Igazság, 1948 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1948-03-13 / 11. szám
IV. évfolam, 11. számáras SPIJI HStér 1948 március 13. szombat A MAGYAR VIDÉK HETILAPJA EGY ÉVSZÁZAD távlatából szemléljük a magyar történelem nagy eseményeit 1848 március 15-én lépett Petőfi Sándor, a szabadság nagy költője a Nemzeti Múzeum lépcsőjének kőpárkányára és elszavailta a »Talpra magyar«-t. A vers, amelyet Petőfi a márciusi napok lázas készülődésének közepette írt tűzcsóvaként repült szét a Múzeum-kertből és lánga rágyújtotta a lelkeket. Ez a szimbolikusan szép kép jut eszünkbe, amikor a márciusi eseményeket idézzük. A március 15-ét megelőző idők azonban már magukban hordták a közelgő forradalom jeleit. A francia, német és lengyel forradalmak szele eljutott Magyarországra is. A jobbágyság az egész országban mozgolódott. Panasziratokat küldöttek az elnyomatásban élő parasztok a tekintetes vármegyékhez és az országgyűléshez, ahol azokat, a legtöbb esetben nem hallgatták meg. De ha meghallgatták is, alig volt eredménye a panaszkodásnak. Az 1847 novemberére összehívott országgyűlésen az úrbéresek panaszainak ügyét tárgyalták, de ez az országgyűlés sem tudott megnyugtató választ adni az egyre szélesedő zsellérkövetelésekre. Nem is lehetett szépen megfogalmazott válaszokkal megnyugtatni a robotban görnyedő jobbágyságot. Csak olyan törvénnyel tehetett volna, megnyugvást teremteni, amely jogokat biztosít a dolgozó parasztságnak a földesurakkal szemben. Ilyen törvényt azonban az 1847-es országgyűlés nem alkothatott, mert hiszen az országgyűlésben meglehetősen kevés pártfogója volt a magyar nép széles rétegeinek. Ennek az országgyűlésnek a kudarca után még nagyobb lett az elégedetlenség. Még több panaszirat érkezett a tekintetes vármegyékhez és egyre több helyen éleződött ki az ellentét a földesúr és a jobbágy között. AZ 1836. ÉVI TÖRVÉNYEK előírták, hogy ahol a földesúr, vagy a jobbágyok nagy része azt kívánja, a legelőelkülönítést végre kell hajtani. Nagy iramban meg is indultak ezek az elkülönítések, de az elkülönítésnél mindig a jobbágyság húzta a rövidet. A viszlói jobbágyok az országgyűléshez felküldött beadványukban elpanaszolták, hogy a földesúr a közös legelőből 280 holdat foglalt el magának szántóföldnek. Máshol meg az elkülönített legelőt a földesúr a maga javára úgy osztotta meg, hogy a kövér rész az ő marháit, jószágait tartotta el, a vízállásos, használhatatlan területeket pedig a jobbágyságnak engedte át. Ebbe persze nem nyugodtak bele mindenütt a jobbágyok és bizony a lázadók nyakára katonaeagot küldött a kormány, így egyik baranyamegyei falura 365 katona szállott és külön büntetésül három paraszt egyévi börtönt, 48 pálcaütést 25 paraszt pedig 12 pálcaütést kapott a lázadás miatt. Rád nógrádmegyei falura 660 katona szállott és a helység bíráját lázadás miatt félévre a vármegye börtönébe csukták. De nemcsak a föld és a legelő írta: DANCS JÓZSEF kérdése miatt voltak napirenden a lázadások, hanem a robot és a dézsma miatt is. A Pesti Hírlap 100 év előtti megállapítása szerint a nyugtalanság nagy része onnét meredt, hogy az emberek nem voltak tisztában azzal, hogy mi is az az úrbéri birtok. Jellemző volt a bizonytalanságra, hogy egyes falvaik az országgyűléshez fordultak, hogytartoznak-e kitelcedet és tizedeit fizetni. Megtörtént azután az is, hogy az egyik birtokos, Serényi gróf, ki tudja, milyen okból, de elengedte a majorság zsellércégének tartozásait és ugyanakkor ugyanannak a falunak a többi birtokosa azt a legszigorúbban behajtotta,. Ilyen visszásságoktermészetesen mégjobban elmérgesítették a helyzetet. Petőfi Sándor: Talpra magyar, ki a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! — A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek, haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! NEMZETI DAL gehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy xyibok tovább Nem leszünk! «■grew»**«autói ..h. Jobban ékesíti a kart, és mi mégis láncot hordtunk! Ide Veled régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar nép megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez, Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Keirájaink domobícaink, Unokáink leborulnak. És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére .Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Nagyapáink és apáink Míg egy század elhaladt Nem tevének annyit,mint mink Huszonnégy óra alatt (Petőfi, 15-ik március 1848.) KOSSUTH LAJOS tisztában volt ezzel a kérdéssel, de tisztában voltak vele a többi vezetők is és igyekeztek a nép hangulatának megfelelően döntést kicsikarni a reakciós és népellenes bécsi kormánytól. És elindult a szabadságharc. A magyar nép széles tömegei odaállottak a szabadság kibontott zászlaja alá és harcbaszálltak a szabadságért, az emberi jogokért, a földért, amelyre évszázadok során vérük és verejtékük hullott. A szabadságharc zászlóhordozói mindannyian tisztán látták a célt, hogy el kell jönnie a győzelem napjain ik, hogy meg kell töri-t a nesmnak hatalmának, hogy meg kell adnia minden dolgozónak a szabadságot. A márciusi események szabadságharcba torkollottak, s a szabadságharc nemcsak a jgh■ ■ t ---. rí.... . ., robot és a dézsma eltörléséért, hanem új társadalmi rend kialakulásáért is folyt. A szabadságharc zászlóit véres csatákon vitték diadalra a szabadságeszmék harcosai. A bécsi kormány kétségbeesett erőfeszítéseik árán próbált gátat vetni a szabadságharc elsöprő erejének. A harcbaszállt magyarság már-már úgy látszott, hogy diadalra viszi a kibontott zászlót, amikor a cári hadak beavatkozásával hirtelen derékba tört a felemelt szent szabadságzászló Világosnál. A VILÁGOSI ESEMÉNYEK azonban nem tudták megtörni a magyar nép szabadságvágyát. Az elnyomatás sötét korszaka még jobban megérlelte a magyar népben a függetlenséghez, szabadsághoz és a földhöz való ragaszkodást. Az eszmék nem buktak el Világosnál. A parasztság sorskérdéseinek rendezését többé nem lehetett levenni a napirendről. Az 1867-es kiegyezés sem hozott teljes megbékélést a széles néptömegek számára. A magyarság nyakán érezte a német, igáz és gyűlölettel fordult a Habsburg-ház felé, a bécsi udvar felé. Ez a gyűlölet még ma is benne él a magyar nép tömegeiben. A centenáriumi év a szabadságjogok kivívása után meghozta azt a lehetőséget a magyar parasztság számára, hogy tulajdonba vehette a Haynault és Metternichek birtokát. Tulajdonba vehette azt a földet, amelynek minden áldásaazok ölébe hullott, akik sohasem verítékeztek a barázdában. Tovább kell menni, biztosítani kell a felemelkedést, a fejlődést, a magyar nép számára. Biztosítani kell a magyar jövőt mindenki számára, aki demokráciát és szabadságot akar Kossuth Lajos és Petőfi Sándor szellemében.