Igaz Szó, 1973. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)
1973-09-01 / 9. szám
val; a hírhedt pesti Újépületben ugyanezen a napon lövik főbe Batthyány Lajost, az 1848 áprilisában alakult, első magyar felelős minisztérium elnökét. A rögtönítélő bíróságok egymás után mondják ki a legsúlyosabb ítéleteket, a bebörtönzések, a meghurcoltatások napirenden vannak, s a volt honvédek tízezreit sorozzák be — büntetésből — az osztrák hadseregbe. Minden tilossá válik, ami csak emlékeztet is a közelmúlt nagy napjaira: kokárdák, pörgekalapok, tollak, korszakán viselése, helyenként a magyar nóta és a csárdás is. Az önkényuralom első hónapjairól, a megtorlásokról írja Mikszáth Kálmán Jókai élete és kora című könyvében: „Akinek neve volt, vagy be van zárva valahol az országban, vagy ki van zárva az országból. Szinte nem is az a város ez, mert semmi sem maradt régiben, csak az öreg Gellert, de annak a feje búbjára is föltették nemsokára a császárikirályi sapkát , a citadellát. Az írók szétszóródtak, egyikről-másikról semmi hír. Czuczor Gergely, Tompa állítólag börtönben ül. A vidám Gaál József, a Peleskei nótárius szerzője Aradra van internálva, Petőfiről az a hír, hogy elesett, a legtöbbje bujdosik. De minek is írnának? Lap nincs, az utcákon nem hallani magyar szót. Talán el is pusztul a magyar nyelv. Német szó hangzik az utcákon és néha dobpergés. Apró őrjáratokkal találkozni. Mintha elfogni mennének valakit. Az egyetemen alig lézeng egy pár elszontyorodott jogász. Hová lettek a nyalka bátor turisták? Szemben az egyetemmel a Károlyiak fényes palotájában Haymau báró székel és gyilkol, a palota tulajdonosa pedig bent ül az Újépület börtönében. A szó szoros értelmében tabula rasa lett Pestből. Itt már vagy minden bevégződött, vagy mindennek újra kell kezdődnie.“ Az irodalomban is újra kellett kezdeni mindent. Petőfi a segesvári csatatéren esett el, Vörösmarty, Jókai, Arany, Tompa, Bajza hónapokig bujdosnak, Czuczor Gergelyt, Madáchot (mert egy politikai üldözöttnek menedéket adott) bebörtönzik, Vajdát osztrák katonának sorozzák be, Jósikát távollétében ítélik halálra, Sárossy Gyula kegyelemmel szabadul a halálos ítélettől, Kerényi Frigyes és Egressy Gábor külföldre menekülnek. Egy közvádló egyébként bármindkét magyar íróra kért halálos ítéletet, köztük volt: Petőfi, Arany, Vörösmarty, Bajza, Táncsics, Vajda, Tompa, Jókai, Erdélyi is. 1850. január 4-én írja Arany Jánosnak barátja, Szilágyi István: „Kedvesem! Magadtól kell megtudakolnom: éltek-e? s hogy? (...) Balgatagság volna ez idő szerint többet tudni akarnom (...).“ A korábban megjelenő lapok, folyóiratok megszűnnek, az irodalmi és tudományos intézmények (a Tudományos Akadémia, Kisfaludy Társaság) nem működhetnek. 1850 elején helytartó tanácsi rendelet kötelezővé teszi a Nemzeti Színházban előadásra kerülő színdarabok rendőri ellenőrzését, nem sokkal ezután a nemzeti színeket tiltja el a színpadról a katonai parancsnokság. Egy év múlva, 1851. júl. 15-én írja Jókai Aranynak: „Most sem író, sem olvasóközönség nincs. Úgy kell őket egyenként, szemen szedegetni össze, hogy csak oly állapotban lehessünk is irodalmunkkal, mint 1847 végén.“ Tompa Mihályt a nemzet fájdalmának hangot adó, A gólyához című allegorikus költeményéért idézik haditörvényszék elé. A felmentési végzést felolvasó tisztviselő miután közölte a szabadonbocsáttatást, hozzátette: „Most frei, hanem több gólya nem írni!“ Ekkor írja Aranynak egyik levelében Kassáról: „Már egy hónapja, hogy ide beidéztettem, azóta hozzám sem szóltak, azt sem mondják, miért vagyok itt? Isten tudja, még meddig fog ez az állapot tartani (...) Meddig fog ez az állapot tar