Igaz Szó, 1957. január-június (5. évfolyam, 1-6. szám)

1957-02-01 / 2. szám

ANYAG ÉS ADAT — Ide felírom, — írta rá az akkor kapott könyv hátlapjára, — akkor nem felejtem el. — Nagyon öreg embereket kell megkérdezni, hetven évesnél öregebbeket. Tolnai sokáig volt itt. Amit mondanak, gyorsírással jegyezd le s küldd be a Kelet Népének. Két hét múlva, mikor visszatért székelyföldi útjáról, a Transsyl­vaniában szállt meg. Ott kerestem fel egy délután. Azt mondták, még alszik, így várakoztam valameddig, míg nem jött a postás s az köl­tötte fel. A postás után bementem. Szűk, sötét szobában lakott, ahol egy vaságy volt és ócska bú­torok. Ruhástól hevert az ágyon, mellette széken papírok. Fáradt, le­tört volt, szólt a portásnak, aki felkísérte a postást, hogy máskor ilyesmiért ne zavarják. Az ajtóban meglátott engem s mindjárt megkérdezte, találtam-e valamit? Elmondtam, hogy a városi levéltárban érdekes anyagra bukkan­tam. Vásárhelyi hívei fáklyás zenével akarták megünnepelni Tolnai írói jubileumát, de egy Oroszlán nevű rendőrkapitány megtagadta az engedélyt azzal az indokolással, hogy „a megtisztelni szándékolt egyénnek írói működése nem egy bizonyos napon kezdődik, hanem valószínűleg egy évtől számíttatik és ezért nem lehet a tüntetésre egy különös napot kitűzni.“ — Ez érdekes, — nevetett Móricz. — A rendőrkapitányok akkor sem voltak okosabbak. Nem volt ideje végighallgatni az anyagot, megkért, hogy gépel­jem le az egészet és küldjem be a Kelet Népéhez (meg is jelent a lap egyik nyári számában), aztán meghívott az esti előadására. Este a kollégium zsúfolásig megtelt termében beszámolt szé­kelyföldi élményeiről és felolvasta Szombatosok közt című írását, mely később megjelent a Kelet Népében. Elutazása előtt még egyszer találkoztam vele Marosvásárhelyt. Molter Károly lakásán kerestem fel, nagy társaság közepén találtam; kollégiumi tanárok, a Kemény Zsigmond Társaság vezetői voltak ott. Jórészüket nem ismertem. Móricz középen ült s a körülötte ülők nagy derültséggel hall­gatták. — Legfiatalabb Tolnai-kutatóm, — mutatott be. — Mondjad, mit hoztál? Kezdtem mondani, hogy fedeztem fel Tolnai regényalakjainak élő figuráit, Bach-korszakbeli tisztviselőket, papokat, tanárokat. Schvind­­ler Gusztáv a Báróné ténsasszony című regényből Knöpfler vásár­helyi orvossal azonos, az vette el a volt járásfőnök leányát, az apjáé volt a László-féle ház a főtér sarkán, s a vásárhelyiek még most is utálkozva emlegetik a hírhedt Bach-huszár nevét. Lényi László cs. és kir. kamarás, a Kemény Zsigmond Társaság titkára, ingerülten szólt közbe. — Ugyan kérem, ezek közismert dolgok, — mondta felháborod­va, talán azért, hogy diákok belekontárkodnak az irodalomba. Móricz Zsigmond felállt nevetve, s kihívott a szomszéd szobába. — Gyere, mondd el itt.

Next