Igaz Szó, 1945 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1945-02-20 / 8. szám

. A régi magyar közmondás, „halálán a német, ha igazat beszél“, Dittmar, a rádió­ generális példáján igazolódik be. A Vörös Hadsereg könyörtelenül lezúduló ökle arra kényszerítette a hazugságban megőszült tábornokot, hogy elkövesse a legnagyobb fasiszta csodát, hogy — hir­telen, váratlan — igazat beszéljen! Két héttel ezelőtt azt mondta az Oderáról, hogy az „a német sors folyója lett“. Akkor a Vörös Hadsereg még az Odera keleti partján állott, illetve Dittmar azt hitte, azt akarta elhitetni, hogy a 11, hogy megállt, hogy az olasz frontról és a nyugati frontról elvont , egyenesen a katonaszállító vonatokról harcbavetett hadosztályok, a Volkssturm iskolapadok­ból és munkapadok mellől kiráncigált százezrei megállították, hiszen mire oda­ért, már három-négyszáz kemény küz­delemmel hátrahagyott kilométer volt a háta mögött. És Dittmar kiolvasta a ma­ga Clausewitz-kötetéből, hogy minden offenzívának megvan a maga kulminá­­ciója, tetőpontja, amelyen túl egy len­­dülettel, nem juthat. Kormányozható me­móriája elfelejtette a Dont, a Dnyepert, a Dnyesztert, a Búgot, a Szeretet, a Dunát, a Nyemant, a Visztulát, a né­met sorsnak mindemez azelőtti folyóit, amelyeken szintén nem lehetett átkelni s amelyeken a Vörös Hadsereg mégis átkelt. Átkelt és továbbűzte a német dúvadat, vissza, a barlangja felé, a barlangjába, a barlangja legközepébe, hogy ott vég­érvényesen végezzen vele, így jutott az Oderáig, így jutott át az Oderán, így jutott Breslau mögé és Berlin elé, mint azt a legutóbbi orosz hadijelentések hely­ségnevei tanúsítják. Ilyen offenzívát még nem látott a világ haditörténete, álla­pítják meg hangos lelkesedéssel vagy csendes fogcsikorgatással a megfigyelők és hírmagyarázók. A Vörös Hadsereg, amelyről azt mondták, hogy csak hazá­ja védelmében tud csodát művelni, né­met földet kapva a talpa alá, túltett ön­magán, úgy kelt át a zajlójegű Oderán, ahogy azelőtt csak keményre fagyott folyókon volt szokás átkelni, akkor is csak az ellenség távollétében. Átkelt s az eldöntött sors folyójává tette a biro­dalom keleti felét Németországról levá­gó folyót. Most már biztos, hogy Hitler országának záros határidőn belül vége, ha a déli vagy a nyugati fronton akár­mi történik is. Pedig, hogy ott is tör­ténni fog valami, azt, a görcsös német reménykedések ellenére is, kalapácsként lesújtó szavakkal mondja meg a fekete­tengeri konferencia kommünikéje. Tehát, nincs szó a fasiszta haramiák megmeneküléséről, tehát nincs szó arról, hogy a világtörténet legaljasabb gyilko­sai kihúzhassák a kötélből nyakukat. Csak arról van szó, hogy még hány száz német város és hány ezer német falu dől romba, még hány millió né­met pusztul el a csatatéren és a fejet­len evakuáció havas, jeges, csatakos or­szágútjain. Csak erről van szó, csak ez a német sors, ha a német nép le nem rázza ma­gáról a Hitler-igát, mielőtt még ez a sors teljes súlyával és teljes terjedel­mében rászakad. És ebből a sorsból ve­tetik ki részét a Szálasi-bitangok azzal a darab Magyarországgal, amely még a kezükön van! Ki hiszi el nekik, hogy elhiszik maguknak a német sors fegy­verrel való megváltoztatásának lehető­ségét? Ki hiszi el nekik, hogy a „ma­gyar offenzíva“, amely néhány hétig ver­gődött előre, fagyban és vérben, hogy aztán kifulladtan elakadjon, ki hiszi el nekik, hogy ez a véres bárgyúság csak egy hajszálnyi fordulatot is okozhat? Ellenben a Dunántúlt elpusztítja, ellenben több mil­lió magyart még földönfutóvá tesz, el­lenben esztendőkkel meghosszabbítja a fölépítés verejtékes munkáját. Most már halálosan bizonyos, hogy az a többszáz­ezer magyar ifjú, akit a németek maguk­kal hurcoltak, minden magyar vonatko­zás nélkül kerül a német húsmalom őr­lőkövei közé, hogy ez a magyar fiatal­ság Bécs és München vagy Prága „vé­delmében“ fog elhullani s haláluk fe­lett még csak az árnyéka sem fog lebeg­ni a magyar célnak és iránynak. Ellen­kezőleg: ezek a gyászmagyarok ma, ami­kor a Vörös Hadsereg az ország leg­nagyobb részét már fölszabadította, ami­kor már megvan a fegyverszünet és amikor már megindult a független, sza­bad, demokratikus Magyarország kiala­kulása, testükkel gátat építenek a ma­gyar­­feltámadás útja elé s mélyebben vésik a magyar nevet a fasiszta szégyen emléktáblájába. Az Odera a német sors folyója, nem a Duna. A Duna csak a magyar sors folyója volt s a Vörös Hadsereg, azzal, hogy elérte, azzal, hogy átlépte, meg­mentette hazánk nagy részét a német sorstól. Toborozzák már azt a magyar hadsereget, amely igazán magyar lesz, amely a német járom alól kikerült ma­gyar nép nevében az egyetlen harcot fogja vívni, amit magyar katona vívhat: a hazáját kirabló és tönkretevő német ellen, aki menthetetlenül elveszett, hi­szen már a Vörös Hadsereg az Odera nyugati partján nyomul előre. A néme­tek elhurcolta magyar ifjúság csak el­vész, de nem fordítja meg a német sor­sát, a demokrata Magyarország magyar hadserege ellenben teljes erejével azon lesz, hogy a német sors minél előbb, minél súlyosabban, minél véglegesebben beteljesedjék. METTLY MIHÁLY A NÉMET SORS A demokratikus nemzeti egység erősödése „Európai új rendnek“ nevezték a né­metek azt a borzalmas rablóvilágot, mely­ a legkegyetlenebb eszközökkel milliók­ életét oltotta ki, az életbenhagyottakat­­ pedig rabszolgasorba taszította. De a fa­siszta „új rend“, bár Hitler évezredes­nek hirdette, nem tarthatta magát és most a szabadságszerető nemzetek had­seregeinek kemény csapásai alatt össze­omlik. Napról-napra tisztul Európa képe. Különösen a keleti front eseményei tük­röződnek a nemzetközi helyzetben, ami­kor a fai­zmus közvetett vagy közvetlen hatásai egyik országban a másik után küszöbölődnek ki. Mind megdönthetet­­lenebbül bizonyosodik be az a tény, hogy a valódi európai rend megteremtői, hordozói és biztosítói csakis az európai népek maguk lehetnek, demokratikus, valódi népi erőkre támaszkodó kormá­nyaik útján. • Végleg elintéződött Lengyelország ügye. Az a tény, hogy a Vörös Hadse­reg teljesen felszabadította Lengyelor­szágot, új helyzetet teremtett. Ezt álla­pította meg a krími konferenciának Len­gyelországra,a vonatkozó döntése is, mely szerint ez a helyzet megkívánja, hogy az ideiglenes lengyel kormány még szé­lesebb bázisra helyezkedjék, mint ameny­­nyire ez előbb lehetséges volt, addig, amíg Lengyelország nyugati részei nem voltak felszabadítva. A kormányt széle­sebb, demokratikus alapon kell újjászer­vezni, a Lengyelországban lévő és kül­földön élő demokratikus lengyel ténye­zők bevonásával. A demokratikus nem­zeti egység új kormányának vállalnia kell a kötelezettséget, hogy gyorsan, az általános és titkos választójog alapján szabad választásokat visz keresztül, melyben az összes, fasisztaellenes és de­mokratikus pártoknak meg kell adni a lehetőséget a választásokban való rész­vételre. Most már teljesen talajvesztetté vált a londoni emigráns lengyel „kor­mány", melynek működése eddig is csak a lengyel nép tömlőctartóinak, a nácik­nak, malmára hajtotta a vizet. Jugoszláviában Tito és Subasics meg­alakítják az ideiglenes egyesült kor­mányt. Az új jugoszláv kormány is a legszélesebb nemzeti demokrata egy­ségre támaszkodik. A Jugoszláv Nem­zeti Felszabadítás antifasiszta vécséjét (népparlamentjét) kiegészíti az utolsó jugoszláv szku­pscsina tagjaival, akik demokrata politikát folytattak és nem működtek együtt a fasiszta ellenséggel. Subasics eltávozott Londonból és végleg áttette székhelyét a szabad Belgrádba. Belgiumban, hol a Pierlot-kormány és a nemzeti ellenállási mozgalom között súlyos összeütközések voltak napirenden, szintén tisztult a helyzet. A Pierlot-kor­mány lemondott. Szélesebb népi alapon, van Aker vezetése alatt, új kormány alakult, melyben a kommunista párt kép­viselői is részt vesznek. Az új kormány számol azoknak az akaratával, kik a leg­szigorúbb elnyomás idején életük koc­káztatásával harcoltak a nemzeti sza­badságért. Elmúlt a görög krízis is. Görögor­szágban polgárháború folyt, melybe az angol csapatok is beleavatkoztak, az ERM, a görög nemzeti szabadságmoz­galom harcosai ellen. A Papandreau-kor­­mány rájött, hogy a nép támogatása nélkül, a nép ellen nem tud politikát csinálni és lemondott. Az új görög kor­mány és a szabadságmozgalom vezetői között tárgyalások indultak meg, me­lyek a harcok beszüntetését és a vitás kérdésekben megegyezést eredményez­tek. A közeljövőben lefolytatandó szabad választások fogják kijelölni a görög po­litika végleges útját. A demokratikus irány győzelme felől nincs kétség. Igaz Szó Tilsit német városon átvonuló szovjet csapatok A szabad Magyarország élete Küszöbön a tavasz Küszöbön a tavasz! Az újjászületés évszaka soha oly elevenné, oly élettől pezsgővé nem tette a magyar falut, mint az idei tavasz teszi. A földreform­ról hozott kormányhatározat és az an­nak keresztülvitele érdekében máris meg­tett lépéseik a lelkesedés nem csillapo­dó hullámait váltották ki Magyarorszá­gon. A magyar parasztság készül arra, hogy méltóan fogadja földjét, új tulaj­donát, amelyet a demokratikus Magyar­­ország ad a kezébe. Méltóan: ez ma azt jelenti, hogy munkával. A küszöbön álló tavaszi munkák ne­hézségeit ismerjük. Ismerjük és számon­­kérjük őket okozóiktól, a német és nyi­las haramiáktól. De nem elég számon­­kérni, úrrá is kell lennünk a nehézsége­ken.­­A falu alapos tanulmányozása már meggyőzte az illetékes köröket arról, hogy a nehézségek leküzdésére minden előfeltétel megvan, csak két dolog kell: szervezés és törhetetlen szorgalom. A munkaeszközök helyes és okos kihaszná­lása a kölcsönös segítség alapján feltét­lenül sikerre vezet. De a munkaeszkö­zök előkészítésével, a kölcsönös segít­ség megszervezésével most, február nap­jaiban, már egy percig sem szabad kés­lekedni. Megállapítást nyert, hogy a meg­­levő vetőmagkészletek teljesen elegen­dők a földek bevetésére. Csak a helyes elosztásról kell gondoskodni. Magyarország földművelő tömegei megértik, hogy az idei tavaszi munká­latok nemcsak azért fontosak, mert biz­tosítják a nemzet kenyerét, hanem azért is, mert megvetik a földreform utáni gazdálkodás alapját. Ki mint vet, úgy arat! Márpedig Magyarországon az ed­digi birtokos parasztság mellett a ma­gyar föld új ura, az eddig föld nélkül, vagy kevés földdel sínylődő magyar pa­raszt fog aratni. Ezért a tavaszi vetést egész Magyarországon kitűnően, hiány­talanul és példás szervezettséggel kell elvégezni­ , beszédeikben, hogy az új magyar had­sereg felállítása elsősorban jog, amely­­lyel a magyar nemzet élhet és élnie kell, hogy kivegye a maga részét hazája fel­szabadításában s a fasizmus leverésé­ben, hogy méltó tagjává válhasson a szabadságszerető nemzetek családjának. A nagygyűlés határozatot hozott, hogy Szeged városa maga egy hadosztályt ál­lít fel s ad az új magyar hadseregnek, az újjászülető hazának. Az ideiglenes kormány rendeletét Debrecenből jelenti a TASS. Magyar­­ország ideiglenes kormánya legutóbbi ülé­sén több rendeletet hozott a fegyverszü­net rendelkezéseinek végrehajtása céljá­ból. Egyik rendeletében hatályon kívül helyezi mindazokat a törvényeket, me­lyeket annak idején a Jugoszláviából, Ro­­mániából és Csehszlovákiából elszakított területekre vonatkozólag adtak ki. Egy másik rendelet a Magyarországban tar­tózkodó német állampolgárok internálá­sáról intézkedik. A harmadik — fasiszta sajtótermékek és könyvek elkobzását és megsemmisítését rendeli el. Rendeletet adott ki az ideiglenes kormány mind­azoknak a politikai foglyoknak szabadon­­bocsájtásáról is, akiket a szövetséges ál­lamok javára szolgáló tevékenységükért bebörtönöztek. Külön rendelet szól a Ma­gyarországra menekült antifasiszták me­nedékjogáról. Szegedi hadosztály A magyar kormány toborzó felhívását a felszabadult magyar városok lelkes gyűléseken tárgyalták meg, melyeket a nemzeti bizottságok, pártszervezetek, szakszervezetek és más társadalmi egye­sületek szerveztek. Nagygyűlést tartott Szeged népe is, amelyen felszólaltak a demokratikus front különböző pártállású szónokai. A felszólalók hangsúlyozták Magyar szilánkok „Országjárás" A valahonnan Németországból dudáló Szálasi-rádió egyik híradása így kezdő­dött: „Kemény Gábor külügyminiszter országjárása alkalmából Kőszegen, a vá­rosház tanácstermében, előadást tartott“. Nem érdemes megtudakolni, mit mondott Szálasi „külügyminisztere“, inkább azt kell kérdezni, mi a manónak tartanak Szálasiék külügyminisztert? Hol vannak Szálasiék külügyei? Az egyetlen ország, amely e kerek világon valóban érintke­zik velük, Hitler Németországa, de azt csak nem tekinthetik külföldnek? Ki gondolja, hogy a zsák és a foltja közt az volna a viszony, ami külföld és bel­föld között van? Vagy a kosz és a ko­szos kutya között? Szálasiék október 15-én kerültek „uralomra“ s 18-án már az összes magyar külföldi képviseletek bemondták nekik a vizet. Új követeket nem is neveztek ki, mert nem rendel­keztek azzal a háromszor-négyszer húsz liter benzinnel, ami ahhoz kellett volna, hogy követeiket repülőgépen a „semle­ges országokba“ szállítsák. És nem is kockáztathatták ilyen nagymennyiségű benzin elpazarlását, mert tudták, hogy az új követek is, mihelyt semleges ta­lajt éreznek lábuk alatt, bemondják a vizet. Szóval: Kemény Gábor külügymi­­­niszterségének csak annyi alapja van, mint a kötéltáncos ballerinának, amikor a kötélen „spiccel“. Azzal a különbség­gel, hogy a ballerinát nem akasztják fel a kötélre, amelyen táncolt, ellenben Szálasiékat fel fogják rá akasztani. És mennyi az alapja az „országjárásnak“? Annak se sokkal több. Győrből Pápára, Pápáról Kőszegre, Kőszegről Nagykani­zsára utazhat. És vissza. A többi Ma­gyarország már igazán külföld számára. De ehhez a külföldhöz még kevesebb kö­zük van Szálasiéknak, mint az igazihoz. Az „országjárás“ szót a „tatárjárás“ mintájára alkották, s ebben az egyben igazuk van: a boldogtalan Dunántúlnak, amelyet, Hitlerék számára, még a ke­zükben tartanak, Szálasi betyárjai csak­ugyan a tatárjárást jelentik. Kié a jelszó? Mikor Szálasiék elkövetkeztek, min­dennap egy-két-kilenc nagy beszédet tar­­­­tottak, amíg a Vörös Hadsereg az ösz­­szes magyar mikrofonokat el nem vette hihetetlenül nagyra tátott pofájuk elől. Beszédeik részben bődületes baromságo­kat, részben ormótlan orcátlanságokat tartalmaztak. De meg kell adni, hogy volt egy központi jelszavuk, amelyet minden szónokuk büszkén hangoztatott, vastagon hangsúlyozva, hogy ez az ő eredeti hungarista kitalálásuk, ez az az új, amit hoztak. Ez így hangzott: „Megsemmisülni, vagy megsemmisí­teni!“ Az embernek, mikor ezt a jelszót hal­lotta, az volt a benyomása, hogy a bol­ha, amely ilyen harsányan köhögött, meg van őrülve. Csak nem akarják Szálasiék­­ a diadalmasan előnyomuló Vörös Hadse­­­­reget, amely nemcsak Lepsény és Adony­­szabolcs, hanem azon valamivel túl, Kö­nigsberg és Stargard és Breslau között is van, egyszerűen megsemmisíteni? De úgy tettek, mintha akarnák s erre leg­alább azt lehetett mondani, hogy té­­bolyodott eszme, de legalább eredeti —­­ Szálasiék helyzetében. Ám most mit hallunk a „magyar rá­dióban“ a krími konferencia kommen­­táraként? Ezt: „A gyűlölet sátáni hada ezt tette jel­szavává: megsemmisíteni vagy megsem­misülni és számunkra nem marad más hátra, mint vállalni az ellenség jelsza­vát“. Tehát előbb kiagyalták ezt a szédüle­tes szamárságot és örültek neki, mint a gyerek a pörgettyűnek és most ráfog­ják az ellenfélre, hogy az találta ki. S ebben a fogásukban egy percig sem za­varja őket az a tudat — hol vannak ezek a tudattól? — hogy a szövetsége­sek szájában még kevesebb értelme len­ne ennek a jelszónak, mint amennyi az övékben volt. Mert a megsemmisülni­­vagy­ megsemmisíteni kétszárú nadrágjá­ból nekik csak a „megsemmisülni“ állt rendelkezésükre, amelyet viszont a szö­vetségeseknek eszük ágában sem lehet felhúzni, hiszen csak nem kell attól tar­taniuk, hogy a Hitler-uralomtól, amely már az utolsókat rúgja, meg fognak semmisülni? De ilyen kicsiségekre Szá­lasi propagandistái nem néznek, ők azért kapják a márkát, hogy ordítsanak. Hát ordítanak. De nemcsak a világnak, ha­nem nekik maguknak is mindegy hogy mit. Csak hazugság legyen. Idézetek Hadd idézzünk Szálasiék idétlen „hon­védrádiójából“. Bár épeszű ember aligha hiheti el, hogy az alábbi mondatok el­hangzottak. Pedig elhangzottak: „A hat esztendeje dúló háború a ha­dászat olyan fejlődését hozta magával, amilyent évszázadokon keresztül nem ért el. Az állásharctól eljutottunk a sün­­disznó-állásokkal és a térséggel s ennek egy újabb válfajával, a térmélységgel való harchoz“. Vagyis a német területre visszaszorult harc: térmélységbeli harc. Vagyis most van térmélység, az Odera és a Rajna közt, s nem a Volga és az Atlanti Óce­án közt volt. Vagyis a százhúsz kilóra fölhúzott ember akkor számít kövérnek, ha nyolcvan kilót leadott a súlyából. „Hitet teszünk melletted Budapest. Hiszünk benne, hogy a mienk maradsz, mint ahogy hiszünk istenben, ahogy hi­szünk Nagymagyarországban, ahogy hi­szünk a hungarista magyar állam örök­ké­valóságában!“ Ezt a mondatot, a hitetlenségnek ezt a hiszekegyét, valószínűleg abból a hun­garista díszműből vették, amelynek cí­me: „Egy tiszavirág gondolatai az élet halhatatlanságáról“. Az iskolák demokratizálása A Délmagyarország írja: Minden magyar hazafi, aki az ország demokratizálásának ügyét szívén viseli, örömmel és megnyugvással vesz tudo­mást Teleki közoktatásügyi miniszter nyi­latkozatáról, melyben bejelentette az is­kolák küszöbönálló reformját. A reform legelső és legsürgősebb feladata egyrészt a tantervek és tankönyvek demokratikus szellemben való átdolgozása, másrészt maguknak a tantestületeknek megtisztí­tása a fasiszta elemektől. Magyarország ezeréves múltját megtagadva, éveken át a fasiszta reakció uszályában haladt, a szabadság és demokrácia halálos ellen­ségének oldalán harcolt. Hogy ez így történt, abban nagy része volt annak, hogy az ország reakciós vezetői az iskolát, az egész közoktatást a reakció szolgálatába, antidemokratikus eszmék, fasiszta eszmék szolgálatába állították. Az ország demokratikus megújhodásának egyik legfontosabb előfeltétele az iskolák gyors és alapos megtisztítása és demo­kratizálása. 1945 február 20 A krími határozatok nemzetközi visszhangja A világtörténelmi jelentőségű krími értekezlet döntéseit kitörő lelkesedéssel ogadta a Szovjetunió népe. Moszkvában, Leningrádon és mindenütt az egész or­szágban a gyárak, a kolhozok, a szöv­etek és tudományos intézetek dolgozó e­gyülések ezrein fejezték ki megelégedé­­üket és reményüket a gyors győze­­lmre. Egyhangúan követelték a fasiszta pártok "eltörlését a föld színéről. Szilárd meggyőződésüket fejezték ki, hogy a zövetséges nagyhatalmak barátsága biz­­tosítja a jövő békéjét, hogy a hitszegő ellenség végórája ütött. A dolgozók egymással versenyezve ígérnek még na­gyobb munkateljesítményt. A Pravda, Izvesztija és a többi lapok közlik a dön­tésről kiadott kommüniké teljes szöve­gét és a konferencia résztvevőiről fel­vett fényképeket. Vezércikkekben mél­tatják az értekezlet és döntés jelentősé­gét, mint a jelen idők legnagyobb poli­tikai eseményét, ami példa arra, miként lehet a legbonyolultabb kérdéseket a világbéke, a demokrácia és a haladás édekében megoldani. Az Egyesült Államokban Connally, a szenátus külügyi bizottságának elnöke kijelentette, hogy Roosevelt, Sztálin és Churchill megállapodásai a háború to­vábbi folyamára, a­­háború utáni beren­dezkedésekre és a béke megteremtésére nézve a legnagyobb mértékben kielégí­tők. Németországot lefegyverzik és de­­militarizálják. A felszabadult országok­nak meg lesz a lehetősége arra, hogy kormányzati rendszerüket demokratikussá tegyék. Pepper szenátor a nagyfontos­ságú határozatokat tartalmazó okmányt történelminek nevezi, amely pusztulásra kárhoztatja a jelenlegi háború német militaristáit és megállapodásaival lehe­tetlenné teszik a jövőben a militarizmus kialakulását. A londoni Times és a többi angol új­ságok hangsúlyozzák, hogy a konferen­cia határozatait a kölcsönös bizalom és egység szellemében hozták és ez a biz­tosítéka teljes megvalósításuknak. Né­metország közeli leverése nagy felada­tok elé állítja a szövetségeseket a meg­szállás, lefegyverzés és az ideiglenes kormányzás kérdésében. Szilárdan elha­tározták a leszámolást Németországgal, mint olyan hatalommal, amely újra ve­szélyeztethetné Európa békéjét és sza­badságát, ami azonban nem azt jelenti, hogy meg akarnák semmisíteni a német népet. A párizsi lapok szerint Franciaország­ban örömmel üdvözölték a krími konfe­rencia határozatait. A francia lapok ki­emelik, hogy Franciaország, mint önálló és egyenjogú fél részt fog venni Né­metország megszállásában és ellenőrzé­sében és visszakapja helyét a nagyhatal­mak sorában. A Momento olasz lap szerint a konfe­rencia határozata az az alapkő, melyen felépül az európai népek szövetsége. Az ausztráliai Sidneyben megjelenő lapok szerint, a krími konferencia bizonyíték arra, hogy a Sztálin, Churchill és Roose­velt vezetése alatt a szövetséges hatal­mak leverik Németországot és megal­kotják a civilizált világ új rendjét. Rá­világít arra a fontos szerepre is, melyet Oroszország játszik a náci Németország leverésében. Az amerikaiak Corregidorban Az angol-amerikai haderők csendes­óceáni támadó hadműveleteinek jelentős sikerét képezte Luzon szigetének és a Fülöp szigetcsoport fővárosának, Manil­lának elfoglalása. Manillát az amerikaiak a szárazföld felől vették be és sztraté­­giai jelentőséggel bíró kikötője a japá­nok kezében maradt. A kikötő bejáratát a nagyszerűen megerősített Corregidor­­sziget őrzi, melyen továbbra is japán zászló­ lengett. A tervbe vett hatalmas zá­róreteszről, melyet az amerikaiak flottá­jukkal 41 manillai öböltől a délkínai ten­geren át a kínai partokig akarnak fel­állítani, ily körülmények mellett nem le­hetett még szó. A záróretesz célja, meg­akadályozni a japán hajók szabad köz­lekedését az anyaország és a déli­ ten­gerekben lévő, a háború folyamán m­eg-­s­nodított, nagy területek között. A zá­róretesz sikeres alkalmazása lehetetlen­­­­né teszi a többezer kilométeres vonalon , széjjelszórtan fekvő japán hadállások ré­szére az utánpótlás tengeri szállítását,­­ de megakadályozza a meghódított terü­­­­letekről a rablott nyersanyagok szállí­­­­tását is az anyaország üzemeibe. Az­­ amerikaiak jól ismerték Corregidor je­lentőségét és Manilla elfoglalása után tovább folytatták támadásaikat. A leg­­j­újabb hírek szerint sikeres partraszállást­­ hajtottak végre Corregidor szigetén. Corregidor neve jól ismeretes a csen­desóceáni háború első hónapjaiból. Az ottlévő amerikai helyőrséget óriási ja­pán túlerő vette ostrom alá, de csak hosszú, hetekig tartó harcok után tud­ta letörni annak hősi ellenállását Az amerikaiak corregidori partraszállása is jelzi a csendesóceáni háborúban beállott óriási fordulatot. Ma Amerika támad mind jobban fokozódó erővel és a corre­gidori japán uralom napjai is meg van­nak számlálva.­­ Még egy Japánra katasztrofális ese­­­­mény híre érkezett. Az amerikai flotta jelentős része 300 kilométerre közelí­tette meg a japán partokat, anélkül, hogy a japán tengeri haderő komoly ellenállást fejthetett volna ki. A támadásban részt­­vett számos amerikai repülőgépanya­­hajó, melyről többszáz repülőgép szállt fel és kilenc óra hosszáig légi bombázás alá vette Tokiót, Yokohamát és a yo­­­­kohamai öböl mentén fekvő nagy gyár-­­ telepeket.

Next