Igaz Szó, 1956. január-június (4. évfolyam, 1-6. szám)
1956-04-01 / 4. szám
vasi fiú életének megmentése immár nemcsak az édesanyja dolga, hanem államügy-Mindezek elvitathatatlan érdemek. Ezek mellé sorakoztassuk fel azt is, hogy az írónő, főleg a könyv első fejezeteiben, szinte példát mutat arra, hogyan kell ízesen, érzékletesen, egyszerűen írni a gyermekek számára. Ezek a fejezetek különösen gazdagok nemes, gyakran megindító humorban is. De ennyi erény ellenére sem mondhatjuk még mai formájában teljes értékűnek Marton Lili könyvét. Ennek két oka van. Először is a könyv nem egyenletes. A valóban kitűnően megírt első háromnégy fejezet után bizonyos visszaesés következik be, valahogyan kevésbé kidolgozottá válik a stílus. De mert az első fejezetek, a havasi világ gyermekesen szép ábrázolása mutatják mire képes Marton Lili, azt kell követelnünk tőle, hogy mindvégig ezzel a művészi erővel dolgozza ki könyveit. Ez kötelessége nemcsak olvasóival, de saját magával szemben is. A másik gyöngesége, vagy mondjuk helyesebben: hiánya a könyvnek, hogy bár sok minden történik itt Tódorkával, s ezek a történések egytől egyig helyesek, még sincs a könyvnek igazi meséje. Tódorka beteg lesz, kórházba viszik, majd a tengerre viszik nyaralni s onnan erősen, egészségesen kerül haza. Ez a kép, igaz, helyes, sőt még lelkesítő is, de még nem igazi cselekményes mese. Sok minden történik itt Tódorral, megismeri az országot, de ha figyelmesen végigolvassuk a könyvet, észrevesszük, hogy ő maga valójában eléggé passzív lény, hatnak ugyan reá a benyomások, befogadja őket, de ő maga alig egy-két esetben vesz részt aktívan a cselekmény alakításában. Természetesen ez még nem volna baj, hisz passzív központi figurát eleget ismer az irodalom, de paszszív gyerekhőst már annál kevesebbet. Tódorka pedig, minden szeretetreméltósága ellenére, ilyen. A kisgyermek szinte szüntelenül cselekszik, ez törvényszerűsége korának, s Tódor inkább csak hagyja, hogy körülötte folyjanak az események, nem válhatik igazi hőssé s valószínűleg ez az oka, hogy az írónő nem tudta kialakítani azt a valóban magával ragadó, sodró erejű mesét, amely lekötné, feszültségben tartaná elejétől végig az olvasót. A tárgy, a kitűnően megírt első fejezetek arra biztatják az írónőt, hogy vegye elő ismét a kéziratát, dolgozzék rajta, mert hisz a már meglévő anyagban megcsillan a lehetőség, hogy tovább fejlesztve kedvelt gyermekkönyvvé válhatik. MÉHES GYÖRGY Tamás Mária: Csibe Kati Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1955. Tamás Mária nevével nemcsak most , a Csibe Kati olvasásakor ismerkednek meg a gyermekolvasók — iskolai olvasókönyveikben vagy a Dolgozó Nő gyermekmellékletének oldalain már nem egy versével találkoztak. A Csibe Kati című verses mese azonban első nagyobb terjedelmű, önálló kötetben megjelent műve a fiatal írónőnek. A kis kötet hőse Csibe Kati, aki elindul, hogy felkutassa a csodamagot, amelynek titka, hogy: ... „három szemtől jóllakhatsz, (s ha egyet is vetsz a földbe,) százszor annyi nő belőle“. Útjában Kat sok állattal találkozik: a nyállal, a bagollyal, rókával, medvével stb., de a csodamagról egyik se hallott, s így senki se tud rajta segíteni. Végül is a pacsirta fejti meg a titkot, mivel ő, a mezők felett szállva, látja a csodamagot „magvetéstől végesvégig ,/ míg sárga kalásszá érik“. Ő tanítja meg Katit arra, hogy: „Ahol munkálkodnak is,/ott nő mindig a mag is“. Ez tehát a titok nyitja, s egyben a mese tanulsága, mondanivalója is: a gazdagság, a bőség forrása mindig a munka. A mondanivalót hordozó mese azonban nemcsak ezzel a tanulsággal gazdagítja az olvasót. A képzelet, valamint a művészi ízlés fejlesztése szempontjából igen értékesek azok a jól sikerült, plasztikus, érzékletes képek, amelyeket a szerző az egyes természeti jelenségekről ad. Az éjszakát például nem egyszerűen csak „sötét, bársonyos palástját“ földre dobó személyként ábrázolja, jöttét mozgással, cselekvéssel teszi még érzékletesebbé. ...“ „Lomhán lépve jött az este, / és amerre baktatott, / meggyújtotta lámpásait, / az ezernyi csillagot.“ De az éjszaka nem mindig egyforma. Hosszú útja folyamán Kati megismeri az öreg Este másik arcát is: a fákkal perelő, leveleiket kegyetlenül tépdeső, „mérges és morcos“, hangoskodó viharos éjszakát. E két jól sikerült képnek azonban a cselek-