Igaz Szó, 1975. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)
1975-02-01 / 2. szám
kirándulást, és miért mond le erről mégis később, azt ma már csak találgathatjuk. Azt hisszük azonban, hogy ez az első terv még nem a Fatia Negra érdekes kalandjaival, hanem inkább a román nép alaposabb megismerésének a vágyával állott szoros kapcsolatban. Jókai nagyra értékelte a népi élet tisztán megőrzött szokásait, hagyományait, azokat kereste a Székelyföldön, Torockón és a román nép körében. Hátszeg volt az a hely, amelynek román népéről Jókai már előzetesen többfelé olvashatott, és mindenütt azt hangsúlyozták, hogy a legszebb román népi táncokat, a legszebb viseletét ezen a vidéken lehet látni. A hátszegi tánc szépségét már Kazinczy észrevette, amikor báró Jósika Jánost meglátogatta. A hátszegi viseletét valamivel későbben részletesen leírta Szathmári Pap Károly Erdély képekben (Kolozsvár, é. n.) című munkájában. Ez a litográfiákkal gazdagon illusztrált munka bemutatta többek között a torockószentgyörgyi várat, a Detonátát, a gyulafehérvári székesegyházat, a denszusi sírboltot, a búvópatakot és a hátszegi román népviseletet is. Valószínű, hogy ez Jókai figyelmét nem kerülte el, a szöveg egyes kifejezései, más formában, később nála is visszatérnek. A hátszegi, valamint a verespataki, abrudbányai románságról, a bányászok életéről Jókai több, akkoriban elterjedt munkában olvashatott. Az 1850-es és 60-as években pedig metszetgyűjtemények is jelentek meg Erdély természeti szépségeiről. Erdélyi utazásai folyamán Jókai is lerajzolta többek között Sebes várát, a marosvásárhelyi református templomot, a Szent Anna tavát, a sepsiszentgyörgyi templomerődöt, a Detonátát, és így illusztrált úti leveleit méltán említhetjük a korabeli metszetgyűjtemények között is, habár a rajzai akkor csak folyóiratokban jelentek meg. Jókai hat úti levelet írt 1853-beli erdélyi útjáról. Az első háromban útjának első felét írja le Nagyváradtól Bencencig. Jókait és feleségét, Laborfalvi Rózát ünnepelték Kolozsvárt, többfelé meghívták, és így írókkal, tudósokkal, irodalompártoló birtokosokkal találkozott, a színházba járt, majd meglátogatta Medgyes Lajost, a dési költőt. Kolozsvár után Kővári László mesélte el Jókainak az útközben látott helyek történelmi emlékeit, de a Maros völgye, az egykori csataterek nem voltak különösebb hatással Jókaira, mélyebb benyomást tettek rá a leégett Enyed kormos, elhagyatott házai, ősi kollégiumának romos falai. Érdekesebbé vált az út Bencencről visszafelé, amikor a Mezőséget már elhagyták, és Marosvásárhelyre, majd Kelementelkére, a Székelyföld változatosabb, levegősebb vidékére értek. A falvak barátságosabbak voltak, és a népszerű írót a falusi udvarházakban mindenütt kedvesen, meleg vendégszeretettel fogadták. Vezetőre is talált, amikor erre szükség volt, így juthatott el a vidék minden természeti nevezetességéhez, és megismerhette a távoli várromokhoz fűződő mondákat is. Ötödik úti levelét már a homoródalmási barlangról írja Jókai, és a levele így kezdődik: „Minél tovább haladunk a Székelyföldre, a táj annál regényesebbé válik.“ Az úti megfigyeléseket pontosan lejegyző, Erdély társadalmi, gazdasági vagy kulturális életét kutató utasok helyébe egy költő lépett, a képzelet, a mondák világából, a természeti és emberi élet sokszínűségéből egy új világot teremtett. Udvarhelyt keveset időzött Jókai, az itteni feljegyzései hézagosak, futólagosak. Érdekesebb volt számára kirándulása a homoródalmási barlangba, Fekete Istvánnak, udvarhelyszéki nyugalmazott mérnöknek, a barlang első, feltérképezőjének vezetésével.