Igaz Szó, 1982. január-június (27. évfolyam, 1-12. szám)

1982-05-01 / 9. szám

a pályára. Szerettem énekelni, tán­colni, középpontban lenni. Amikor tizenhat évesen a gimiben az orrom elé dugtak egy kérdőívet, hogy mi szeretnék lenni, hát beírtam: színész­nő. A tanárok megmosolyogtak, az osztály nagyobbik fele is, a kisebbik meg velem tartott, ugyanis a Móricz Zsigmondi Gimnázium IV/B osztályá­ból hárman jelentkeztünk a főisko­lára. Nekem szerencsém volt. No meg most láttam hasznát a KSI-s éveknek, a művészi tornának, az ak­robatikának, a balettnek, a szertor­nának. Az operett-musical szakon végeztem, s közben esténként a Víg­színházban ismerkedtem e számomra oly vonzó világgal. Nemcsak a fia­talok fogadtak barátként, az időseb­bek közül, különösen Miklósy Györgynek köszönhetek sokat őszin­teségéért, bátorító szavaiért. Olyan kitűnő produkciókban léphettem ek­kor színpadra, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Bűn és bűnhődés vagy a Harmincéves va­gyok. A Pesti Színházban pedig már egész komoly szerepet bíztak rám: egy nap alatt kellett beugranom a megbetegedett Kovács Nóra helyett a Légköbméterbe, Kern András partnereként. Egyébként imádok be­ugrani, a túlfűtött légkör nyugtatóan hat rám. A Gyermekszínházba is így kerültem, a Ciki, te boszorkány cím-A Gyermekszínházban eljátszhatta a Rómeó és Júlia női főszerepét szerepébe ugrottam be Andai Kati helyett. Utána marasztaltak, és én nem kérettem magam.” Talpraesett, magyar kislány Közben azért történt egy s más. Hetvennyolc nyarán Egerben az Ag­­ria Játékokon vendégszerepelt, ami­kor távirat és taxi érkezett, mind­kettőt NDK-tévések küldték. Egy hétrészes produkció egyik főszerepé­re kerestek „talpraesett, vidám ma­gyar kislányt”. Valaki Simorjay Emesét ajánlotta — kiderült, nem volt rossz tipp. Így azután az NDK- beli tévénézők hamarabb ismerked­hettek meg vele, mint a hazaiak. Pe­dig most már úgy tűnik, itthon is kezdik felfedezni, mind gyakrabban­ hívják a szinkronba, filmezni, tévéz­ni. A hamar népszerűvé vált mini­­társulatnak is az egyik alapító tag­ja. Balogh Bodor Attilával és Gö­­möri V. Istvánnal megalakították a Kenderkóc együttest. Álom, álom, szerepálom ... szte­reotip, ám elkerülhetetlen kérdés egy pályakezdőnek számító színésznővel készített interjú végén. A hosszú kí­vánságlistáról csak néhányat emlí­tünk; Rozika, Móricz Zsigmond Úri murijából, Helga, Zorin Varsói me­lódiájából és egy „testhez álló vala­mi” egy újonnan alakult társulat majdani repertoárjából. A Rockszín­házról van szó, ahová máris nem csupán egy szerepre csábítják ... Kárpáti Tamás

Next