Igaz Szó, 1943 (2. évfolyam, 10-57. szám)
1943-03-13 / 17. szám
2 PETŐFI SÁNDOR MÁRCIUS 15-ÉNEK VEZÉRE 1848 március 15-ének Petőfi Sándor volt a vezére. A 19. század legnagyobb magyar költője népvezér volt: nemcsak a lant pengetéséhez értett, hanem a szabadságra és függetlenségre áhítozó, elnyomott nép harcának vezetéséhez is. 1848 március 15-én a pesti nép megmozdult a jogtalanság, a jobbágyokra nehezedő földesúri terhek, az idegen, német elnyomás lerázására és megmozdulásának Petőfi Sándor állt az élére. Nem csoda, hogy Magyarország mai, reakciós urai nem szeretik Petőfit. Fanyalogva, képmutatóan beszélnek róla, mint a szerelem és az Alföld költőjéről, de arról hallgatnak, hogy Petőfi a népszabadság költője volt, aki fegyveres harcot hirdetett a német elnyomók ellen és szakadatlanul harcra tüzelte a népet az idegen elnyomás szolgálatában álló „belső bitangok“ ellen. Legszívesebben kitörölnék őt a magyar nép emlékezetéből. Ma Magyarországon tilos Petőfi Sándor legszebb verseinek szavalása. A magyar kormány Hitler követelésére betiltotta Petőfi 120 éves születési évfordulójának megünneplését 1943 január 1-én. Nem csoda, hogy a Hitler-bérencek így viszonylanak Petőfihez. Hisz ő volt a legtudatosabb, a legszenvedélyesebb német-ellenes költő a magyar irodalomban. A Horthyak és Kállayak mit kezdjenek azzal a Petőfivel, aki így írt a németekről: Siess, hazám, napfényre hozni Világraszóló híredet Mit német járom, német ármány Elrablóit és eltemetett. A német elnyomók magyar szolgáira tüzes vassal sütik a hazaárulás bélye ,gét Petőfi szavai: Szabad a magyar nép... lejárt napod, német! S pióca módjára nem szívod a vérét, Megfizette isten gonoszságod bérét. Petőfi 1848-ban arra emlékeztetett és arra emlékeztet ma is, hogy a magyar nép ősi ellenségei a német elnyomók, akik évszázadokon át mint piócák szívták a magyar vért. Petőfi Sándor eszének és szívének minden szenvedélyével gyűlölte a németeket, mert a szabadsághóhérlegényei voltak, a zsarnokságot, a szolgaságot, bennük látta megtestesülve. 1848-ban elszánt, késhegyig menő harcra tüzelt ellenük. Izgatott a tétlenkedők, a megalkuvók ellen is, akik egyezkedni akartak a német zsarnokokkal. Azt vallotta, hogy: Drága áru a szabadság, Nem ingyen, de pénzen adják, Drága pénzen, piros véren. . . És Petőfi Sándor szavának állt. Amiikor kitört a szabadságharc, kardot ragadott és elment katonának Kossuth honvédseregébe. De a német elnyomók ellen, a magyar ! függetlenségért küzdve, Petőfi Sándor! ' egy pillanatra sem felejtette el, hogy a nemzet függetlenségének a nép sza- badsága az alapzata, a fundamentuma. Ezért állt Petőfi 48-ban a magyar poli- 1 tika szélső balszárnyán. Hirdette, hogy " demokrácia, jogegyenlőség, jobbágyfel- szabadítás nélkül nem győzhet a szabad- ságharc. Követelte a népjogok következetes kiterjesztését. Ha ma élne, biztos ráfognák, hogy „bolsevik“. Hiszen ő írta: 11 Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága islagyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk. Mert itt van már a Kánaán! Petőfi Sándor zászló és fegyver ma is. A magyar hazafiak fegyvere és zászlaja a magyar szabadságért és függetlenségért vívott harcban. Költészete korbács, mely végigver a hazaárulókon. Uitz Béla magyar festőművész rajza az ,,Igaz szó“ számára Igaz Szó 1941 március 20-án a szovjet kormány Kristóffy József moszkvai magyar követ talán visszaadta a magyar népnek az 56 zászlót, melyek az 1848—49. magyar forradalom leverésekor kerültek I. Miklós cár birtokába Kossuth Lajos neve ma is — különösen ma — a magyar milliók előtti szabadságlobogót jelenti. Hiába akarták a német hódítókkal egyre alkudozó és megalkuvó magyar politikusok hamisan magyarázni, a saját tetteik számára hasznossá ferdíteni élete, működése történetét — a magyar népmilliók tudják: Kossuth Lajos vezérlete alatt ragyogott fel diadalmasan a német rablók ellen a magyar függetlenség csillaga és a Kossuth Lajos vezetése alatt fellángolt szabadságharc honvédeinek nagy része azok a parasztok voltak, akiket az 1848—49-es forradalom juttatott emberi jogokhoz, megszabadítván őket az évszázados szégyentől, szolgaságtól — a jobbágyi sorstól. Az 1848—49-es forradalmi szabadság- s harcot elnyomták. Kossuth Lajost német parancsra még a magyar állampolgárságától is megfosztották. De a nép szeretete és hódolata iránta nem szűnt meg. Nem felejtette el Kossuth tanítáát, amely arra intett, azt példázta mindig és mindenben, hogy a magyar nép szörnyűséges szenvedéseinek főokozója a német. El kell szakadni tőle és azokhoz kell csatlakozni, akik az évszázados német rablótörekvéseknek egyszer és mindenkorra véget akarnak vetni. Kossuth hősi honvédeinek mai utódai, uraik árulásának következményeként, a magyar nép ősi ellenségének a szolgálatában a Szovjetek népére támadtak. A világ egyetlen országára, ahol megvalósult az elmúlt évezredek szabadsághőseinek az álma. Itt, a parasztok és munkások harctérré lett földjein, zúzza porrá a németek világotrabló terveit minden ország dolgozóinak barátja, büszkesége: a Vörös Hadsereg. Ha a 48-as zászlók beszélni tudnának Merem állítani, hogy nem volt akkor becsületes ember Magyarországon, aki a legnagyobb hálával nem gondolt volna a szovjet kormányra. Tudjuk, hogy a 48-as zászlókat a cári oroszok vitték el, akik segítették leverni az 1848—49-es magyar forradalmat. Abból, hogy a szovjet kormány visszaadta ezeket a zászlókat, megértettük, hogy a Szovjetunió ezzel kifejezésre akarja juttatni, hogy nem vállal semmi közösséget a cári Oroszországgal, a magyar nép ellenségével. A zászlókat a magyar népnek küldte, amelynek fiai ezek alatt a 48-as zászlók alatt a szabadságért harcoltak. Sokat beszélgettünk mi akkor erről. Ha ezekre az időkre ma visszagondolok, úgy érzem, hogy a szovjet kormány a zászlóátadással még mást is akart mondani. Ilyesvalamit: Legyetek résen, magyarok! Vészes idők következnek. A Szovjetország a szabadság békejobbját nyújtja a magyarnak. A 48-as zászlók arra figyelmeztetnek, hogy a szabadság pártján van a magyar helye és nem a szabadság ellenségeinek táborában. Visszaemlékszem az ünnepi szónoklatokra és újságcikkekre abból az időből. Mennyi szépet mondtak és írtak akkor a szovjet kormány nagylelkűségéről és ehhez hasonlókról ! Táncsics Mihály Petőfi „15. Március 1848.“ címmel verset írt hozzá. A forradalmi ifjúság, március vívmányaként, maga szabadította ki őt a börtönből. Lapja, a „Munkások Lapja“ —, amely a magyar sajtóban először képviselte a munkásérdekeket — csak nyolc hónapig élt (1848 ápr. 2. — 1848 dec. 24.). A kormány betiltotta. Amit Petőfi versekben követelt, azt Táncsics cikkekben sürgette. Követelte: az összes úrbéri terhek s a nemesség összes politikai és gazdasági kiváltságainak azonnali megszüntetését, az uradalmi földek felosztását, a százholdas birtokmaximum törvénybe iktatását s teljes községi önkormányzatot. Táncsics szegény ember volt és lapjának olvasói munkások és parasztok. „Forradalom" címen füzetsorozatot adott ki. A belügyi kormány külön ügyosztályt rendezett be, hogy ellensúlyozza Táncsics munkáját. Hiába! A füzetek eljutottak a magyar rónákra és a magyar külvárosok nyomortanyáira — gyújtottak és világítottak. Táncsics Mihályt a mai magyar élet uralkodói, irányítói — elhallgatják. A magyar parasztság és munkásság szebb, jobb, emberibb életéért harcolt Táncsics, természetes tehát, hogy amíg élt, üldözték, bebörtönözték, a halála után börtönőreinek utódai eltagadnák még a létét is. De a jövő Magyarországa, a német gaztól megtisztított ország dolgozó parasztjai, munkásai és értelmisége megismerkedve ennek az önzetlen, törhetetlenszabadsághősnek az életével — hálásan és hűségesen ünnepli majd emlékét azzal, hogy sikraszéli tanaiért. *-*- * 4 és néhány hónap múlva megtámadták a Szovjetuniót. Mit szólnának ehhez a 48-as zászlók, ha beszélni tudnának? Bihari Sándor tisztviselő, hadifogoly Petőfi Sándor: VÉRMEZŐ*) Vérmező, Vérmező! nagyon megszomjaztál. Egy hajtásra olyan sok vért inni tudtál, A sok jó igazi magyar vért megivád, S német csaplár adta neked ez áldomást. Vendégül fogadtuk hozzánk a németet. Hanem a vendégből csakhamar gazda telt, S hejd be rosszul, hejh be csúful gazdálkodott. Bút hozott fejünkre, bút és gyalázatot. Tovább is csak sóhajts, szép magyar nemzetem! Tovább is csak szolgálj! nem, istenemre, nem! Nem szolgálsz te többé idegen nemzetet, Legeslegkevésbbé pedig a németet. *) Részlet Petőfi „Vérmező“ című költeményéből. 1943 március 13.