Igaz Szó, 1982. július-december (27. évfolyam, 13-24. szám)

1982-10-15 / 20. szám

sa T. S. Eliot verseihez ha­sonlította, egy másik szak­­tekintély pedig James Joyce hatását vélte felfe­dezni bennük. Voltak olya­nok is, akik nemes egysze­rűséggel (a fiúk nagy de­rültségére) „Korunk bib­liájaként" emlegették a jeles nagylemezt.” Ha utólag nem kevés túlzás is felfedezhető a kortársi vélemények sorá­ban, tagadhatatlan, hogy ez az LP nagy hatást gya­korolt a popzene további útjára. Ám az események összeszrősödtek ebben az évben. Ekkorra tehető, hogy a Beatles tagjai megismerkedtek Maha­­rishi Mahesh jógi közve­­títésével a zen-buddhiz­mussal. Bejelentették, hogy Epstein halála után saját kezükbe veszik ön­maguk menedzselését. De­­­cemberben azonban meg­győződhetnek arról, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog: bombaként hat frissen bemutatott tévé­filmjük, a Magical Mys­tery Tour bukása. 1968: A szétesés első éve. Februárban Indiába utaznak, hogy meghalgas­­sák Maharishi „népi inst­rukcióit". Nagyon is „föl­di" okok miatt szakítják meg keleti vallásos tanul­mányaikat, elsőként Ringó Starrnak lett elege a rossz élelemből. Májusban már John és Paul is feltűnik az Egyesült Államokban, ahol sajtókonferencián jelentik be: megszakították kap­csolataikat Maharishivel és Apple Corps., Ltd. néven új céget alapítottak, amelynek feladata a Beat­­les-vagyon felhasználása, új tehetségek támogatása. Novemberben kerül a bol­tokba a The Beatles című, úgynevezett „fehér album". A dupla nagylemezen olyan dalok találhatók, mint például a Lady Ma­donna, vagy a Hey Jude, fő jellemzője, hogy túlsúly­ba kerülnek rajta a szóló­énekesi produkciók. A Ma­gical Mystery Tour buká­sát követően némi vigasz, hogy sikerrel mutatják be a Sárga tengeralattjáró (nálunk is vetített) rajz­­filmváltozatát. 1969: John Lennon fele­ségül veszi Yoko Onót, aki a híradások szerint egyre erőteljesebben kíván bele­szólni a Beatles ügyeibe: az „ötödik Beatles státu­szát keresi. Olyan lemezt terveznek, amellyel­­,vissza­térnek a gyökerekhez”, ám az Abbey Road című albu­muk nem igazolja elvárá­sukat. Gyakorlatilag meg­kezdődik az együttes tag­jainak önálló pályafutása, bár még egy név alatt futnak. John Lennon pél­dául egyidejűleg két ze­nekarnak is tagja, hiszen abban az évben megala­kította a Plastic Ono Band-et, amelyben felesé­ge énekel. Rögtön egy vi­lágra szóló művészi sikert is jelentő politikai gesztus­sal hívják fel magukra a figyelmet legendássá vált háborúellenes daluk, a Give Peace a Chance megjelentetésével. 1970: A híres szerzőpá­ros másik tagja, Paul is megjelentet egy szólóle­mezt, egyre hevesebb kiro­hanásokban támadja Len­nont, akinek azonban tel­jesen elege lett a Beatles, mítosz kiszolgálásából. A vitához persze hozzájárult az is, hogy a gazdasági vezető nélkül maradt Apple cég hamar tönkre­ment, az együttesnek fel­tétlenül új menedzser után kellett néznie. A kenyér­törésre is emiatt került sor, Lennon ugyanis elér­te, hogy az ő jelöltje sze­rezze meg a fontos pozí­ciót. Május 8-án jelent meg az együttes utolsó albuma Let It Be címmel. Akkorra azonban már majdnem egy hónapja pont került a Beatles-mítosz végére. Paul McCartney ugyanis április 10-én bejelentette: megválik a popzene törté­netének legnagyobb hatá­sú zenekarától. Tipikus második vo­nalbeli zenekar, amely működésének egyes periódusaiban tetsze­tős népszerűséget is mondhatott magának. Kezdetben, 1969-ig a Szabó György énekest kísérő trióként Várszegi Gábor (basszusgitár), Bardóczy Gyula (dob), Pusztai Gábor (gitár) kizárólag divatos világ­slágereket játszott. Új szakaszt nyitott, hogy Markó András és egy időre Kékes Zoltán szólógitáros csatlako­zott hozzájuk. Bár nép­szerűségük növekedett, továbbra is elsősorban mások által írt táncze­nét játszottak különbö­ző klubokban. Ennek következménye, hogy sűrűn váltogatták egy­mást zenészek, éneke­sek, így került hozzá­juk Papp Imre szólista is, s ez indította el az újabb fejezetet 1972- től. Papp számokat írt az együttesnek, ké­sőbb Markó is megpró­bálkozott ezzel. Akko­riban készültek el az első rádiófelvételeik: a Vándorlás a hosszú úton, a Livia, a Ha el­adod a szíved, Neked csak egy idegen. Fül­bemászó szentimentá­lis slágerek, amelyek nyomán meghívásokat kapnak kisérőzenekari feladatokra. 1975-ben önálló nagylemezük jelent meg, átütő siker nél­kül. Az együttesből ki­vált a korábbi vezető, Várszegi Gábor. Két évi szünet után Markó András lép a helyére, s újra nekifut a Gemi­ni, ezúttal Szigeti Edit gitáros-énekessel, Dá­vid Gábor dobossal, Al­bert Gábor basszusgi­tárossal. GEMINI

Next