alapozta meg hírnevét. ► * képessége és egyben egyik vonzereje, hogy fan­tasztikus átváltozásokra képes. Hol gyerekes, hol pedig nyugtalanítóan vonzó srác, akinek - ha elmosolyodik - szinte egész személyisége nevet. ► szórakozása a filmekben való szereplés mellett a filmek nézése. Négyszer látta a Tini Nindzsa Teknőcöket, meghódította a Robotzsaru 2. és a Vissza a jövőbe 3. is. Az ilyen stílusú filmeket kedveli. ► KÖZÖNSÉG ÉS A KRITIKUSOK egyaránt díjazták a Pump up the Volume című filmben nyújtott alakítását, amely után gyakran hasonlították Christian stílusát Jack Nicholsonéhoz. Főszerepet játszott a Young Guns II.­­ben is, amely a ravasz és vidám vadnyugati hős, Billy, a kölyök utolsó napjának történetét mesélte el. Ebben a filmben Emilio Estevez, William Petersen és Kiefer Sutherland voltak szereplőtársai. JVMfilm 51 M­K

Next