Igaz Szó, 1984. február-június (29. évfolyam, 2-6. szám)

1984-06-01 / 6. szám

THflblfl (UTÓBUSZON A kör négyszögesítése című darabban: (balról) Réti Szilvia, Kőhalmi Attila, Gyiirki István és Strasszer Anikó Lehetne diáklány, titkárnő vagy ad­minisztrátor, de kínálhatná a tan­szereket, könyve­ket egy boltban, hogy aztán este vagy délután sétáljon, esetleg moziba menjen á fiújával. Egyszóval olyan, mint bármelyik mai hu­szonéves. Mivel sok arca van, talán ezért lett szí­nész Réti Szilvia, a Nép­színház fiatal művésze. — Önök sokat utaznak, bejárják az országot és ka­tonák előtt is gyakran fel­lépnek ... — Igen. Havonta tizen­két napot játszom vidéken' Sok-sok helyőrségi műve­lődési otthonban felléptem már a társulattal. Nagy­atád, Lenti, Gyöngyös, Rét­­ság — ennyi ami hirtelen az eszembe jutott, de biz­tosan nemcsak ennyi volt.’ Ha katonák előtt játszunk, akkor mindig van egy-két önkéntes segítő az előké­születeknél. Ök szívesen vannak körülöttünk, mi meg szívesen hallgatjuk őket, mert így valamennyi­re megismerhetjük a kato­nák életét. A legfrissebb darabunk: Katajev: A kör négyszögesítése című. Ezt is játszattuk már katonák előtt. Ebben van egy vet­­kőzös jelenetünk. Monda­nom sem kell, hogy ilyen­kor ,/teljes az összhang” á közönség és a színpad kö­zött. Halljuk a felhördü­lést, meg a felkiáltásokat is. Azzal együtt, hogy a ka­tonákat hálás és jó közön­ségnek tartom, el kell, hogy mondjak egy történetei! okulásul. Bíró Lajos: Sár­ga liliom című színművét játszottuk. Az egyik drá­mai jelenetnél bejött vala­ki a nézőtérre és elkiáltot­ta magát, hogy Túri vagy1 Tari honvéd. Mi színészek először megdermedtünk. Ez bizony jókora tapintatlan­ság volt. A helyzetet az egyik főszerepet játszó szí­nészünk mentette meg, aki történetesen a darabbeli Thúrzó főhadnagyot ját­szotta. Ö kiáltotta oda a buzgó katonának, hogy je­len. Mire f ergeteges nevetés" tört ki és ezzel feloldotta á kínos pillanatokat. A szín­pad és a nézőtér együtt ne­vetett, majd jó hangulat­ban tovább folytattuk az előadást. A színész megér­zi a közönség reagálásait.' Én különösen figyelem, mi­kor hallom meg az első szi­­pogásit, sőt a csöndeket is külön érzékelem. A fiata­lok, tehát a katonák is na­gyon fogékonyak minden^ re, ami igaz és hiteles á színpadon. Ezt megzavarni Vagy gátolni vétek. — A Katajev-darabban Ludmilla szerepét játssza. Melyik volt az első fősze­repe? — Ennek külön történe­te van. Petrik József a Nép­színház főrendezője, úgy érzem bízott és bízik ben­nem. Bródy Sándor: Taní­tónő című darabját tűzte műsorra a színház 1979- ben. Petrik József egyszer azt mondta nekem, hogy vegyek részt a próbákon; mert egyszer még eljátsz­ható m ezt a szerepet. Szór-’ galmasan végigültem a dél-1 előttöket, a szerepet is tud­tam már, amikor jött a sze­rencsés véletlen. A főren-1 dező csak annyit mondott: holnaptól te próbálsz. És utána eljátszottam. Ügy ér­zem, sikerült. A sikereá elődök közül Földi Teri játszotta ezt a szerepet, ö is megnézett és gratulált: Ezenkívül eljátszhattam! még Tersánszky: Kakuk Marcijában Gizus szerepét; a Liliomfiban Erzsikét és Hubay Miklós egyfelvoná­­sosában egy fiatal lányt.1 Azonkívül minden eszten­dőben eljátszunk egy-egy mesedarabot is. — önnek, aki a pályája elején tart, mit jelent szí­nésznek lenni, mit jelent egy szerep? — Mindent, öt éve va­gyok a pályán, de mát gyermekkorom óta erre ké­szültem. Először akkor éreztem, hogy tehetségem van ehhez, amikor egy sza-' valóversenyen az első let­tem. Mint gyerek, elég gát­lásos voltam, de a szerep­lésben mindig fel tudtam oldódni. Nekem meg kel­lett próbálni ezt a pályát. Nem ment könnyen. Az akkori 25. Színház stúdiót hirdetett, hogy így biztosít-1 sa a színház számára az utánpótlást. Két év után egy rostát csináltak, akik benn mlaradtak, azokat á színház szerződtette. Érzé-1 kénynek tartom magam, de ezt az érzékenységet in­kább megtartom a szere­peimre. A hántásokat — amelyek ezen a pályán ér­hetik az embert — igyek­szem nem felvenni. Ez bi­zony nagyon nehéz. Ha már a szerepnél tartunk,1 azt hittem, hogy Ludmillá­val könnyen boldogulok. Aztán rájöttem; ez nem olyan egyszerű dolog. At­tól, hogy én nevetek ezen a lánykán, attól még nem biztos, hogy a közönség is azt teszi. És elkezdtem tör­ni a fejem a megoldáson.' Ez olyan szerep, amelyben egy házias cicuskát ját­szom, akinek a világa á „íérjecskéje” a „fejecske”, a cicás párnák és a terí-' tőcskék. Ez a nőtípus na­gyon távol áll tőlem. Távol' áll tőlem ez a gügyögés,1 amitől elege lesz a „fér­jemnek” is. Rájöttem, hogy mégis halálosan, véresen komolyan kell vennem őt.' Teljesen azonosulnom kell vele. A közönség csak ek­kor nevet rajtam. A hu­mort egyébként is rendkí­vül fontosnak tartom. SANTA GYÖRGY 33

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék