Igaz Szó, 1944 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1944-05-16 / 20. szám

1944 május 16 28 milliárd rubel hadikölcsönt jegyzett a Szovjetunió népe. Az eredeti célkitűzés 25 milliárd rubel volt. A túljegyzés több mint há­rom milliárdot tesz ki. Május 5-én kezdték meg a jegyzést és r­övid hat nap alatt adták össze ez óriási összeget. Sztálin május elsejei hadparancsában olvashatjuk a következőket: „A honvédelmi háború megmutatta, hogy a szovjet nép csodákra képes és a legsúlyosabb megpróbáltatásokból is győ­zelmesen kerül ki. Munkásságunk, kol­­hozparasztságunk, szovjet értelmiségünk, az egész szovjet nép el van tökélve, hogy meggyorsítsa az ellenség széjjel­­verését, teljesen helyre­állítsa a fasiszták által feldúlt gazdasági életet, még erő­sebbé és bőségesebbé tegye országun­kat.“ Igen, így van! A déli kolhozföldeken elvégezték a vetést, a középtá­jakon most fejezik be, az északi vidéken min­den előkészületet megtettek rá. Minden­hol terven felüli nagy területeket vet­nek be. Az ipar az év első négy hó­napjának tervét túlteljesítette. Új óriás­üzemek nőnek ki az Uralban, az elpusz­tított ipar újjáépítése bámulatos gyor­sasággal halad előre. Semmi áldozattól nem riad vissza a szovjet nép, ha azzal közelebb tudja hozni a győzelem óráját, a gyűlölt fasiszta ellenség teljes meg­semmisítését. Ezt a célt szolgálja a har­madik hadikölcsön is, amelyből a szov­jet hazafiak 28 milliárd rubelen felül jegyeztek. Pezsgő vidámságú, ünnepie­sen lelkes hangulatban folyt le a jegy­zés. Nemcsak a hátország jegyzett, a­­front is részt vett abban. A lövészár­kokban, fedezékekben, őrségeken köröz­ték a jegyzés íveit és sok millió vörös katona írta alá. Gyári munkások és tiszt­viselők egy-két havi fizetésüket jegyezték, a kolhozparasztok tömegesen készpénzt hoztak magukkal és nyom­ban kifizették a jegyzett összeget. Mire fordítja a szovjet állam a 20­ milliárdos hadikölcsönt? Az 1944-es költségvetésben előirány­zott 250 milliárd rubel részbeni fedezé­sére használják. Ez óriási összegnek több mint fele — 128 milliárd — hadicélokat szolgál. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy a szovjet hadsereg és flotta összes szük­ségletei hiánytalanul kielégítést nyerjenek. A nemzetgazdaság céljaira 45 milliárdot adnak — a múlt évben 31 milliárdot. Ez azt jelenti, hogy szinte szünet nél­kül új és új nagyüzemek, acélolvasztók, bányák, olajkutak és erőtelepek épül­hetnek. A felszabadított terület elpusztí­tott gyárainak újjáépítéséhez külön 20 milliárd rubelt utaltak ki. 51 milliárd rubelt a társadalmi biztosításra, az egész­ségügy és oktatásügy céljaira fordí­tanak,­­ a múlt évben 37 milliárdot tett ki az e célra adott összeg. A nem közvetlen hadicélokra előirányzott össze­gek jelentős része is a honvédelem to­vábbi fejlesztését szolgálja. Mindent a front erősítésére, mindent a győzelem mielőbbi kivívására! Bomlik a német hátország Az angol és amerikai vezérkar mellett hadianyag-vizsgáló hivatal működik, mely­­a zsákmányolt német fegyvereket rend­­szeresen elemzés és vizsgálat tár­gyává teszi. E hivatal megállapította, hogy még egy évvel ezelőtt a fogság­ba esett afrikai hadsereg hadianyaga el­sőrendű minőségű volt, de a most folyó olaszországi harcokban zsákmányolt pán­célkocsik különböző modellekből voltak összetákolva és egyáltalában nem bírtak pótalkatrészekkel. Hasonló jelenség mu­tatkozott az ágyúknál. A német egyen­ruha foltozott, a csizmák nem valódi bőrből készültek és egy-kettőre elron­­gyolódnak. Az angol és amerikai kato­nákat, kik részt vettek az első világhá­borúban is, a mai „Fritz“ az 1918. év végi német katonára emlékezteti. A német katona még fegyelmezett, még harcol. De már ötödik éve­ folyik a háború, beváltatlan maradt számos Hitler-ígéret, vereség vereséget ér és mind számosabb jel beszél a katonák fáradtságáról és békevágyáról. Egyre több német katona teszi le a fegyvert és átkozza magát, miért hitte el eddig is, hogy a Vörös­ Hadsereg megöli ,­a fog-­ú­lyokat. Temérdek már a szökevény. A tábori rendőrség nem bír velük, mert a szökevények szervezetten lépnek föl és hamis okmányokkal segítik egymást. Ez is úgy van, mint 1918 végén. Ez a kép künn a fronton. De milyen bent, a hátországban? A front a hátor­szág szülöttje. A nácik vad terrorral, a legszigorúbb cenzúrával, a Goebbels hír­verés fantasztikus valótlanságaival rejte­getik, takarják az igazi állapotokat. De újabban e német hazugság erődítményén is ezrével támadtak rések és kiszivárog, hogy a hátország is teli a kopás, a má­­lás, bomlás jeleivel. A fasiszták uralomra kerülésükkor a köszönés új módját kényszerítették a német népre. Emlékezetes az ezer helyen feltűnő rímes falragasz: „Néptárs, minden küszöbön Csak „Heil Hitler“-rel köszönj!“ Az antifasiszták titokban szintén rímben a következőket írták alája: „Ha majd Hitlert elcsapod: Megkapod a »jó napot«!“ Egy évtizedig a németek mégis „Heil Hitlerrel“ üdvözölték egymást, de most hírét vesszük, hogy először suttogva, azután mind hangosabban és tüntetően „jó napot“ mondanak. Hitlerrel még nem végeztek, de a régi köszönés biz­tató jel, hogy hamarosan arra is sor kerül. A Hitler-párt tagjai kezdik az eddig büszkén hordott párt­jelvényt zsebre rakni. Kellemetlen lett nekik. Goebbels a legszigorúbb rendszabályokkal fenye­­getődzik, de úgy látszik hasztalanul. És — memento mori! — Mussolininál is így kezdődött. A fekete­ ingesek kezdték otthonfelejteni a párt­jelvényt. De ez még hagyján, van egyéb is. Gestapo­­ügynökök, miniszteri tisztviselők Svájc­ban és Dél-Franciaországban titokban házakat, kerteket, birtokokat vesznek, pénzüket valutára váltva külföldi ban­kokban helyeztetik el és külföldre szóló útlevelet hordanak zsebükben. A rossz napokra... A „suttogók“ száma egyre nő és nem segít ezen semmiféle terror. Hasztalan a sok halálos ítélet. A várótermek, a vasúti kocsiszakaszok, az irodák, az üze­mek telve vannak velük. Legutóbb a Berliner Börzenzeitung-ban egy fasiszta bíró azon kesergett, hogy a nép nem támogatja a hatóságokat a „suttogók“ kiirtásában, nem jelentik be az „áruló beszédeket“ folytatókat, sőt mintha szí­vesen hallgatnák. A külföldi rádió hallgatásától nem riasztja vissza­ a németeket a börtön­­büntetés sem. Sokan nem is figyelik már a német jelentéseket, csak Londont és Moszkvát várják. Mind több a szabotálás. Már nemcsak a külföldi rab-munkások szabotálnak, hanem a németek is. Finomabb műsze­reknél és motoralkatrészeknél a milli­méter egy tizedrészét tevő eltérés is jelentőséggel bír és a szándékosan előidé­zett ily eltérés selejtessé teszi egész napok és hetek termelését. Motoralkat­részeket fordítva szereltek be, csapágya­kon szabad szemmel alig észrevehető csiszolatlan részeket hagytak. A szabo­­tálókat kinyom­ották és elrettentő pél­dául a gyárak udvarain a munkások szeme előtt agyonlőtték. A szabotálás azonban nem szűnt meg. A külföldi mun­kások már oly merészek, hogy az éjjeli légi riadó idején tüzeket idéznek elő az üzemben, hogy a lángokkal jelezzék a szövetséges repülőknek hová kell dobni a bombát. Ha eddig a béke utáni sóvárgás egyéni, spontán kitörésével lehetett csak találkozni, most már számosak részvé­telével szervezett formát vesznek föl ezek és egyre határozottabb politikai arculatot nyernek. Erre vall egy illegá­lis katonai brosúra, mely a „Nem aka­rok tovább!“ címet viseli és a katona­­szökevények részére adja a vezérelve­ket. Idetartozik a müncheni diákok kiált­ványa, mely a háború és Hitler elle­ni harcra hív. Az egyetemi hallgatók máshol is elszakadtak a fasiszták szel­lemi jármától. A lipcsei egyetem tanter­meiből gyújtó hangú illegális röplapok kerültek ki. Egyre gyakoribbá válnak éjjel házfalakra írt háború-és fasiszta­ellenes jelszavak, melyeket a járókelők nem is nagyon titkolt helyesléssel ol­vasnak. A Gestapo letörli, átfesti a fal­­i­ásokat, de a nyomuk mint kitörölhe­tetlen „Meneteket“ látható marad. A bomlás megindult a német hátor­szágban, de gyorsabb terjedését gátolja a féktelen terror. Még követik Hitlert, de már vonakodva. Találóan jellemezte ezt egy nemrég megjelent angol plakát: Hitler születésnapján ki kell tűzni a fa­siszta zászlót. A német elindul a zászló­val, de nem akasztja ki. Nyíltan meg­tagadni a kitűzést nem meri, arra hivat­kozik hát, hogy nincs ház, hová kiakaszt­hatta volna, a házakat széjjelbom­bázták. A fasiszta rend csődjét, az ellenállás hiábavalóságát mind kézzel­foghatóbbá teszik az egyre pusztítóbb légitámadások, a Vörös Hadsereg to­vábbi előretörése és a küszöbön álló csapás Nyugatról. A bomlás folyama­tát ezek elmélyítik és meggyorsítják. Bebrits Lajos Igaz Szó ★ ARHANGELSZKBÖL jelentik: a környék járásaiban megkezdték a ta­vaszi szántást. -sk­ VOLOGDABÓL jelentik: az északi területen megkezdődött a tavaszi vetés. + SZIBÉRIÁBAN lendületesen halad előre a tavaszi vetés. Barnaul környékén május közepére a múlt évinél háromszor nagyobb területet vetettek be. ★ A KURSZKI kerület volokonovszki járásában a kollektív gazdaságok, vá­laszként Sztálin május elsejei hadpa­rancsára, 3200 hektárt vetettek be ter­ven felül. ★ A FELSZABADÍTOTT moldovai te­rületen befejezték a gabonaneműek ta­vaszi vetését. ★ A SZERPUHOV melletti „Bolse­vik“ állami gazdaság ez évben 16 ezer tonna zöldségféle szállítására vállalt kötelezettséget. A káposzta elültetését befejezték. ★ A MOSZKVAI kerület broni­i járásában Saranova traktorista nő a napi norma szerinti 2,4 hektár helyett 3,5 hektárt szántott fel traktorjával, Balasov trakorista 4 hektár helyett 6,5 hektárt. ★ DASA GARMAST, az ország ve­zető traktorista nőjét, ki kerekes trak­torjával 1318 hektárt szántott fel, több helyről szocialista versenyre hívták. A verseny célkitűzése 1500 hektár fel­szántása. ★ A MOSZKVAI kerületben megin­dult a tőzeg­kitermelés. ★ CSELJABINSZKBAN új acélolvasztó épült. ★ SZTÁLINGRÁD újjáépítésénél 726 ifjúmunkás brigád dolgozik. Az ország minden részéből önkéntesen sereglettek össze ide az ifjúmunkások. Eddig 200 nagy gyárépületet és lakóházat építettek újjá. + ASHABADBÓL jelentik: a Szovjet­unió tudományos akadémiájának türk­­mén fiókja ülést tartott. Napirendre kerültek a türkmenisztáni ipar és földművelés fontos problémái. ★ ORSZÁGSZERTE készítik elő Cse­hov író halála negyvenedik évforduló­jának emlékünnepét. Taganrogban, Cse­hov szülővárosában, szobrot emelnek neki. ★ A NÉPBIZTOSOK TANÁCSA a szünidő tartamára kétmillió 370 ezer gyermek kiküldését határozta el a pio­­nér táborokba és nyaraló telepekre. ★ AZ ÉSZAKI-DVINÁN befejeződött a jégzajlás és kezdetét vette a hajófor­galom. A rovnói vérengzés A német fasiszta kegyetlenkedéseket vizsgáló Rendkívüli Állami Bizottság közli, hogy a felszabadított rovnói ke­rületben és Rovno városában nagy, he­venyészve behányt tömegsírokra akadtak, melyekben a németek által kivégzett szovjet polgárok hullái feküdtek. A vizsgálat megállapította, hogy 1941-től 1943-ig 102.500 szovjet polgárt öltek meg. A kivégzéseket agyonlövetéssel és mérges gázokkal hajtották végre. A rovnói börtön kertjében 500 a rovnói fatelepen 49.000 a rovnói zöldséges földeken 32.500 Szoszenszki falu mellett 17.500 a Vidumkai kőbányában 3.000 hullára akadtak. Rovnó városában 845 lakóházat, 2 szállodát, 24 éttermet, 83 üzlethelységet, 15 iskolát, 12 könyvtárat, 2 múzeumot, 4 kórházat, 4 templomot, 2 hűtőtelepet, a város villanytelepét, 5 sütödét, 2 tég­lagyárat, 2 cukorkagyárat, 2 élelmiszer­gyárat és több mint 40 kilométer váro­si villamos vasúti vágányt pusztítottak el. Hasonló arányú rombolásokat végez­tek a kerületben is. A Rendkívüli Állami Bizottság okmá­nyok és vallomások alapján megállapíto­­ta, hogy a gonosztettekért elsősorban felelős Rosenberg német birodalmi minisz­ter, Koch ukrán kormánybiztos, Schön, volhíniai kormánybiztos és helyettese, Schweiger. Nincs messzi az idő, hogy a bűnösök e rémtettekért elveszik mellé büntetésüket. A Krím-félszigetnek már csaknem egy évszázad óta világhírű kikötője, Szevasz­­topol városa, Krím délnyugati sarká­ban fekszik, a Fekete-tenger hét kilomé­ter mélyre benyúló öblében, ahová a Csornaja folyócska ömlik. A hétkilomé­­teres, 20 méter mély vizű, kelet-nyu­gati irányú szevasztopoli öbölből egy másik keskenyebb öböl nyílik, a Déli öböl, amelynek észak-déli iránya van. Fekvésénél fogva ez a Déli öböl, amely­be a régi idők kevésbé mély járatú hajói kényelmesen be tudtak jutni, a tenger felől az ellenség számára telje­sen megközelíthetetlen volt. Ez tette, már az ókorban, Szevasztopolt a termé­szettől kijelölt hadikikötővé. A MAI Szevasztopol csak százötven éves, de Szevasztopolnak több ezer éves múltja van, mert azonos az ókori görö­gök Cherszonesz-Herakléja nevű kikö­tőjével, amely a Pontusz-Boszporusz bi­rodalomhoz tartozott és évszázadok óta virult már, amikor a rómaiak elfoglalták és Augusztus császár tiszteletére, a vá­ros mai nevét adták neki. SZEBASZ­­TOSZ görög szó magasztost, felségeset jelent, ez a görög szó volt keleten a római császárok augusztusnak megfele­lő címe. Ókori leírások szerint Szevasz­topol meg is felelt nevének, természet­adta gyönyörű környezetében egyike volt az ó­kor legszebb városainak. A város és kikötője később a nyugatrómai birodalom uralma, majd Bizánc uralma alá került s átvészelte a népvándorlást és az utána következő viharos századokat s a Krisztus utáni tizenegy-tizenkette­dik században az ókori oroszok ismer­ték már s élénk kereskedelmet folytat­tak vele. A középkorban egész Krím tatár­ uralom alá került s Szevasztopol lassanként elvesztette hírét és fontos­ságát és romhalmazzá lett; helyén egy Ac­tijár nevű tatár falu keletkezett. Krímet tudvalevőleg a híres Potemkin (helyesen Patyomkin) hódította el a ta­tároktól 1783-ban, II. Katalin cárnő számára. Patyomkin újra megalapította Szevasztopolt, elkezdte kiépíteni kikötő­jét s a város, I. Miklós cár alatt, az orosz fekete-tengeri flotta hadikikötőjé­vé lett s 1854—55-ben, az úgynevezett krími háború folyamán, ismét világhí­rűvé. Ez a két év, Szevasztopol ostro­ma, amelyet a franciák, angolok, törö­kök és szavojaiak vittek keresztül, akik Evpatoriánál szálltak partra, körülvették Szevasztopolt, s mert a város erődít­ményei akkor még nem voltak teljesen kiépítve, azt hitték, hogy néhány hét leforgása alatt óriási túlerejükkel beve­­hetik a várost. Ebben a hitükben csa­lódtak. Szevasztopol ostroma 1854 októ­berében kezdődött és 1855 szeptemberé­ig — 349 napig — tartott s az ostrom­lóknak nyolcvanezer halottjukba s csak­nem félmillió sebesültjükbe került. Az oroszok — flotta és szárazföldi csapa­tok egyaránt — a hősiesség csodáit művelték s Szevasztopol csak akkor ker­­­ült az ostromlók kezébe, amikor már azok, nyolcszáz ágyúból, egymillió négy­­százezer lövéssel porrá lőtték. 1856 után Szevasztopolt, modern ala­pon, egészen újjáépítették s a Szovjet­unió még hatalmasabbá és korszerűbbé tette haditengerészeti kikötőjét. Ennek következtében tudta a Vörös Flotta és a Vörös Hadsereg Szevasztopolt nyolc hónapnál tovább védeni, bár Hitlerék százezer számra áldozták saját csapa­taikat és a román zsoldosokat. Szevasztopol dicsőségének emlékei — az ó- és az újkoriak — egy mintasze­rűen berendezett történeti múzeumban voltak felhalmozva. A német-román ha­ramiák — az „európai kultúra bajnokai“ — ezt a múzeumot is, mint a város összes többi középületét, színházát, is­koláit, az admiralitás palotáit, kórházait, biológiai és tenger­kutató állomását, barbár kézzel földig rombolták, hogy tégláikból erődvonalakat építsenek. Mégse tudták Szevasztopolt nemhogy nyolc hónapig, de nyolc hétig, sőt nyolc napig sem tartani. Szevasztopol kikötője a visszafoglalás után 3 A kolhoz az újjáépítésben A német katonának, a honvédnek is azt mondták a fasiszta tisztek, hogy a bolsevizmus elleni „keresztes hadjárat“ egyik célja „felszabadítani az orosz pa­rasztokat a kolhoz járma alól, mely po­kollá teszi a föld megművelőinek életét“ Képzeljük el, hogy valahol a Rajna mentén, — ahol nemsokára hadszíntér lesz — a hadműveletek alkalmával el­pusztult egy német falu és újjá kell építeni. Az egyéni telkes gazdálkodás­ban ez nehéz feladat lesz, — még ha az állam valamelyest segít is. Sokáig az égbolt lesz a fejek feletti tető és huza­mos ideig szinte megoldhatatlan prob­léma marad a mezőgazdasági gépek, a vonóerő, a vetőmag pótlása. Nem egy, hanem sok ezer szovjet falut pusztítottak el a németek és — sajnos — a magyar katonaság közremű­ködött ebben. Pusztulás volt a sorsa sok falunak a poltavai kerületben is. Teljesen leégett Osztareló kolhóz­falu is. Mikor megkezdődött a németek visz­­szavonulása, külön osztag járt házról­­házra, a pincétől a padlásig átkutatott mindent és vitte ami csak megmozdít­ható volt. Egy darab jószág, egy ép kerekű taliga sem maradt a faluban. A házak, az üres falak még álltak, de nem sokáig. Mikor már az utóvéd is kivo­nult, „fáklyások“ léptek működésbe és, házról-házra járva, felgyújtottak mindent. Még egyszer vissza is szaladtak meg­győződni, mindenütt elvégzik-e a lángok a munkájukat. Mikor az orosz katonák odaérkeztek, Osztarela tulajdonképpen már nem létezett, akár ki is lehetett volna törölni a térképről. De erre már nem került sor. Oszta­reló létezik. Újjáépítették. Leírjuk, ho­gyan ment ez végbe. Még sírtak és jajgattak a gyermekek és nők, még füst és szálló pernye töl­tötte be a levegőt, mikor a kolhoz tag­jai az első szabad gyűlésüket tartották. Tető alá kell jutni — ez volt a legé­getőbb probléma. Szervezetten, közös erővel. Három munka­csapatot állítottak föl. A nagyobbik a közeli erdőbe ment az építő­anyagért. Fákat vágtak ki és kötelekkel vontatták a falu helyére. A második csapat vályogvetéssel foglalko­zott, téglákat készített­. A harmadik a földeken maradt szalmát hordta be a hátán, szintén az építéshez. Az anyag meg­volt, megkezdődhetett az építés. Sorrendet állapítottak meg. Először a partizánok házát építették föl, azután a fronton szolgáló vörös katonákét, ezt követőleg a rokkantakét és végül a töb­biekét. A sorrendet szigorúan betartot­ták és senki se félt, hogy kimarad,­­ a kolhoz gondoskodott minden tagjáról. Közös volt a munka, de nem ingye­nes. Úgy, ahogy a kolhoz-szabályok azt előírják, minden dolgozónak feljegyez­ték a munkanapjait. Minden munkanap után a jövő termésből mindenkinek egyenlően megállapított rész jár. A közös munka nemcsak a kamrák falait emelte fel újból, hanem meg is tölti őket búzá­val, zöldségfélékkel, hússal. A házak már álltak, de hol az eke, a borona, a vetőgép, ami húzza, ki ad vetőmagot? A kolhoz vezetősége nem volt tétlen. Nem telekről-telekre kellett a gép, a vonóerő, a mag. Egy­ tagban van a kolhozföld. A kolhozelnök már ott járt az újjászervezett Gép- és Traktor­állomáson, melynek a kolhozt ki kel­lett szolgálnia. Ekével, vetőgéppel biz­tatták is, de borona nem volt és trak­torról sem lehetett szó egy ideig. A bo­ronákat a kolhoz kovácsa maga tákolta össze, régi anyagból. A kolhoz elnöke tárgyalást kezdett egy átvonuló lovasez­red parancsnokságával és kimustrált lova­kat kért. Sikerrel járt, eladtak a kolhoznak 12 lovat. A szántást megkezdték és két héttel ezután a Gép- és Traktorállomás már az első traktort is szolgáltatta. Azután még egyet. A szántást idejében befejezték­, és 50 hektárt terven felül szántottak­ fel. A vetőmagot a messzi, a megszállás által nem érintett hátor­szág küldte a kolhoznak. Meg volt a lakás, a föld be volt vet­ve, de még maradt temérdek megoldat­lan kérdés. A faluban hiányzottak a középületek. A községháza, az iskola, a klub, a szülőotthon, több gazdasági épü­let. Nem volt állatállomány. Az épüle­tek közül a legszükségesebbnek az isko­lát tartották és közös munkával újból fölépítették. Tervet dolgoztak ki, hogy mikor, mily anyagból építsék a többit. A hátország visszaküldte a kerületnek a kiürítés idején elszállított tenyészállato­kat és a kolhoznak azokból is juttattak. Hozzáfoghattak az állattenyésztéshez. Még mindig maradtak­ problémák és lesz még több is belőlük. Ez velejárója az új, szélesedő életnek, a növekvésnek, de a kollektív gazdálkodás talál módot az elintézésükre és Osztareló újjáépül: nagyobbra, szebbre, mint volt. Ha egyé­ni telkesek állták volna körül a régi falu füstölgő romjait, itt egyhamar nem sarjadt volna új élet. Jó részük koldus­ként vándorolt volna el a szélrózsa min­den irányába. A szovjet katona vitézül védi a hazá­ját és kiveri a fasiszta rablókat. Védi a hazáját és annak intézményeit, köztük a kolhozt is. Tudja, hogy mit véd.

Next