Igaz Szó, 1971. január-június (19. évfolyam, 1-6. szám)
1971-03-01 / 3. szám
dék is táplálta a stúdió megteremtőit, hiszen az együttes tagjai csaknem valamennyien műegyetemi hallgatók, szakmájukra román nyelven készítik fel őket, a szakirodalmat is nagyobbára nem anyanyelven olvassák, így hát az anyanyelv megőrzésének egyik szép és nemes eszközéül szolgál a színjátszó csoport tagoknak, nézőknek egyaránt. A Stúdió elgondolói és megteremtői jó részben már mint mérnökök tevékenykednek a munka mezején. Papp István, Kacsóh Gáspár, Király István, Helmeczi József, Simon Géza, Sebesi József és a többiek bizonyára jó és nemes tetteik közt emlegetik e stúdió beindítását, s ott, ahol vannak, ha többet nem is tesznek a műkedvelés ügyéért, de jó színházlátogatók, értő közönség valamely színház számára. (Bár tudjuk, hogy Papp István Szatmáron is szervezett egy stúdiót.) Szintén az alapítók közt említhetem a még mindig itt tevékenykedő Füredi Gyulát, Rozsos Lászlót, Teleki Évát s a fáradhatatlan Marosfői Lászlót és Varga Gábort. (E két utóbbi fiatalember az együttes mindenese: a plakátragasztástól a próbák megszervezésén át a helyiségek — sokszor körülményes — biztosításáig, a közönség szervezéséig mindent magukra vállalnak.) Ezek a fiatalok hittek és hisznek az együttes munka pátoszában, a közös szórakozás és egymás megismerésének hasznosságában, ami egyik fő célja és feladata minden amatőr mozgalomnak. Érzelmileg mozgalmassá és rugalmassá válnak, képessé arra, hogy megértsék mások hangulatait és érzelmeit is. Itt fedezik fel a közös teljesítmény szépségeit, azt, hogy a színház azon áll vagy bukik, milyen a munka légköre. Aki ezt tudja, az már rossz néző nem lehet! Annak egész színházi mozgalmunkkal szemben támasztott igényei mérvadó igények lehetnek. Az együttes 1968 decemberében tartotta első bemutatóját. (Jó évre rá, hogy az eszme az együttes megalakítására megszületett, s hosszas vajúdás után alakot ölthetett.) Mindjárt a kezdet, az indító darab — Kocsis István: Megszámláltatok fák — kijelölte a Stúdió tevékenységének egyik máig őrzött s vallott fő jellemzőjét és szándékát, hogy lehetőleg csak hazai szerzők műveivel foglalkozik. Így került műsorra Bálint Tibor önkéntes rózsák Sodomában című regényének dramatizált változata. (A dramatizálás munkáját Papp István, a stúdió tagja végezte.) Ezt követte, illetve az előbbivel együtt került bemutatásra Kocsis István Rekviem című egyfelvonásosa, majd Páskándi Géza két egyfelvonásosa, a Külső zajok és az Akik kimaradtak a Brehmből című vígjátéka. Legutóbb, 1970 decemberében került bemutatásra Páskándi Géza (akit lassan háziszerzővé avattunk) Az eb olykor emeli lábát című szatírája. Ez utóbbi mű mintegy harminc fiút és lányt mozgósított a sikerért. Elmondhatom, hogy kellemes szórakozás volt mindannyiunk számára az előadás előkészítése. Derűs, hangulatos próbák voltak. Még a nehéz körülmények (hideg, a szomszéd termekben próbáló hangos beat-zenekar stb.) mostohasága sem zökkentett ki az ütemes munkából. Rendkívül mulatságos volt pl. az első olvasópróba, amikor az ország különböző tájegységeiről verbuválódott tájnyelvű fiatalok ízes bihari, udvarhelyi, szatmári tájszólással kezdték olvasni szerepüket. Ebből persze sok benne maradt a megmunkált előadásban is, ami véleményem szerint (műkedvelőkről lévén szó) még külön bájt is kölcsönöz az előadásnak. A próbák folyamán sok mulatságos pillanat adódott a szöveggel való birkózásból. A darab ugyanis verses formában íródott, s a helyes értelmezésért és a ritmus és rím helyes érvényesítéséért való küzdelemben