Ifjúsági Szemle, 1989 (9. évfolyam, 1-5. szám)
1989 / 3. szám
de egyidejűleg a Gazdasági és Diákszociális Ügyosztályon országos alvezér is volt. Kardos László az Árpád Bajtársi Egyesületben mint törzsfő tevékenykedett. Fehér Gyula, Fehér Lajos bátyja, országos kulturális alvezér volt mellettem, amikor a Turul-ellenzék erejével a Kulturális Ügyosztály vezetését átvettem. A Turul-ellenzék és a jobboldali Turul között a döntő összecsapás 1941 decemberében volt Debrecenben. Itt mindenféle manipuláció révén mi alulmaradtunk, és így elvesztettük a korábbi „koalícióban” meglevő vezető szerepünket. Ezt követően vált ki a Turul Szövetség Bolyai Kollégiuma a Turulból és 1942 tavaszán a Soli Deo Gloria helyiségében Györffy Kollégium néven önállósult. Ha a debreceni követtáboron győzünk, én lettem volna a népi mozgalom szolgálatába álló Turul fővezére és a helyettesem Gyenes Antal lett volna. És akkor a Bolyai Kollégium nem vált volna ki a Turulból. Gyenes Antal a visszaemlékezésében azt írja, hogy „nagy terveink voltak a Turullal”. Engem közben népfrontos, baloldali magatartásomért a Turulból kizártak: „bajtársi jogaimtól örök időre megfosztottak”. Ezt követően vált ketté a Turul Ifjúsági Turulra és Társadalmi Turulra. Még a Turul-ellenzékhez való tartozás is évtizedekig „tabu” volt. Példa erre: Amikor születésének 65. évfordulója kapcsán 1983-ban emlékkiállítás nyílt meg Vasváron Kardos László életművéről, a kiállítás iratanyagából gondosan kihagyták mindazokat a dokumentumokat, melyek a Turullal való kapcsolatára utaltak. Pedig volt egy olyan része is a kiállításnak, mely éppen az egyetemi éveivel foglalkozott. A Turul-ellenzék szervezte meg a Turul Szövetség Könyv- és Lapterjesztő Kft-t. Maga Püski Sándor is tagja volt a Turulnak, persze a Turul-ellenzéknek. És a kft két másik tagja: Boros Lajos — mint már láttuk — és Erdélyi Endre szintén. A Turul Szövetség tagegyesületei bekapcsolódtak a terjesztés munkájába. Hartyányi István, a kft későbbi vezetője, a Debreceni Bölcsészek Árpád Bajtársi Egyesületének volt a vezére. Az ő vezetésével mintaszerűen bonyolódott le Debrecenben a könyvnapon a Magyar Élet kiadású könyvek terjesztése. Ezért is lett Hartyányi a kft vezetője, aki azután már a könyvkiadást is megkezdte a kft keretében. Az 1940. évi könyvnapon a Turul-ellenzék biztosította a Turul kft könyvsátra részére a belváros legmegfelelőbb helyét. A birtokomban levő fényképek igazolják, hogy ebben a könyvsátorban az árusítást Turul-föveges turulisták végezték. A könyvnapokkal kapcsolatos képes röplapok felelős kiadója én voltam. Meg kell említenem a Bolyai Akadémia kiadásában megjelent Turul falufüzeteket és az ún. Bolyai kiskönyveket. Ezeket a sorozatokat Kovách Aladár szerkesztette (aki országos kulturális alvezér volt az általam vezetett Turul-ellenzékben), helyettese, Szamosi József szintén a Turul-ellenzék tagja volt.