Igaz Szó, 1984. február-június (29. évfolyam, 2-6. szám)
1984-06-01 / 6. szám
és kötöző, kisgépkezelői tanfolyamok végezhetőik el. — A különböző mozgalmi, kulturális és sportesemények fontos szervezője és irányítója a KISZ — mondta Egyedi százados. — Négy alapszervezetünk van. A szakkörök, kultúrcsoportok mindig aszerint szerveződnek, hogy az újonnan bevonultak között mi iránt van érdeklődés. Volt már a Ki mit tudón tévészereplésig jutott tánczenekarunk, sikeres néptánccsoportunk, irodalmi színpadunk. Most a barkácsszakköreink „élnek”. Húszéves születésnapunk alkalmából meghirdetett képzőművészeti pályázatra több munkát küldtünk. Két klubhelyiségünket társadalmi munkában alakítottuk ki. Ezeket a képeket meg — tette elém a hozzáértésről tanúskodó színes fotókat — a fotószakkörünk készítette. Miközben beszélgettünk, egy őrvezető telefonon egyengette további utunkat. Tudakolta, hol milyen munka folyik éppen, hova menjünk. Szilágyi Gábor 24 éves, mosolygós fiatalember, a zászlóalj technikusa. Szegedről került ide, civilben mozdonyvezető. — Eddig amerre jártam, szidtam a rossz pályákat, most már megtanultam becsülni, miután látom, milyen nehéz munka a vágányok karbantartása, felújítása. A technikusi beosztásban főleg szervezési feladataim vannak, én vagyok az összekötő a munkahelyek és az alakulat között. Eközben sok új ismeretet szereztem, rengeteg jogszabállyal megismerkedtem. Munkám bőven van. A katonákkal, a civilekkel egyaránt hamar szót értek, hiszen mindannyiunk közös érdeke, hogy a munka rendben menjen. A leszerelésig még egy évem van, de a terveim már készek a jövőre. Szeretnék a Kandó Kálmán Villamosenergia-ipari Főiskolán továbbtanulni. Nős vagyok, a közeli tervekben az első gyerek is szerepel. A martonvásári vasútállomáson éppen síncseréhez érkeztünk. Aprólékos, figyelmet igénylő, sok ember összehangolt munkáját kívánó művelet ez. A vasutas előmunkások irányításával, fegyelmezett tevékenységgel kell itt napról napra helytállni. A fegyelemre annál is inkább szükség van, mert a munkák idejére a forgalom nem állhat le, és a nehéz acélszálak mozgatása is bizony balesetveszélyes. A modern szerszámok között mosolyt fakasztó látvány egy hagyományos eszköz, amely a vasút fennállása óta alig változott: a vonat közeledésekor a figyelő egy sárgaréz kürttel figyelmezteti a pályán dolgozókat a veszélyre. A katonák egyik elöljárója itt Varga Sándor szakaszvezető, harmadidőszakos katona volt. — Veszprém megyéből, Litérről kerültem ide. Autószerelő a szakmám, ez a terület ugyan kissé messze esik a vasúttól, de mostanra már a vasútépítésnek szinte minden mozzanatával megismerkedtem, ötödik hónapja voltam katona, amikor szükséghelyzetben úgymond a mélyvízbe dobtak, szakaszparancsnok-helyettes lettem. A fiúkkal könnyen szót értek, talán azért is, mert a zászlóalj KISZ-bizottságában kultúrfelelős, az alapszervezetemben szervezőtitkár vagyok. Százhalombattán az utómunkálatok kellős közepén találtuk a katonákat, éppen a rézsűt egyengették. A viharos szélben pirosodtak az arcok, újra meg újra nekifeszültek az izmok, forgott a csákány és a lapát. Egy éppen arra haladó személyvonat ablakában kíváncsi arcok jelentek meg, gyerekek integettek a „katona bácsiknak”. A cserzett arcú legények nevetve visszaintegettek, egy darabig a vonat után néztek, aztán újra megragadták a lapátot. FREFISZ Károly Vigyázz, ha jön a vonat! A rézkürt a közeledő szerelvényre figyelmezteti a pályán dolgozókat (lent) Az utolsó finomítások az új vágány rögzítésén