Ifjusági Testnevelés, 1935-1936 (20. évfolyam, 1-32. szám)
1935-02-10 / 22. szám
4. oldal. Nem, újra meg kell tanulmunk játszani!“ Ha a válogatottak is érzik annak szükségességét, hogy a tanároktól lehet a játék igazi alapját elsajátítani, akkor diákjaink ezt csak ismételhetik! Olvasóink bizonyára nagy érdeklődéssel látták az elmúlt hónapban azt a cikket, amely Skóciáról adott madártávlatból képet. Dobos tiszteletesen megtalálta azt a hangot, ami elyen a magyar diák szivéhez lehet szólni. A budapesti Ref. gimn. volt diákja még sok örömöt fog cikkeivel okozni a sportoló diákoknak. Szvezettel olvastuk Kellner Dániel (II. rádió előadását is. Az ismert orvos régi jó barátja lapunknak, sőt hézagpótló könyvének anyagát éppen az Ifjúsági Testnevelés hasábjain tette először közzé. Megszólalt a magyar vádék is, Moldovániji István, a gyulai r. k. rgimn. sportköri elnökének tolla nyomán. Mindig nagy örömmel vettük a diákírók megmozdulását, hiszen a magyar ifjúság lapjában éppen a magyar diáknak kellene elsősorban megszólalnia! Hisszük, hogy a jó példát többen is követni fogják! Végül, hogy lapunk beosztását hívően kövessük beszámolónkban is, szóljunk a cserkészmozgalomról is. A cserkészleányok hatalmas munkaterve mellén kelthetett feltűnést ők csak ritkán szólalnak meg lamuk hasábhasábjain, de akkor figyelemreméltóan! A fiúcserkészek télli élete is eseménydús. Nemzetközi si-sikert mondhatnak magukénak a fiúk, de a soksok ünnepély és előadás is hozzájárul a „jó munkához!“ irigyyelő. Torna Az OTE országos tornaverseny ifj. lólengési számAt Fehér (Izr. rg.) nyesik 17.2 ponttal, Pénzes és Enyedi (Zrínyi, rgy előtt. 1 A BTC tornaversenyén indultak, a b budapesti diáktornászol is. A két ifjúsági számiban az alábbi helyezési sorrendet érték el: korláton: 1. Baross (Zrínyi rg.) 18.3 ponttal, 2. Pénzzes (Zrínyi rg.) 17.7 pont, 4. Fehér (Izr. rg.) 17.5 pont. —i Gyűrangyos* zöU Baross 18.1 ponttal, 2. Berényi (Vörösmarty reil) 17.5 pont, 3. Kovács (Zrínyi rg.) 17.3 pont, 4. Feihrer. 22. szám: kosárlabda Befejeződtek a KISOK kerületi kosárlabda bajnokságának döntő mérkőzései s a bajnokságot ismét a tavalyi bajnok, a Szent István felsőkereskedelmi iskola nyerte meg, de a győzelemért erősen meg kellett küzdenie. A forduló másik két mérkőzése is erős iramú volt és meglepetést is hozott A biztos győztesként induló Kor. Ak megérdemelt vereséget szenvedett s ez ír vereség a harmadik helyébe került, melyet a Wesselényi fk. foglalt el. A bajnokság utolsó fordulóján, valamint az ezt követő díjkiosztáson megjelentek a Székesfőváros részéről Dr. Báráni] István fogalmazó és Mezey Ferenc szakfelügyelő, a KISOK miniszteri biztosának képviseletében Michnag Géza főtitkár, a Szt. István fk. sportszerető igazgatója Darnag László, a vendéglátó II. Rákóczi fk. igazgatója Havadíj Barnabás és a döntőben szereplő iskolák testnevelés tanárai. Örömmel állapítjuk meg, hogy az idei bajnokság folyamán alig volt oly mérkőzés, melyen a résztvevő iskolák testnevelő tanárai ne lettek volna jelen. E fáradságos és idösrabló munkájuk eredménye az az örvendetes javulás és formaemelkedés, melyen a mérkőző csapatok kivétel nélkül átmentek. Az utolsó mérkőzés befejezte után Michnay Géza főtitkár magasToptíz beszédet mondott, melyben először a résztvevő ifjúság szívvel, lelkesedéssel való játékát méltassa és kérte őket, hogy ugyanezt a lelkesedést, győzniakarást vigyék magukkal az életbe és állítsák a Haza szolgálatába. Majd megköszönte a bírók önzetlen s időt nem kímélő munkáját, n.r.llvel a bajnokság lebonyolítását elősegítették, valamint Havady Barnabás igazgató úrnak azt, hogy az iskoláját a mérkőzések céljára rendelkezésre bocsájtotta. Ezután kiosztotta a győztesnek és helyezetteknek a díjakat s a résztvevő csapatok játékosainak „Magyar Hiszekegy“ elmondásával lezárultak az idei bajnokság utolsó akkordjai i„ Nem volna teljes a beszámolónk, ha nem emlékeznénk 'i.tag a mérkőzéseket vezető bírókról. Dobozi Géza Kilály István és Sztankovits István — mindhárman szövetsségi bírák — időt és fáradságot nem kímélve látták ezt a nehéz — és valljuk be őszintén hálátlan — munkát, önzetlen, lelkes és fáradságos munkájukért fogadják az ifjúság őszinte köszönetét. Meg kell emlékeznünk a kosárlabdával kapcsolatban még egy fontos sporteseményről. E hó Ifjein, vasárnap, az MISE felkérésére a KISOK válogatott—Főiskolai válogatott mérkőzést fogjuk lebonyolítani. Ily mérkőzés már volt egyszer a múltban, most azonban oly irányban folynak a tárgyalások, hogy ez évről-évre rendszeresittessék s ezzel a kosárlabda fejlődésének egy újabb határkövéhez értünk el Az utolsó forduló mérkőzései és a bajnokság végső állása: 1. Szt. Istv. fk. 55 í — — 207:109 10 2. Rákóczi fk. 24 — 1 146:87 8 Szent István fk.—II. . Rárkóczi fk. 26:19 (16:10). A bajnokságot eldöntő küzdelembe mindkét csapat teljes szívét és lelkesedését vitte bele, ennek megfelelően mindvégig oly heves kamrt volt, melyeet egyesületi mérkőzéseken is ritkán lehet látni.Az izgalmakkal túlfűtött levegőben mindkét részről sok fault csúszott ki, melyet azonban a győzni akarás és nem a szándékosság váltott ki. A győzelmet és ezzel a bajnokságot még érdemi ellen nyerte a Szt. István fk., ámbár voltak a mérkőzésnek oly perioKdusai, mikor a Rákóczi fk. játszott nyerőnek, sőt, ha szerencséje van, meg is nyererhette volna. Góldobók: Boldizsár 12, Velkey 10, Pásztói 2, Nagy 2, illetve Permettel 10, Kántor 4, Papp 4 és Kardos 1 Báró Wesselényi fk.—Kereskedelmi Akadémia 32:26 (16:11). A forduló nagy meglepetése a Ker. Ak. veresége, amire azonban a n.hatolt játék alapján rászolgált. Nagyon biztosan mentek a mérkőzésre, a Wesselényi fk. azonban nagy iramot diktál, ezt végig bírja s biztosan győz. Góldobók: Kölgyesi 18, Balogh 10, Nagy 4, illetve Binka 13, Raab 8, Bognár 3, Szőnyi 1 és Löwinger 1, Széchenyi rg.—Újpesti rg. 2é:19 (10:15). Kezdetben az újpesti rg. van fölényben, de attól kezdve, hogy az egyik bedobóját a bíró kiállítja, egyforma erők küzdelme, melyet a második félidőben felnyomuló Széchenyi rg. nyer. Góldobók: Lehoczky 16, Farkas 5, Grén 2, Utasi 1, illetve Zucharia 10, Schneider 3, Vígh 3, Harsányi 2 OS Salgó 1. A legtöbb gólt dobták: 1. Velkey 156, 2 Binka 117, 3—4. Permettei és Lehoczky 94, 5. Raáb 85, 6. Kölgyesi 80, 7. Boldizsár 78, 8. Harsányi 74, 9. Futakfalvy 72 és 10. Balog 71 Zsingor László. 3. Wesselényi 5 3 — 2 126:139 6 4. Ker. Ak. 5 2 — 3 1.5.5:141 4 5. Széchenyi 5 1 ,— 4 97:184 2 6. Újpesti rg. 5 ------- 5 87:1-58 0