Igen, 1996 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1996-01-01 / 1. szám

Énekeljünk! A legtöbb korban a ze­ne a legelőkelőbb he­lyet foglalta el. A kínai kultúrában például a hangok a különböző társadalmi rétegek je­lölésére is szolgáltak, a primitív közösségek­ben pedig a mágikus szertartásokat tette ha­tásosabbá. Találkozunk a zenével a munkada­lokban, a vadászatot kí­sérő énekekben, még a madarak utánzásában is. Minden emberben él a zene utáni vágy, az éneklés öröme, ezt azonban mindenki másképp közelíti meg. Számtalan bibliai rész sugallja, hogy a szent zenére a liturgiá­ban szükség van. Szent Pál írja: „Mikor egybegyűltök, legyen mindegyikteknek di­csérő éneke, vagy taní­tása, vagy kinyilatkoz­tatása, vagy nyelvado­mánya, vagy magyará­zata." Az ókori ember csak hangosan olva­sott, még magányában is. Minél közösségibb volt egy összejövetel, annál inkább megkö­vetelték a recitálást. A pap énekelve celebrál­ta a szentmisét. Vajon ma miért fojt­juk vissza ezt a belső törekvést? Miért nem éneklünk rendesen a szentmiséken? Miért marad magára a kán­tor vagy a schola? A scholavezetők és kán­torok oldaláról nézve: hiba, ha nem tanítják meg az újdonságokat, vagy ha eleve kizárják, hogy a hívek képesek ezeket megtanulni. A hívők részéről pedig hiba a passzivitás, a lelkesedés hiánya. Lépjünk ki ebből a serdülőkori gátlásos­ságból, vegyünk részt „teljes bedobással" a liturgiában, és a közös­ségi énekeket énekel­jük közösen! „Énekel­jetek hálás szívvel zsol­tárt, himnuszt és szent dalokat Istennek!" Lobmayer Margit Kiválasztottság „Kiválasztása által Izrael feladata, hogy az összes nemzet jövendőbeli egybegyűjtésének jele legyen." (Új Katekizmus 762. szakasz) — Hogyan érvényesül a zsidó nép kiválasztottsága ma? — Miután Szent Pál szerint „Isten nem vetette el népét, melyet előre kiválasztott," azért döntése mindmáig érvényben maradt. Sok keresztény sajnos úgy véli, hogy amikor a zsidók bibliai kiválasztottságukra hivatkoznak, evilági privilégiumot tulajdonítanak maguknak. A Megfeszített sorsától nem választódik szét a zsidóság sorsa, s ezért választott népének kínszenvedése Krisztus keresztáldozatának folytatásaként tekintendő. A II. Vatikáni zsinatig a zsidó Jézus egyháza a zsidók „választottságáról" tragikusan téves véleményt hirdetett. Szóban, ábrázolásokban (a híres dómokon a zsinagógát bekötött szemmel, vagy egyenesen disznóként ábrázolták), a liturgiában, de főként az egyháztörténelmen végighúzódó magatartásában az Egyház vallotta: az ígéretek, a választottság a zsidók vaksága következtében véget ért, illetve áthárul az Újszövetség népére. A Firenzei Zsinat (1445) meghirdette, hogy a zsidók nem juthatnak Isten országába, hanem a szakadárokkal és eretnekekkel együtt „örök tűzben" kell szenvedniük. VI. PÁL pápa KARL Barth protestáns hittudóst, a század legnagyobbjának nevezte. Ámde Barth kijelentette, hogy „Az ökumenikus egyház sokkal súlyosabban szenved Izrael távolléte következtében, mint ha Róma vagy Moszkva tartja távol magát tőle...". A zsidók „kiválasztottsága" tehát nem irigylésre méltó dolog! Ezért mondta a magyar származású izraeli humorista, EFRAIM KISHON: „Uram, köszönöm, hogy én is választottad vagyok, de válaszd ki kicsit már a germánokat is!". Boldog EDITH STEIN megértette a választottság értelmét; amikor elcipelték, hogy Auschwitzban elégessék, biztatóan mondta nővérének: „Menjünk hát szenvedni a népünkért...". Mivel az ártatlanok szenvedése az ember legsúlyosabb szemrehányása a Teremtő felé, elsőrendűen magasztos Isten „kiválasztottjának" lenni. A modern teológia „üdvtörténeti derűlátása" a kárhozattal kapcsolatban csak akkor indokolható, ha az Úrnak vannak ártatlanul szenvedő szolgái, akik saját szenvedéseikkel kiegészítik azt, ami híjával van az egyes lelkek történetében Krisztus szenvedéseinek. Kis György Életfa Amikor Krisztus a földön járt, gonosz emberek elől kellett bújdosnia. Egy sűrű lombú fa alatt keresett menedéket, de az rászólt: Állj odébb, mert ha nálam megtalálnak, engem is elpusztítanak. A többi fa is így viselkedett. Üldözői már nyomában voltak, amikor egy gyér lombú fenyőfa rejtette el. Az Úr ezért megáldotta: sohase hullajtsd el leveleid, az emberek öröme légy, rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát — szól egy mosoni népi monda. A karácsonyfa állítását Magyarországon németországi protestáns főurak mintájára az arisztokrácia kezdte. A szokás betlehemes játékból származott, egyes helyeken konszekrálatlan ostyadarabokat aggattak az életfára, a megújuló természet ősi jelképére. A győztesnek az Élet Fájáról adnak enni. Szabó Gábor 4

Next