Igaz Szó, 1944 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1944-05-16 / 20. szám
1944 május 16 28 milliárd rubel hadikölcsönt jegyzett a Szovjetunió népe. Az eredeti célkitűzés 25 milliárd rubel volt. A túljegyzés több mint három milliárdot tesz ki. Május 5-én kezdték meg a jegyzést és rövid hat nap alatt adták össze ez óriási összeget. Sztálin május elsejei hadparancsában olvashatjuk a következőket: „A honvédelmi háború megmutatta, hogy a szovjet nép csodákra képes és a legsúlyosabb megpróbáltatásokból is győzelmesen kerül ki. Munkásságunk, kolhozparasztságunk, szovjet értelmiségünk, az egész szovjet nép el van tökélve, hogy meggyorsítsa az ellenség széjjelverését, teljesen helyreállítsa a fasiszták által feldúlt gazdasági életet, még erősebbé és bőségesebbé tegye országunkat.“ Igen, így van! A déli kolhozföldeken elvégezték a vetést, a középtájakon most fejezik be, az északi vidéken minden előkészületet megtettek rá. Mindenhol terven felüli nagy területeket vetnek be. Az ipar az év első négy hónapjának tervét túlteljesítette. Új óriásüzemek nőnek ki az Uralban, az elpusztított ipar újjáépítése bámulatos gyorsasággal halad előre. Semmi áldozattól nem riad vissza a szovjet nép, ha azzal közelebb tudja hozni a győzelem óráját, a gyűlölt fasiszta ellenség teljes megsemmisítését. Ezt a célt szolgálja a harmadik hadikölcsön is, amelyből a szovjet hazafiak 28 milliárd rubelen felül jegyeztek. Pezsgő vidámságú, ünnepiesen lelkes hangulatban folyt le a jegyzés. Nemcsak a hátország jegyzett, afront is részt vett abban. A lövészárkokban, fedezékekben, őrségeken körözték a jegyzés íveit és sok millió vörös katona írta alá. Gyári munkások és tisztviselők egy-két havi fizetésüket jegyezték, a kolhozparasztok tömegesen készpénzt hoztak magukkal és nyomban kifizették a jegyzett összeget. Mire fordítja a szovjet állam a 20 milliárdos hadikölcsönt? Az 1944-es költségvetésben előirányzott 250 milliárd rubel részbeni fedezésére használják. Ez óriási összegnek több mint fele — 128 milliárd — hadicélokat szolgál. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy a szovjet hadsereg és flotta összes szükségletei hiánytalanul kielégítést nyerjenek. A nemzetgazdaság céljaira 45 milliárdot adnak — a múlt évben 31 milliárdot. Ez azt jelenti, hogy szinte szünet nélkül új és új nagyüzemek, acélolvasztók, bányák, olajkutak és erőtelepek épülhetnek. A felszabadított terület elpusztított gyárainak újjáépítéséhez külön 20 milliárd rubelt utaltak ki. 51 milliárd rubelt a társadalmi biztosításra, az egészségügy és oktatásügy céljaira fordítanak, a múlt évben 37 milliárdot tett ki az e célra adott összeg. A nem közvetlen hadicélokra előirányzott összegek jelentős része is a honvédelem további fejlesztését szolgálja. Mindent a front erősítésére, mindent a győzelem mielőbbi kivívására! Bomlik a német hátország Az angol és amerikai vezérkar mellett hadianyag-vizsgáló hivatal működik, melya zsákmányolt német fegyvereket rendszeresen elemzés és vizsgálat tárgyává teszi. E hivatal megállapította, hogy még egy évvel ezelőtt a fogságba esett afrikai hadsereg hadianyaga elsőrendű minőségű volt, de a most folyó olaszországi harcokban zsákmányolt páncélkocsik különböző modellekből voltak összetákolva és egyáltalában nem bírtak pótalkatrészekkel. Hasonló jelenség mutatkozott az ágyúknál. A német egyenruha foltozott, a csizmák nem valódi bőrből készültek és egy-kettőre elrongyolódnak. Az angol és amerikai katonákat, kik részt vettek az első világháborúban is, a mai „Fritz“ az 1918. év végi német katonára emlékezteti. A német katona még fegyelmezett, még harcol. De már ötödik éve folyik a háború, beváltatlan maradt számos Hitler-ígéret, vereség vereséget ér és mind számosabb jel beszél a katonák fáradtságáról és békevágyáról. Egyre több német katona teszi le a fegyvert és átkozza magát, miért hitte el eddig is, hogy a Vörös Hadsereg megöli ,a fog-úlyokat. Temérdek már a szökevény. A tábori rendőrség nem bír velük, mert a szökevények szervezetten lépnek föl és hamis okmányokkal segítik egymást. Ez is úgy van, mint 1918 végén. Ez a kép künn a fronton. De milyen bent, a hátországban? A front a hátország szülöttje. A nácik vad terrorral, a legszigorúbb cenzúrával, a Goebbels hírverés fantasztikus valótlanságaival rejtegetik, takarják az igazi állapotokat. De újabban e német hazugság erődítményén is ezrével támadtak rések és kiszivárog, hogy a hátország is teli a kopás, a málás, bomlás jeleivel. A fasiszták uralomra kerülésükkor a köszönés új módját kényszerítették a német népre. Emlékezetes az ezer helyen feltűnő rímes falragasz: „Néptárs, minden küszöbön Csak „Heil Hitler“-rel köszönj!“ Az antifasiszták titokban szintén rímben a következőket írták alája: „Ha majd Hitlert elcsapod: Megkapod a »jó napot«!“ Egy évtizedig a németek mégis „Heil Hitlerrel“ üdvözölték egymást, de most hírét vesszük, hogy először suttogva, azután mind hangosabban és tüntetően „jó napot“ mondanak. Hitlerrel még nem végeztek, de a régi köszönés biztató jel, hogy hamarosan arra is sor kerül. A Hitler-párt tagjai kezdik az eddig büszkén hordott pártjelvényt zsebre rakni. Kellemetlen lett nekik. Goebbels a legszigorúbb rendszabályokkal fenyegetődzik, de úgy látszik hasztalanul. És — memento mori! — Mussolininál is így kezdődött. A fekete ingesek kezdték otthonfelejteni a pártjelvényt. De ez még hagyján, van egyéb is. Gestapoügynökök, miniszteri tisztviselők Svájcban és Dél-Franciaországban titokban házakat, kerteket, birtokokat vesznek, pénzüket valutára váltva külföldi bankokban helyeztetik el és külföldre szóló útlevelet hordanak zsebükben. A rossz napokra... A „suttogók“ száma egyre nő és nem segít ezen semmiféle terror. Hasztalan a sok halálos ítélet. A várótermek, a vasúti kocsiszakaszok, az irodák, az üzemek telve vannak velük. Legutóbb a Berliner Börzenzeitung-ban egy fasiszta bíró azon kesergett, hogy a nép nem támogatja a hatóságokat a „suttogók“ kiirtásában, nem jelentik be az „áruló beszédeket“ folytatókat, sőt mintha szívesen hallgatnák. A külföldi rádió hallgatásától nem riasztja vissza a németeket a börtönbüntetés sem. Sokan nem is figyelik már a német jelentéseket, csak Londont és Moszkvát várják. Mind több a szabotálás. Már nemcsak a külföldi rab-munkások szabotálnak, hanem a németek is. Finomabb műszereknél és motoralkatrészeknél a milliméter egy tizedrészét tevő eltérés is jelentőséggel bír és a szándékosan előidézett ily eltérés selejtessé teszi egész napok és hetek termelését. Motoralkatrészeket fordítva szereltek be, csapágyakon szabad szemmel alig észrevehető csiszolatlan részeket hagytak. A szabotálókat kinyomották és elrettentő például a gyárak udvarain a munkások szeme előtt agyonlőtték. A szabotálás azonban nem szűnt meg. A külföldi munkások már oly merészek, hogy az éjjeli légi riadó idején tüzeket idéznek elő az üzemben, hogy a lángokkal jelezzék a szövetséges repülőknek hová kell dobni a bombát. Ha eddig a béke utáni sóvárgás egyéni, spontán kitörésével lehetett csak találkozni, most már számosak részvételével szervezett formát vesznek föl ezek és egyre határozottabb politikai arculatot nyernek. Erre vall egy illegális katonai brosúra, mely a „Nem akarok tovább!“ címet viseli és a katonaszökevények részére adja a vezérelveket. Idetartozik a müncheni diákok kiáltványa, mely a háború és Hitler elleni harcra hív. Az egyetemi hallgatók máshol is elszakadtak a fasiszták szellemi jármától. A lipcsei egyetem tantermeiből gyújtó hangú illegális röplapok kerültek ki. Egyre gyakoribbá válnak éjjel házfalakra írt háború-és fasisztaellenes jelszavak, melyeket a járókelők nem is nagyon titkolt helyesléssel olvasnak. A Gestapo letörli, átfesti a faliásokat, de a nyomuk mint kitörölhetetlen „Meneteket“ látható marad. A bomlás megindult a német hátországban, de gyorsabb terjedését gátolja a féktelen terror. Még követik Hitlert, de már vonakodva. Találóan jellemezte ezt egy nemrég megjelent angol plakát: Hitler születésnapján ki kell tűzni a fasiszta zászlót. A német elindul a zászlóval, de nem akasztja ki. Nyíltan megtagadni a kitűzést nem meri, arra hivatkozik hát, hogy nincs ház, hová kiakaszthatta volna, a házakat széjjelbombázták. A fasiszta rend csődjét, az ellenállás hiábavalóságát mind kézzelfoghatóbbá teszik az egyre pusztítóbb légitámadások, a Vörös Hadsereg további előretörése és a küszöbön álló csapás Nyugatról. A bomlás folyamatát ezek elmélyítik és meggyorsítják. Bebrits Lajos Igaz Szó ★ ARHANGELSZKBÖL jelentik: a környék járásaiban megkezdték a tavaszi szántást. -sk VOLOGDABÓL jelentik: az északi területen megkezdődött a tavaszi vetés. + SZIBÉRIÁBAN lendületesen halad előre a tavaszi vetés. Barnaul környékén május közepére a múlt évinél háromszor nagyobb területet vetettek be. ★ A KURSZKI kerület volokonovszki járásában a kollektív gazdaságok, válaszként Sztálin május elsejei hadparancsára, 3200 hektárt vetettek be terven felül. ★ A FELSZABADÍTOTT moldovai területen befejezték a gabonaneműek tavaszi vetését. ★ A SZERPUHOV melletti „Bolsevik“ állami gazdaság ez évben 16 ezer tonna zöldségféle szállítására vállalt kötelezettséget. A káposzta elültetését befejezték. ★ A MOSZKVAI kerület bronii járásában Saranova traktorista nő a napi norma szerinti 2,4 hektár helyett 3,5 hektárt szántott fel traktorjával, Balasov trakorista 4 hektár helyett 6,5 hektárt. ★ DASA GARMAST, az ország vezető traktorista nőjét, ki kerekes traktorjával 1318 hektárt szántott fel, több helyről szocialista versenyre hívták. A verseny célkitűzése 1500 hektár felszántása. ★ A MOSZKVAI kerületben megindult a tőzegkitermelés. ★ CSELJABINSZKBAN új acélolvasztó épült. ★ SZTÁLINGRÁD újjáépítésénél 726 ifjúmunkás brigád dolgozik. Az ország minden részéből önkéntesen sereglettek össze ide az ifjúmunkások. Eddig 200 nagy gyárépületet és lakóházat építettek újjá. + ASHABADBÓL jelentik: a Szovjetunió tudományos akadémiájának türkmén fiókja ülést tartott. Napirendre kerültek a türkmenisztáni ipar és földművelés fontos problémái. ★ ORSZÁGSZERTE készítik elő Csehov író halála negyvenedik évfordulójának emlékünnepét. Taganrogban, Csehov szülővárosában, szobrot emelnek neki. ★ A NÉPBIZTOSOK TANÁCSA a szünidő tartamára kétmillió 370 ezer gyermek kiküldését határozta el a pionér táborokba és nyaraló telepekre. ★ AZ ÉSZAKI-DVINÁN befejeződött a jégzajlás és kezdetét vette a hajóforgalom. A rovnói vérengzés A német fasiszta kegyetlenkedéseket vizsgáló Rendkívüli Állami Bizottság közli, hogy a felszabadított rovnói kerületben és Rovno városában nagy, hevenyészve behányt tömegsírokra akadtak, melyekben a németek által kivégzett szovjet polgárok hullái feküdtek. A vizsgálat megállapította, hogy 1941-től 1943-ig 102.500 szovjet polgárt öltek meg. A kivégzéseket agyonlövetéssel és mérges gázokkal hajtották végre. A rovnói börtön kertjében 500 a rovnói fatelepen 49.000 a rovnói zöldséges földeken 32.500 Szoszenszki falu mellett 17.500 a Vidumkai kőbányában 3.000 hullára akadtak. Rovnó városában 845 lakóházat, 2 szállodát, 24 éttermet, 83 üzlethelységet, 15 iskolát, 12 könyvtárat, 2 múzeumot, 4 kórházat, 4 templomot, 2 hűtőtelepet, a város villanytelepét, 5 sütödét, 2 téglagyárat, 2 cukorkagyárat, 2 élelmiszergyárat és több mint 40 kilométer városi villamos vasúti vágányt pusztítottak el. Hasonló arányú rombolásokat végeztek a kerületben is. A Rendkívüli Állami Bizottság okmányok és vallomások alapján megállapítota, hogy a gonosztettekért elsősorban felelős Rosenberg német birodalmi miniszter, Koch ukrán kormánybiztos, Schön, volhíniai kormánybiztos és helyettese, Schweiger. Nincs messzi az idő, hogy a bűnösök e rémtettekért elveszik mellé büntetésüket. A Krím-félszigetnek már csaknem egy évszázad óta világhírű kikötője, Szevasztopol városa, Krím délnyugati sarkában fekszik, a Fekete-tenger hét kilométer mélyre benyúló öblében, ahová a Csornaja folyócska ömlik. A hétkilométeres, 20 méter mély vizű, kelet-nyugati irányú szevasztopoli öbölből egy másik keskenyebb öböl nyílik, a Déli öböl, amelynek észak-déli iránya van. Fekvésénél fogva ez a Déli öböl, amelybe a régi idők kevésbé mély járatú hajói kényelmesen be tudtak jutni, a tenger felől az ellenség számára teljesen megközelíthetetlen volt. Ez tette, már az ókorban, Szevasztopolt a természettől kijelölt hadikikötővé. A MAI Szevasztopol csak százötven éves, de Szevasztopolnak több ezer éves múltja van, mert azonos az ókori görögök Cherszonesz-Herakléja nevű kikötőjével, amely a Pontusz-Boszporusz birodalomhoz tartozott és évszázadok óta virult már, amikor a rómaiak elfoglalták és Augusztus császár tiszteletére, a város mai nevét adták neki. SZEBASZTOSZ görög szó magasztost, felségeset jelent, ez a görög szó volt keleten a római császárok augusztusnak megfelelő címe. Ókori leírások szerint Szevasztopol meg is felelt nevének, természetadta gyönyörű környezetében egyike volt az ókor legszebb városainak. A város és kikötője később a nyugatrómai birodalom uralma, majd Bizánc uralma alá került s átvészelte a népvándorlást és az utána következő viharos századokat s a Krisztus utáni tizenegy-tizenkettedik században az ókori oroszok ismerték már s élénk kereskedelmet folytattak vele. A középkorban egész Krím tatár uralom alá került s Szevasztopol lassanként elvesztette hírét és fontosságát és romhalmazzá lett; helyén egy Actijár nevű tatár falu keletkezett. Krímet tudvalevőleg a híres Potemkin (helyesen Patyomkin) hódította el a tatároktól 1783-ban, II. Katalin cárnő számára. Patyomkin újra megalapította Szevasztopolt, elkezdte kiépíteni kikötőjét s a város, I. Miklós cár alatt, az orosz fekete-tengeri flotta hadikikötőjévé lett s 1854—55-ben, az úgynevezett krími háború folyamán, ismét világhírűvé. Ez a két év, Szevasztopol ostroma, amelyet a franciák, angolok, törökök és szavojaiak vittek keresztül, akik Evpatoriánál szálltak partra, körülvették Szevasztopolt, s mert a város erődítményei akkor még nem voltak teljesen kiépítve, azt hitték, hogy néhány hét leforgása alatt óriási túlerejükkel bevehetik a várost. Ebben a hitükben csalódtak. Szevasztopol ostroma 1854 októberében kezdődött és 1855 szeptemberéig — 349 napig — tartott s az ostromlóknak nyolcvanezer halottjukba s csaknem félmillió sebesültjükbe került. Az oroszok — flotta és szárazföldi csapatok egyaránt — a hősiesség csodáit művelték s Szevasztopol csak akkor került az ostromlók kezébe, amikor már azok, nyolcszáz ágyúból, egymillió négyszázezer lövéssel porrá lőtték. 1856 után Szevasztopolt, modern alapon, egészen újjáépítették s a Szovjetunió még hatalmasabbá és korszerűbbé tette haditengerészeti kikötőjét. Ennek következtében tudta a Vörös Flotta és a Vörös Hadsereg Szevasztopolt nyolc hónapnál tovább védeni, bár Hitlerék százezer számra áldozták saját csapataikat és a román zsoldosokat. Szevasztopol dicsőségének emlékei — az ó- és az újkoriak — egy mintaszerűen berendezett történeti múzeumban voltak felhalmozva. A német-román haramiák — az „európai kultúra bajnokai“ — ezt a múzeumot is, mint a város összes többi középületét, színházát, iskoláit, az admiralitás palotáit, kórházait, biológiai és tengerkutató állomását, barbár kézzel földig rombolták, hogy tégláikból erődvonalakat építsenek. Mégse tudták Szevasztopolt nemhogy nyolc hónapig, de nyolc hétig, sőt nyolc napig sem tartani. Szevasztopol kikötője a visszafoglalás után 3 A kolhoz az újjáépítésben A német katonának, a honvédnek is azt mondták a fasiszta tisztek, hogy a bolsevizmus elleni „keresztes hadjárat“ egyik célja „felszabadítani az orosz parasztokat a kolhoz járma alól, mely pokollá teszi a föld megművelőinek életét“ Képzeljük el, hogy valahol a Rajna mentén, — ahol nemsokára hadszíntér lesz — a hadműveletek alkalmával elpusztult egy német falu és újjá kell építeni. Az egyéni telkes gazdálkodásban ez nehéz feladat lesz, — még ha az állam valamelyest segít is. Sokáig az égbolt lesz a fejek feletti tető és huzamos ideig szinte megoldhatatlan probléma marad a mezőgazdasági gépek, a vonóerő, a vetőmag pótlása. Nem egy, hanem sok ezer szovjet falut pusztítottak el a németek és — sajnos — a magyar katonaság közreműködött ebben. Pusztulás volt a sorsa sok falunak a poltavai kerületben is. Teljesen leégett Osztareló kolhózfalu is. Mikor megkezdődött a németek viszszavonulása, külön osztag járt házrólházra, a pincétől a padlásig átkutatott mindent és vitte ami csak megmozdítható volt. Egy darab jószág, egy ép kerekű taliga sem maradt a faluban. A házak, az üres falak még álltak, de nem sokáig. Mikor már az utóvéd is kivonult, „fáklyások“ léptek működésbe és, házról-házra járva, felgyújtottak mindent. Még egyszer vissza is szaladtak meggyőződni, mindenütt elvégzik-e a lángok a munkájukat. Mikor az orosz katonák odaérkeztek, Osztarela tulajdonképpen már nem létezett, akár ki is lehetett volna törölni a térképről. De erre már nem került sor. Osztareló létezik. Újjáépítették. Leírjuk, hogyan ment ez végbe. Még sírtak és jajgattak a gyermekek és nők, még füst és szálló pernye töltötte be a levegőt, mikor a kolhoz tagjai az első szabad gyűlésüket tartották. Tető alá kell jutni — ez volt a legégetőbb probléma. Szervezetten, közös erővel. Három munkacsapatot állítottak föl. A nagyobbik a közeli erdőbe ment az építőanyagért. Fákat vágtak ki és kötelekkel vontatták a falu helyére. A második csapat vályogvetéssel foglalkozott, téglákat készített. A harmadik a földeken maradt szalmát hordta be a hátán, szintén az építéshez. Az anyag megvolt, megkezdődhetett az építés. Sorrendet állapítottak meg. Először a partizánok házát építették föl, azután a fronton szolgáló vörös katonákét, ezt követőleg a rokkantakét és végül a többiekét. A sorrendet szigorúan betartották és senki se félt, hogy kimarad, a kolhoz gondoskodott minden tagjáról. Közös volt a munka, de nem ingyenes. Úgy, ahogy a kolhoz-szabályok azt előírják, minden dolgozónak feljegyezték a munkanapjait. Minden munkanap után a jövő termésből mindenkinek egyenlően megállapított rész jár. A közös munka nemcsak a kamrák falait emelte fel újból, hanem meg is tölti őket búzával, zöldségfélékkel, hússal. A házak már álltak, de hol az eke, a borona, a vetőgép, ami húzza, ki ad vetőmagot? A kolhoz vezetősége nem volt tétlen. Nem telekről-telekre kellett a gép, a vonóerő, a mag. Egy tagban van a kolhozföld. A kolhozelnök már ott járt az újjászervezett Gép- és Traktorállomáson, melynek a kolhozt ki kellett szolgálnia. Ekével, vetőgéppel biztatták is, de borona nem volt és traktorról sem lehetett szó egy ideig. A boronákat a kolhoz kovácsa maga tákolta össze, régi anyagból. A kolhoz elnöke tárgyalást kezdett egy átvonuló lovasezred parancsnokságával és kimustrált lovakat kért. Sikerrel járt, eladtak a kolhoznak 12 lovat. A szántást megkezdték és két héttel ezután a Gép- és Traktorállomás már az első traktort is szolgáltatta. Azután még egyet. A szántást idejében befejezték, és 50 hektárt terven felül szántottak fel. A vetőmagot a messzi, a megszállás által nem érintett hátország küldte a kolhoznak. Meg volt a lakás, a föld be volt vetve, de még maradt temérdek megoldatlan kérdés. A faluban hiányzottak a középületek. A községháza, az iskola, a klub, a szülőotthon, több gazdasági épület. Nem volt állatállomány. Az épületek közül a legszükségesebbnek az iskolát tartották és közös munkával újból fölépítették. Tervet dolgoztak ki, hogy mikor, mily anyagból építsék a többit. A hátország visszaküldte a kerületnek a kiürítés idején elszállított tenyészállatokat és a kolhoznak azokból is juttattak. Hozzáfoghattak az állattenyésztéshez. Még mindig maradtak problémák és lesz még több is belőlük. Ez velejárója az új, szélesedő életnek, a növekvésnek, de a kollektív gazdálkodás talál módot az elintézésükre és Osztareló újjáépül: nagyobbra, szebbre, mint volt. Ha egyéni telkesek állták volna körül a régi falu füstölgő romjait, itt egyhamar nem sarjadt volna új élet. Jó részük koldusként vándorolt volna el a szélrózsa minden irányába. A szovjet katona vitézül védi a hazáját és kiveri a fasiszta rablókat. Védi a hazáját és annak intézményeit, köztük a kolhozt is. Tudja, hogy mit véd.