Igaz Szó, 1978. július-december (23. évfolyam, 13-24. szám)
1978-11-01 / 21. szám
Egyenlő mércével Szűkszavú tájékoztató adta tudtul a minap: „Az elmúlt hónapban a Néphadsereg egyik (műszaki-építő) magasabbegysége 130 százalékra teljesítette havi tervét. A jó teljesítményhez jelentősen hozzájárult az állományról való fokozott gondoskodás, a foglalkoztató vállalatok körültekintő munkaszervezése és a szocialista brigádvezetők rendszeres tapasztalatcseréje.” Valóban, ha ehhez az indokláshoz hozzászámítjuk mindazt, ami még szükséges, vagy elsősorban szükséges, ilyen kiemelkedő teljesítményhez, kialakul az igen kedvező kép a kollektíváról. Gondoljuk, a terv százszázalékos teljesítése is becsületes munkára vall, hiszen manapság már meglehetősen szorosak a tervszámok. Ez a százharminc százalék azonban másvalamire is emlékeztet. Néhány évvel ezelőtt — talán ugyanennél a magasabb egységnél — pártértekezleten vettek részt a műszaki katonák küldöttei. Akkor több sorkatona is szóvátette, hogy a szocialista verseny azért akadozik, mert a termelési tervet nem képesek százszázalékra teljesíteni. Márpedig a dolgozó katonák csak úgy nyerhetnek kiváló élenjáró címeket, ha ennek az alapvető feltételnek is eleget tesznek. Természetesen nem arról van szó, hogy a tervet nem teljesítő katonák eljátszadozták vagy ellógták az időt, mert a napi tizenvalahány órájukat az utazással együtt becsületesen teljesítették. Elmondták, nem értik, sőt kifogásolják, hogy a munka kiosztásakor miért lehet már előre látni, hogy akármilyen keményen is dolgoznak, csak száz százalék alatt tudnak teljesíteni. Ennek az az oka, hogy a foglalkoztató vállalat leginkább csak a „rosszul fizető munkákat” adja nekik. Az illetékes szerv jelenlevő képviselője igyekezett magyarázatot adni erre a kényes kérdésre. Szavainak lényege az volt, hogy összvállalati szinten jól állnak a dolgok, mert a katonák helytállása és mások terven felüli teljesítménye kiegyenlítik egymást. A szóbanforgó vezető annak bizonyságául, hogy elégedettek az alakulat tevékenységével, ott az értekezleten, a vállalat vezetői nevében két színes tv-t adott át jutalomképpen a katonáknak. Ám a nemes gesztus sem adott választ arra az alapvető kérdésre, hogy a kevésbé szapora munkának miért nem lehet a feltételekhez igazított teljesítménynormája, magyarán kimondva: miért kell bűvészkedni a számokkal a katonák rovására? Többen is ígérték, hogy utánajárnak a dolgoknak, hogy tényleg ne legyen eleve reménytelen a szocialista versenymozgalom startja. Mert egy percig sem kétséges, hogy elsősorban nem a nagyobb fizetségért, hanem a munka becsületéért, az értelmes, nyomon követhető célokért szállnak síkra a katonák. Mindezek után kell-e magyarázni, miért lelkesedik az ember arra a hírre, hogy lám, ma már százharminc százalékra is lehet tervet teljesíteni, hogy nincs megbéklyózva a nemes emberi szándék, az alkotó törekvés. Kétségkívül a terven felüli harminc, tíz és másfél százalékok az új termelési érték gyarapodását jelzik elsősorban. Az egész tevékenységnek pedig ez a lényege, értelme. Ehhez viszont elengedhetetlen a vállalkozó kedv táplálása, serkentése, amelynek egyik fontos élesztője a teljesítmények reális mérhetősége. Nem lehet elsiklani e tény felett azért sem, mert a szocialista munkában formálódó szocialista emberi jellemvonások kialakításának fontos feltételeiről van sz. Jó lenne, ha minden hónapban, amikor a munkát kiadják, vagy a katonák érdekeit képviselik, valamennyi foglalkoztató vállalatnál és műszaki-építő egység „vezérkarában” mérlegelnék az idézett példát. Menyhárt László 19