Igaz Szó, 1945 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1945-02-20 / 8. szám
. A régi magyar közmondás, „halálán a német, ha igazat beszél“, Dittmar, a rádió generális példáján igazolódik be. A Vörös Hadsereg könyörtelenül lezúduló ökle arra kényszerítette a hazugságban megőszült tábornokot, hogy elkövesse a legnagyobb fasiszta csodát, hogy — hirtelen, váratlan — igazat beszéljen! Két héttel ezelőtt azt mondta az Oderáról, hogy az „a német sors folyója lett“. Akkor a Vörös Hadsereg még az Odera keleti partján állott, illetve Dittmar azt hitte, azt akarta elhitetni, hogy a 11, hogy megállt, hogy az olasz frontról és a nyugati frontról elvont , egyenesen a katonaszállító vonatokról harcbavetett hadosztályok, a Volkssturm iskolapadokból és munkapadok mellől kiráncigált százezrei megállították, hiszen mire odaért, már három-négyszáz kemény küzdelemmel hátrahagyott kilométer volt a háta mögött. És Dittmar kiolvasta a maga Clausewitz-kötetéből, hogy minden offenzívának megvan a maga kulminációja, tetőpontja, amelyen túl egy lendülettel, nem juthat. Kormányozható memóriája elfelejtette a Dont, a Dnyepert, a Dnyesztert, a Búgot, a Szeretet, a Dunát, a Nyemant, a Visztulát, a német sorsnak mindemez azelőtti folyóit, amelyeken szintén nem lehetett átkelni s amelyeken a Vörös Hadsereg mégis átkelt. Átkelt és továbbűzte a német dúvadat, vissza, a barlangja felé, a barlangjába, a barlangja legközepébe, hogy ott végérvényesen végezzen vele, így jutott az Oderáig, így jutott át az Oderán, így jutott Breslau mögé és Berlin elé, mint azt a legutóbbi orosz hadijelentések helységnevei tanúsítják. Ilyen offenzívát még nem látott a világ haditörténete, állapítják meg hangos lelkesedéssel vagy csendes fogcsikorgatással a megfigyelők és hírmagyarázók. A Vörös Hadsereg, amelyről azt mondták, hogy csak hazája védelmében tud csodát művelni, német földet kapva a talpa alá, túltett önmagán, úgy kelt át a zajlójegű Oderán, ahogy azelőtt csak keményre fagyott folyókon volt szokás átkelni, akkor is csak az ellenség távollétében. Átkelt s az eldöntött sors folyójává tette a birodalom keleti felét Németországról levágó folyót. Most már biztos, hogy Hitler országának záros határidőn belül vége, ha a déli vagy a nyugati fronton akármi történik is. Pedig, hogy ott is történni fog valami, azt, a görcsös német reménykedések ellenére is, kalapácsként lesújtó szavakkal mondja meg a feketetengeri konferencia kommünikéje. Tehát, nincs szó a fasiszta haramiák megmeneküléséről, tehát nincs szó arról, hogy a világtörténet legaljasabb gyilkosai kihúzhassák a kötélből nyakukat. Csak arról van szó, hogy még hány száz német város és hány ezer német falu dől romba, még hány millió német pusztul el a csatatéren és a fejetlen evakuáció havas, jeges, csatakos országútjain. Csak erről van szó, csak ez a német sors, ha a német nép le nem rázza magáról a Hitler-igát, mielőtt még ez a sors teljes súlyával és teljes terjedelmében rászakad. És ebből a sorsból vetetik ki részét a Szálasi-bitangok azzal a darab Magyarországgal, amely még a kezükön van! Ki hiszi el nekik, hogy elhiszik maguknak a német sors fegyverrel való megváltoztatásának lehetőségét? Ki hiszi el nekik, hogy a „magyar offenzíva“, amely néhány hétig vergődött előre, fagyban és vérben, hogy aztán kifulladtan elakadjon, ki hiszi el nekik, hogy ez a véres bárgyúság csak egy hajszálnyi fordulatot is okozhat? Ellenben a Dunántúlt elpusztítja, ellenben több millió magyart még földönfutóvá tesz, ellenben esztendőkkel meghosszabbítja a fölépítés verejtékes munkáját. Most már halálosan bizonyos, hogy az a többszázezer magyar ifjú, akit a németek magukkal hurcoltak, minden magyar vonatkozás nélkül kerül a német húsmalom őrlőkövei közé, hogy ez a magyar fiatalság Bécs és München vagy Prága „védelmében“ fog elhullani s haláluk felett még csak az árnyéka sem fog lebegni a magyar célnak és iránynak. Ellenkezőleg: ezek a gyászmagyarok ma, amikor a Vörös Hadsereg az ország legnagyobb részét már fölszabadította, amikor már megvan a fegyverszünet és amikor már megindult a független, szabad, demokratikus Magyarország kialakulása, testükkel gátat építenek a magyarfeltámadás útja elé s mélyebben vésik a magyar nevet a fasiszta szégyen emléktáblájába. Az Odera a német sors folyója, nem a Duna. A Duna csak a magyar sors folyója volt s a Vörös Hadsereg, azzal, hogy elérte, azzal, hogy átlépte, megmentette hazánk nagy részét a német sorstól. Toborozzák már azt a magyar hadsereget, amely igazán magyar lesz, amely a német járom alól kikerült magyar nép nevében az egyetlen harcot fogja vívni, amit magyar katona vívhat: a hazáját kirabló és tönkretevő német ellen, aki menthetetlenül elveszett, hiszen már a Vörös Hadsereg az Odera nyugati partján nyomul előre. A németek elhurcolta magyar ifjúság csak elvész, de nem fordítja meg a német sorsát, a demokrata Magyarország magyar hadserege ellenben teljes erejével azon lesz, hogy a német sors minél előbb, minél súlyosabban, minél véglegesebben beteljesedjék. METTLY MIHÁLY A NÉMET SORS A demokratikus nemzeti egység erősödése „Európai új rendnek“ nevezték a németek azt a borzalmas rablóvilágot, mely a legkegyetlenebb eszközökkel milliók életét oltotta ki, az életbenhagyottakat pedig rabszolgasorba taszította. De a fasiszta „új rend“, bár Hitler évezredesnek hirdette, nem tarthatta magát és most a szabadságszerető nemzetek hadseregeinek kemény csapásai alatt összeomlik. Napról-napra tisztul Európa képe. Különösen a keleti front eseményei tükröződnek a nemzetközi helyzetben, amikor a faizmus közvetett vagy közvetlen hatásai egyik országban a másik után küszöbölődnek ki. Mind megdönthetetlenebbül bizonyosodik be az a tény, hogy a valódi európai rend megteremtői, hordozói és biztosítói csakis az európai népek maguk lehetnek, demokratikus, valódi népi erőkre támaszkodó kormányaik útján. • Végleg elintéződött Lengyelország ügye. Az a tény, hogy a Vörös Hadsereg teljesen felszabadította Lengyelországot, új helyzetet teremtett. Ezt állapította meg a krími konferenciának Lengyelországra,a vonatkozó döntése is, mely szerint ez a helyzet megkívánja, hogy az ideiglenes lengyel kormány még szélesebb bázisra helyezkedjék, mint amenynyire ez előbb lehetséges volt, addig, amíg Lengyelország nyugati részei nem voltak felszabadítva. A kormányt szélesebb, demokratikus alapon kell újjászervezni, a Lengyelországban lévő és külföldön élő demokratikus lengyel tényezők bevonásával. A demokratikus nemzeti egység új kormányának vállalnia kell a kötelezettséget, hogy gyorsan, az általános és titkos választójog alapján szabad választásokat visz keresztül, melyben az összes, fasisztaellenes és demokratikus pártoknak meg kell adni a lehetőséget a választásokban való részvételre. Most már teljesen talajvesztetté vált a londoni emigráns lengyel „kormány", melynek működése eddig is csak a lengyel nép tömlőctartóinak, a náciknak, malmára hajtotta a vizet. Jugoszláviában Tito és Subasics megalakítják az ideiglenes egyesült kormányt. Az új jugoszláv kormány is a legszélesebb nemzeti demokrata egységre támaszkodik. A Jugoszláv Nemzeti Felszabadítás antifasiszta vécséjét (népparlamentjét) kiegészíti az utolsó jugoszláv szkupscsina tagjaival, akik demokrata politikát folytattak és nem működtek együtt a fasiszta ellenséggel. Subasics eltávozott Londonból és végleg áttette székhelyét a szabad Belgrádba. Belgiumban, hol a Pierlot-kormány és a nemzeti ellenállási mozgalom között súlyos összeütközések voltak napirenden, szintén tisztult a helyzet. A Pierlot-kormány lemondott. Szélesebb népi alapon, van Aker vezetése alatt, új kormány alakult, melyben a kommunista párt képviselői is részt vesznek. Az új kormány számol azoknak az akaratával, kik a legszigorúbb elnyomás idején életük kockáztatásával harcoltak a nemzeti szabadságért. Elmúlt a görög krízis is. Görögországban polgárháború folyt, melybe az angol csapatok is beleavatkoztak, az ERM, a görög nemzeti szabadságmozgalom harcosai ellen. A Papandreau-kormány rájött, hogy a nép támogatása nélkül, a nép ellen nem tud politikát csinálni és lemondott. Az új görög kormány és a szabadságmozgalom vezetői között tárgyalások indultak meg, melyek a harcok beszüntetését és a vitás kérdésekben megegyezést eredményeztek. A közeljövőben lefolytatandó szabad választások fogják kijelölni a görög politika végleges útját. A demokratikus irány győzelme felől nincs kétség. Igaz Szó Tilsit német városon átvonuló szovjet csapatok A szabad Magyarország élete Küszöbön a tavasz Küszöbön a tavasz! Az újjászületés évszaka soha oly elevenné, oly élettől pezsgővé nem tette a magyar falut, mint az idei tavasz teszi. A földreformról hozott kormányhatározat és az annak keresztülvitele érdekében máris megtett lépéseik a lelkesedés nem csillapodó hullámait váltották ki Magyarországon. A magyar parasztság készül arra, hogy méltóan fogadja földjét, új tulajdonát, amelyet a demokratikus Magyarország ad a kezébe. Méltóan: ez ma azt jelenti, hogy munkával. A küszöbön álló tavaszi munkák nehézségeit ismerjük. Ismerjük és számonkérjük őket okozóiktól, a német és nyilas haramiáktól. De nem elég számonkérni, úrrá is kell lennünk a nehézségeken.A falu alapos tanulmányozása már meggyőzte az illetékes köröket arról, hogy a nehézségek leküzdésére minden előfeltétel megvan, csak két dolog kell: szervezés és törhetetlen szorgalom. A munkaeszközök helyes és okos kihasználása a kölcsönös segítség alapján feltétlenül sikerre vezet. De a munkaeszközök előkészítésével, a kölcsönös segítség megszervezésével most, február napjaiban, már egy percig sem szabad késlekedni. Megállapítást nyert, hogy a meglevő vetőmagkészletek teljesen elegendők a földek bevetésére. Csak a helyes elosztásról kell gondoskodni. Magyarország földművelő tömegei megértik, hogy az idei tavaszi munkálatok nemcsak azért fontosak, mert biztosítják a nemzet kenyerét, hanem azért is, mert megvetik a földreform utáni gazdálkodás alapját. Ki mint vet, úgy arat! Márpedig Magyarországon az eddigi birtokos parasztság mellett a magyar föld új ura, az eddig föld nélkül, vagy kevés földdel sínylődő magyar paraszt fog aratni. Ezért a tavaszi vetést egész Magyarországon kitűnően, hiánytalanul és példás szervezettséggel kell elvégezni , beszédeikben, hogy az új magyar hadsereg felállítása elsősorban jog, amelylyel a magyar nemzet élhet és élnie kell, hogy kivegye a maga részét hazája felszabadításában s a fasizmus leverésében, hogy méltó tagjává válhasson a szabadságszerető nemzetek családjának. A nagygyűlés határozatot hozott, hogy Szeged városa maga egy hadosztályt állít fel s ad az új magyar hadseregnek, az újjászülető hazának. Az ideiglenes kormány rendeletét Debrecenből jelenti a TASS. Magyarország ideiglenes kormánya legutóbbi ülésén több rendeletet hozott a fegyverszünet rendelkezéseinek végrehajtása céljából. Egyik rendeletében hatályon kívül helyezi mindazokat a törvényeket, melyeket annak idején a Jugoszláviából, Romániából és Csehszlovákiából elszakított területekre vonatkozólag adtak ki. Egy másik rendelet a Magyarországban tartózkodó német állampolgárok internálásáról intézkedik. A harmadik — fasiszta sajtótermékek és könyvek elkobzását és megsemmisítését rendeli el. Rendeletet adott ki az ideiglenes kormány mindazoknak a politikai foglyoknak szabadonbocsájtásáról is, akiket a szövetséges államok javára szolgáló tevékenységükért bebörtönöztek. Külön rendelet szól a Magyarországra menekült antifasiszták menedékjogáról. Szegedi hadosztály A magyar kormány toborzó felhívását a felszabadult magyar városok lelkes gyűléseken tárgyalták meg, melyeket a nemzeti bizottságok, pártszervezetek, szakszervezetek és más társadalmi egyesületek szerveztek. Nagygyűlést tartott Szeged népe is, amelyen felszólaltak a demokratikus front különböző pártállású szónokai. A felszólalók hangsúlyozták Magyar szilánkok „Országjárás" A valahonnan Németországból dudáló Szálasi-rádió egyik híradása így kezdődött: „Kemény Gábor külügyminiszter országjárása alkalmából Kőszegen, a városház tanácstermében, előadást tartott“. Nem érdemes megtudakolni, mit mondott Szálasi „külügyminisztere“, inkább azt kell kérdezni, mi a manónak tartanak Szálasiék külügyminisztert? Hol vannak Szálasiék külügyei? Az egyetlen ország, amely e kerek világon valóban érintkezik velük, Hitler Németországa, de azt csak nem tekinthetik külföldnek? Ki gondolja, hogy a zsák és a foltja közt az volna a viszony, ami külföld és belföld között van? Vagy a kosz és a koszos kutya között? Szálasiék október 15-én kerültek „uralomra“ s 18-án már az összes magyar külföldi képviseletek bemondták nekik a vizet. Új követeket nem is neveztek ki, mert nem rendelkeztek azzal a háromszor-négyszer húsz liter benzinnel, ami ahhoz kellett volna, hogy követeiket repülőgépen a „semleges országokba“ szállítsák. És nem is kockáztathatták ilyen nagymennyiségű benzin elpazarlását, mert tudták, hogy az új követek is, mihelyt semleges talajt éreznek lábuk alatt, bemondják a vizet. Szóval: Kemény Gábor külügyminiszterségének csak annyi alapja van, mint a kötéltáncos ballerinának, amikor a kötélen „spiccel“. Azzal a különbséggel, hogy a ballerinát nem akasztják fel a kötélre, amelyen táncolt, ellenben Szálasiékat fel fogják rá akasztani. És mennyi az alapja az „országjárásnak“? Annak se sokkal több. Győrből Pápára, Pápáról Kőszegre, Kőszegről Nagykanizsára utazhat. És vissza. A többi Magyarország már igazán külföld számára. De ehhez a külföldhöz még kevesebb közük van Szálasiéknak, mint az igazihoz. Az „országjárás“ szót a „tatárjárás“ mintájára alkották, s ebben az egyben igazuk van: a boldogtalan Dunántúlnak, amelyet, Hitlerék számára, még a kezükben tartanak, Szálasi betyárjai csakugyan a tatárjárást jelentik. Kié a jelszó? Mikor Szálasiék elkövetkeztek, mindennap egy-két-kilenc nagy beszédet tartottak, amíg a Vörös Hadsereg az öszszes magyar mikrofonokat el nem vette hihetetlenül nagyra tátott pofájuk elől. Beszédeik részben bődületes baromságokat, részben ormótlan orcátlanságokat tartalmaztak. De meg kell adni, hogy volt egy központi jelszavuk, amelyet minden szónokuk büszkén hangoztatott, vastagon hangsúlyozva, hogy ez az ő eredeti hungarista kitalálásuk, ez az az új, amit hoztak. Ez így hangzott: „Megsemmisülni, vagy megsemmisíteni!“ Az embernek, mikor ezt a jelszót hallotta, az volt a benyomása, hogy a bolha, amely ilyen harsányan köhögött, meg van őrülve. Csak nem akarják Szálasiék a diadalmasan előnyomuló Vörös Hadsereget, amely nemcsak Lepsény és Adonyszabolcs, hanem azon valamivel túl, Königsberg és Stargard és Breslau között is van, egyszerűen megsemmisíteni? De úgy tettek, mintha akarnák s erre legalább azt lehetett mondani, hogy tébolyodott eszme, de legalább eredeti — Szálasiék helyzetében. Ám most mit hallunk a „magyar rádióban“ a krími konferencia kommentáraként? Ezt: „A gyűlölet sátáni hada ezt tette jelszavává: megsemmisíteni vagy megsemmisülni és számunkra nem marad más hátra, mint vállalni az ellenség jelszavát“. Tehát előbb kiagyalták ezt a szédületes szamárságot és örültek neki, mint a gyerek a pörgettyűnek és most ráfogják az ellenfélre, hogy az találta ki. S ebben a fogásukban egy percig sem zavarja őket az a tudat — hol vannak ezek a tudattól? — hogy a szövetségesek szájában még kevesebb értelme lenne ennek a jelszónak, mint amennyi az övékben volt. Mert a megsemmisülnivagy megsemmisíteni kétszárú nadrágjából nekik csak a „megsemmisülni“ állt rendelkezésükre, amelyet viszont a szövetségeseknek eszük ágában sem lehet felhúzni, hiszen csak nem kell attól tartaniuk, hogy a Hitler-uralomtól, amely már az utolsókat rúgja, meg fognak semmisülni? De ilyen kicsiségekre Szálasi propagandistái nem néznek, ők azért kapják a márkát, hogy ordítsanak. Hát ordítanak. De nemcsak a világnak, hanem nekik maguknak is mindegy hogy mit. Csak hazugság legyen. Idézetek Hadd idézzünk Szálasiék idétlen „honvédrádiójából“. Bár épeszű ember aligha hiheti el, hogy az alábbi mondatok elhangzottak. Pedig elhangzottak: „A hat esztendeje dúló háború a hadászat olyan fejlődését hozta magával, amilyent évszázadokon keresztül nem ért el. Az állásharctól eljutottunk a sündisznó-állásokkal és a térséggel s ennek egy újabb válfajával, a térmélységgel való harchoz“. Vagyis a német területre visszaszorult harc: térmélységbeli harc. Vagyis most van térmélység, az Odera és a Rajna közt, s nem a Volga és az Atlanti Óceán közt volt. Vagyis a százhúsz kilóra fölhúzott ember akkor számít kövérnek, ha nyolcvan kilót leadott a súlyából. „Hitet teszünk melletted Budapest. Hiszünk benne, hogy a mienk maradsz, mint ahogy hiszünk istenben, ahogy hiszünk Nagymagyarországban, ahogy hiszünk a hungarista magyar állam örökkévalóságában!“ Ezt a mondatot, a hitetlenségnek ezt a hiszekegyét, valószínűleg abból a hungarista díszműből vették, amelynek címe: „Egy tiszavirág gondolatai az élet halhatatlanságáról“. Az iskolák demokratizálása A Délmagyarország írja: Minden magyar hazafi, aki az ország demokratizálásának ügyét szívén viseli, örömmel és megnyugvással vesz tudomást Teleki közoktatásügyi miniszter nyilatkozatáról, melyben bejelentette az iskolák küszöbönálló reformját. A reform legelső és legsürgősebb feladata egyrészt a tantervek és tankönyvek demokratikus szellemben való átdolgozása, másrészt maguknak a tantestületeknek megtisztítása a fasiszta elemektől. Magyarország ezeréves múltját megtagadva, éveken át a fasiszta reakció uszályában haladt, a szabadság és demokrácia halálos ellenségének oldalán harcolt. Hogy ez így történt, abban nagy része volt annak, hogy az ország reakciós vezetői az iskolát, az egész közoktatást a reakció szolgálatába, antidemokratikus eszmék, fasiszta eszmék szolgálatába állították. Az ország demokratikus megújhodásának egyik legfontosabb előfeltétele az iskolák gyors és alapos megtisztítása és demokratizálása. 1945 február 20 A krími határozatok nemzetközi visszhangja A világtörténelmi jelentőségű krími értekezlet döntéseit kitörő lelkesedéssel ogadta a Szovjetunió népe. Moszkvában, Leningrádon és mindenütt az egész országban a gyárak, a kolhozok, a szövetek és tudományos intézetek dolgozó együlések ezrein fejezték ki megelégedéüket és reményüket a gyors győzelmre. Egyhangúan követelték a fasiszta pártok "eltörlését a föld színéről. Szilárd meggyőződésüket fejezték ki, hogy a zövetséges nagyhatalmak barátsága biztosítja a jövő békéjét, hogy a hitszegő ellenség végórája ütött. A dolgozók egymással versenyezve ígérnek még nagyobb munkateljesítményt. A Pravda, Izvesztija és a többi lapok közlik a döntésről kiadott kommüniké teljes szövegét és a konferencia résztvevőiről felvett fényképeket. Vezércikkekben méltatják az értekezlet és döntés jelentőségét, mint a jelen idők legnagyobb politikai eseményét, ami példa arra, miként lehet a legbonyolultabb kérdéseket a világbéke, a demokrácia és a haladás édekében megoldani. Az Egyesült Államokban Connally, a szenátus külügyi bizottságának elnöke kijelentette, hogy Roosevelt, Sztálin és Churchill megállapodásai a háború további folyamára, aháború utáni berendezkedésekre és a béke megteremtésére nézve a legnagyobb mértékben kielégítők. Németországot lefegyverzik és demilitarizálják. A felszabadult országoknak meg lesz a lehetősége arra, hogy kormányzati rendszerüket demokratikussá tegyék. Pepper szenátor a nagyfontosságú határozatokat tartalmazó okmányt történelminek nevezi, amely pusztulásra kárhoztatja a jelenlegi háború német militaristáit és megállapodásaival lehetetlenné teszik a jövőben a militarizmus kialakulását. A londoni Times és a többi angol újságok hangsúlyozzák, hogy a konferencia határozatait a kölcsönös bizalom és egység szellemében hozták és ez a biztosítéka teljes megvalósításuknak. Németország közeli leverése nagy feladatok elé állítja a szövetségeseket a megszállás, lefegyverzés és az ideiglenes kormányzás kérdésében. Szilárdan elhatározták a leszámolást Németországgal, mint olyan hatalommal, amely újra veszélyeztethetné Európa békéjét és szabadságát, ami azonban nem azt jelenti, hogy meg akarnák semmisíteni a német népet. A párizsi lapok szerint Franciaországban örömmel üdvözölték a krími konferencia határozatait. A francia lapok kiemelik, hogy Franciaország, mint önálló és egyenjogú fél részt fog venni Németország megszállásában és ellenőrzésében és visszakapja helyét a nagyhatalmak sorában. A Momento olasz lap szerint a konferencia határozata az az alapkő, melyen felépül az európai népek szövetsége. Az ausztráliai Sidneyben megjelenő lapok szerint, a krími konferencia bizonyíték arra, hogy a Sztálin, Churchill és Roosevelt vezetése alatt a szövetséges hatalmak leverik Németországot és megalkotják a civilizált világ új rendjét. Rávilágít arra a fontos szerepre is, melyet Oroszország játszik a náci Németország leverésében. Az amerikaiak Corregidorban Az angol-amerikai haderők csendesóceáni támadó hadműveleteinek jelentős sikerét képezte Luzon szigetének és a Fülöp szigetcsoport fővárosának, Manillának elfoglalása. Manillát az amerikaiak a szárazföld felől vették be és sztratégiai jelentőséggel bíró kikötője a japánok kezében maradt. A kikötő bejáratát a nagyszerűen megerősített Corregidorsziget őrzi, melyen továbbra is japán zászló lengett. A tervbe vett hatalmas záróreteszről, melyet az amerikaiak flottájukkal 41 manillai öböltől a délkínai tengeren át a kínai partokig akarnak felállítani, ily körülmények mellett nem lehetett még szó. A záróretesz célja, megakadályozni a japán hajók szabad közlekedését az anyaország és a déli tengerekben lévő, a háború folyamán meg-snodított, nagy területek között. A záróretesz sikeres alkalmazása lehetetlenné teszi a többezer kilométeres vonalon , széjjelszórtan fekvő japán hadállások részére az utánpótlás tengeri szállítását, de megakadályozza a meghódított területekről a rablott nyersanyagok szállítását is az anyaország üzemeibe. Az amerikaiak jól ismerték Corregidor jelentőségét és Manilla elfoglalása után tovább folytatták támadásaikat. A legjújabb hírek szerint sikeres partraszállást hajtottak végre Corregidor szigetén. Corregidor neve jól ismeretes a csendesóceáni háború első hónapjaiból. Az ottlévő amerikai helyőrséget óriási japán túlerő vette ostrom alá, de csak hosszú, hetekig tartó harcok után tudta letörni annak hősi ellenállását Az amerikaiak corregidori partraszállása is jelzi a csendesóceáni háborúban beállott óriási fordulatot. Ma Amerika támad mind jobban fokozódó erővel és a corregidori japán uralom napjai is meg vannak számlálva. Még egy Japánra katasztrofális esemény híre érkezett. Az amerikai flotta jelentős része 300 kilométerre közelítette meg a japán partokat, anélkül, hogy a japán tengeri haderő komoly ellenállást fejthetett volna ki. A támadásban résztvett számos amerikai repülőgépanyahajó, melyről többszáz repülőgép szállt fel és kilenc óra hosszáig légi bombázás alá vette Tokiót, Yokohamát és a yokohamai öböl mentén fekvő nagy gyár- telepeket.