Ikarus, 1972 (20. évfolyam, 1-26. szám)

1972-08-03 / 16. szám

IRÁNYELVEK Új formák — szervezett keretek — 720 ezer forinttal több (Folytatás az 1. oldalról) cím elnyeréséért az adott egy­ségnek nem kell szerződést kötnie a jövőben. Eddig a ver­seny időszaka november 7-től november 7-ig tartott. Most a gazdasági év lezárása után le­het megpályázni a következő fokozatot. A pályázatnak tar­talmaznia kell azokat az ada­tokat, amelyeket az irányelvek részletesen meghatároznak. Az irányelvek e címek el­nyeréséhez 11 pontot, a meg­tartásához még 5 pontot ír elő. Az eredményt vállalati szinten értékelik. Az egyéb gazdasági területek versenye ez évtől kezdve nem független a gyár termelő tevé­kenységétől. Ebben a verseny­ben a szakigazgatók (Székes­­fehérváron a főmérnök és a főkönyvelő) irányítása alá tar­tozó, nem közvetlen termelő­­egységek versenyeznek. EGYMILLIÓ-HÉTSZÁZEZER Az anyagi ösztönzési rend­szeren lényegesen változtattak. Az 1972-es évre 1 millió 720 ezer forintot tartalékoltak munkaverseny céljaira. Ez 720 ezerrel több, mint 1971-ben. Minden tervcímzett részére úgynevezett szabadkeretet is biztosítottak, melynek felhasz­nálását nem kötötték a tervek teljesítéséhez. Ezeket a pénz­kereteket a gyáregység vezető­sége feloszthatja azok között a brigádok, illetve brigádtagok között, akik az adott egység területén kiváló, jó munkát végeztek. Az alkalmazotti te­rületen meghatározott pénzke­reteket viszont csak abban az esetben lehet felosztani, amennyiben a tervcímzettek teljesítik a tervet. Az 1 millió 720 ezer forint­ból kiváló dolgozók jutalmazá­sára 360 ezret, szocialista bri­gádok jutalmazására 440 ezret fordítanak. Az utóbbi összeg kétszerese az előző évinek. 30 ezer forintot kapnak a szocia­lista üzemek. Ilyen keret ta­valy nem volt. A gyáregysé­gek, üzemek versenyére szánt összegét 200 ezer forinttal emelték meg, és így lett 515 ezer forint. Egyéb területek versenyére szánnak 70 ezret, kiváló gyáregység címért 50 ezret, üzemvezetők, művezetők versenyére 20 ezret, vezetők és aktívák jutalmazására 100 ez­ret, KISZ-fiatalok versenyére 60 ezret, kiváló társadalmi munkásoknak 25 ezret és tar­talékolnak 50 ezer forintot. NINCS KÜLÖNBSÉG A fiatalok szakmai verse­nyében új vonás az, hogy nem tesznek különbséget Budapest és Székesfehérvár között. To­vábbá változás az is, hogy mindkét helyen nem fix kere­tet állapítottak meg a jutalma­zásra, hanem tói-ig határt, így az anyagi elismerésben na­gyobb anyagi differenciálást lehet megvalósítani. Vállalatunk indokoltnak tart­ja, hogy az áldozatkész, önzet­len mozgalmi tisztségviselők és társadalmi munkások tevé­kenységét elismerjék. És ezt az elismerést kifejezzék. Munká­juk legfőbb és legértékesebb jutalma az, ha saját területü­kön gazdasági és politikai si­kereket érnek el. Ezek a sike­rek teszik lehetővé, hogy a vállalat eredményei javulja­nak, egységesebbé váljon a közszellem és szocialista em­beri közösségek jöjjenek létre. Az ilyen tevékenységet foly­tató dolgozóknak a vállalati párt-végrehajtóbizottság, a szakszervezeti bizottság, a KISZ VB, a vállalat vezérigaz­gatójával egyetértésben kiváló társadalmi munkás jelvényt adományozhat évenként, meg­határozott nagyságrendben. Akik e címet elnyerik, azok a vállalat anyagi helyzetétől függően ezer forint pénzjuta­lomban részesülhetnek. A munkaverseny-mozgalom irányelveit tartalmazó köny­vecske függelékében tablókat tartalmaz. Ezek az előző évhez képest differenciáltabban van­nak feldolgozva és figyelembe veszi a tervcímzettek rendsze­rét. FIGYELEMBE VESZIK A 3-as számú függelék kü­lön kiemeli, hogy a kiváló dolgozó kitüntetés, melyet május 1-én adnak át, csak azok részére adható, akik egyéni gazdasági tevékenységükkel hozzájárulnak vállalatunk gaz­dasági eredményeinek javítá­sához, valamint társadalmi te­vékenységet is folytatnak. Az elbírálásnál a jövőben az ed­diginél jobban figyelembe ve­szik a politikai és társadalmi munka fokát és eredményessé­gét. ^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v^^ zésért Ezt pénzben mérni nem lehet A szocialista brigád cím önmagában is azonos a jó közösség fogalmával. A szakszervezet jól megválasztott jutalma, melyet a negyedik és hatodik fokozatot elért brigádok június 23-, 24-, 25-én használtak ki, hozzájárult ahhoz, hogy a terme­lésben, a vállalásokban eggyé forrt szocialista brigádtagok kapcsolata közös élményben, szórakozásban kovácsolódjon még szilárdabbá. A bronz fokozatot elért brigádok egynapos, az ezüst fo­kozatot teljesítők háromnapos belföldi kiránduláson vettek részt. A túrák felelőseivel beszélgetve kapkodom a fejem: egy­szerre árasztanak el élményeikkel. Füleki János, a karbantartás tiszd termelési felelőse a háromnapos út vezetője volt. Útvonal: Budapest—Sárvár- Szombathely—Kőszeg—Sopron—­Fertőd—Ják—Győr. Ha nem várná a munka, bizonyára egész nap szóval tartana az úton szerzett élményekkel. A kitűnő TIT-vezető, útikalauzuk, aki­nek „egész úton be nem állt a szája, szinte minden sarok­kő­ről történelmi képet festett”, mintha személyes ismerősömmé vált volna elbeszélése nyomán. Csiszár Dénes (szocialista brigádvezető az egyediben) a szombati csoport felelőse volt. Szép útvonalat jártak be. Budapest—Dunaújváros—Gemenc („Ebéd a Szarvas Csár­dában. Micsoda bútorok! Teknővájó cigányok faragták egy tömbből a kagylófoteleket.") — Keselyűs („Az agancskiállí­táson gyönyörű példányokat láttunk. No, még a kisvasút az erdőben... döcögés, zakatolás, romantika és... sajnos hű­vös szél.”) — Dees („De hamar este lett!”). A vasárnapi csoport felelőse Nagy János (busz II. szocia­lista brigádvezető) volt. Nem kerültek túl messze a fővárostól, de nagyon jól érez­ték magukat. Budapest—Tata (Fényes­ forrás és edzőtábor) — Tatatóváros („Ilyen hidegben ki a fene fürdik!”) és végül Tök az utolsó állomás. Itt a tsz kitűnő vendéglátónak bizonyult. A bátrabbak hátán ülték meg a lovakat (volt, ki nem önszántából ért föl­det), a kényelmesebbeket fogat vitte körbe a faluban. A jó hangulatú uzsonna („volt vagy 22 méter kolbász, meg fránya édes muskotály”) csökkentette a hazaindulási szándékot. De végül ez a nap is véget ért. Mindhárom csoport közös véleménye: a kiránduláson szer­zett élményeket pénzben nem lehet lemérni. Az utak emléke sokáig megmarad minden résztvevőben. Köszönet a szerve­­a gazdag programért a szakszervezetnek. —­ia s Fehérvárról . Csökkentő vagy kizáró tényező összhangban a 1972. évi vállalati munkaverseny­­irányelvekkel, az abban foglaltak maradéktalan végre­hajtása érdekében és a helyi sajátosságoknak megfele­lően, igazgatói utasítás jelent meg a székesfehérvári gyárban. A 10/1972. számú utasításban az igazgató el­rendelte, hogy a központilag kiadott versenyirányelve­ket osztály- és üzemvezetői szintig, a brigádvezetők és a mozgalmi tisztségviselők részvételével, meg kell tár­gyalni. Ezt követően kell a helyi, konkrét versenyfel­adatokat meghatározni, a tennivalókat kimunkálni 1972. április 1-től 1973. április 1-ig terjedő időszakra. A versenymunka személyi előfeltételeinek biztosí­tása és szélesítése érdekében az I. és II. számú gyár­egységben valamennyi főosztályon, az önálló üzemek­ben és osztályokon versenyfelelősöket kell kapcsolat­munkakörbe beállítani. A prémium és jutalmazási fel­tételekbe a szakmai feladatok mellett e munkát jelen­tőségének megfelelően be kell építeni. A versenyfelelő­sök szervezetileg az illetékes gazdasági vezetőkhöz tar­toznak. Számukra a feladatok ellátásához szükséges időt biztosítani kell. Az utasítás értelmében a munkaverseny-vállaláso­­kat havonta, negyedévenként kell értékelni, és az érté­keléseket a terv­ közgazdasági osztálynak, illetve a gyá­ri versenyfelelősöknek kell megküldeni. A negyedéves értékelések eredményeit termelési tanácskozásokon is kell ismertetni. A munkaverseny céljainak teljesítését, valamint a munkaversenyben kifejtett tevékenységet minden anya­gi ösztönző elbírálásánál csökkentő, vagy kizáró tényező­ként kell figyelembe venni, amennyiben az érintett bármely szintű vezető ezen a téren munkáját nem ki­elégítően végzi. Ennek megtartását az ellenőrzési osz­tály negyedévenként ellenőrzi, és erről jelentést ad az igazgatónak. Az utasítás zárópontja szerint a versenymunkában, illetve a munkaversenyben való eredményes részvételt a kitüntetések, jutalmazások és erkölcsi elismerések odaítélésénél maximálisan figyelembe kell venni. ­ 1950 óta Az egyedi gyáregység MHSZ Május 1 brigádja már ti­zenkétszeres szocialista brigád. Az eredményesen dolgo­zó 13 tagú brigád vezetője Koplári Károly, aki már 1950 óta vállalatunknál dolgozik Nemcsak a termelésre hat, de az üzemi élet egészére is Gazdasági vezetők véleménye a munkaversenyről Hogyan valósulnak meg a munkaverseny elvei a gyakor­latban? Milyen módon jelent­keznek a mozgalom eredmé­nyei a termelésben? Különböző szintű vezetők a helyi tapasztalatok alapján ad­tak választ ezekre a kérdé­sekre. Endrődy Károly: 3-as gyáregység alkatrész üzemvezető: A munkaverseny­­mozgalom hatékonysága már sok megoldhatatlannak látszó feladat végrehajtásánál meg­mutatkozott Dolgozóink, bri­gádjaink mindig eredményes munkával veszik ki részüket a versenyből. A mozgalom anyagi ösztön­zésében azonban ellentmondás van. Az alapegység csak ak­kor kapja meg a kitűzött ju­talmat, ha a vállalat teljesíti a tervet. Az ilyen intézke­dés — mikor a helyi dolgo­zók úgy érzik, hogy a maguk feladatát megfelelően elvé­gezték — nem mindig talál megértésre. Csípes Sándor A Busz I. gyáregységvezető­ munkaverseny csak akkor ha a megszokottól eltérő fel­ajánlások születnek. Az ered­mény a termelékenységben, a szervezésben, a jobb minő­ségben mutatkozzon meg. Helytelen az a gyakorlat, ami­kor a felajánlásokban olyan feladatokat tűznek ki, melyek tulajdonképpen hozzátartozná­nak a mindennapos munka­köri kötelességekhez. A mun­kaverseny­ csak akkor éri el igazi célját, ha pluszt jelent. A hatás kölcsönös. Csak iga­zi közösséggé formálódott szo­cialista brigádok tudnak szá­mottevő eredményeket elérni a mozgalomban. Kár, hogy a munkaverseny céljai gyakran sablonosak. A feladatok teljesítése nehezen mérhető. Nehéz kidolgozni a brigádok reális értékelési rend­szerét. Ezért még sokszor ér­vényesülnek szubjektív szem­pontok az eredmények meg­ítélésében. Borka Attila Busz I. vázas üzemvezető: A szocialista brigádok mindig komolyabban hajtják végre a munkaverseny programját, mint a munkabrigádok. De a mozgalom az utóbbiakra is ösztönző hatással van. Nagy jelentősége még a munkaver­­seny-mozgalomnak, hogy nem­csak a közvetlen termelésre hat, hanem az üzemi élet egészére. Majtényi Sándor Pukler Lajos J0, Egyedi gyáregységvezető: 1972 első félévében gyáregy­ségünkben 13 szocialista címet nyert, három szocialista címért küzdő és két munka-, össze­sen 18 brigád dolgozott. A munkaverseny célja érdekében végzett szervezés kétségtele­nül nagy munkával jár, de a befektetés az eredményekkel sokszorosan megtérül. Brigádjainkra minden eset­ben építeni lehet, akár ter­melési, akár társadalmi mun­kafeladatról van szó. Legutóbb például a szocialista brigádok társadalmi munkában készí­Busz II. villanyszerelő üzem­vezető. A munkaverseny-moz­galom összefogó hatással van a dolgozókra. A kisebb közös­ségekben szinte családias a hangulat. Az emberek ismerik egymás gondjait, örömeit, bár tettek raktárpolcokat az oszt­­természetesen — akárcsak az rák postabuszok alkatrészei­­igazi családban — akadnak nők tárolásához, nézeteltérések is. —Ja. GYŐZTES: A KÖZÖSSÉG *Hétköznapi” vetélkedő A vetélkedők korát éljük. Rádióban, televízióban, szinte nap mint nap új győztesekkel ismerkedhetünk meg. Van olyan vetélkedés is, melynek hasznát egy gyár, egy vállalat és közvetve az egész társadalom látja. Ezeknek hő­seit azonban ritkán ismeri meg a nagyközönség. Pedig munka­helyükön, a termelésben ugyancsak kitesznek magukért. A szocialista munkaverseny­ben részt vevő dolgozók a leg­nehezebb termelési feladatokat teljesítik a verseny céljainak megvalósítása közben. A munka­verseny céljait csak jó közösségek, megfelelően szervezett munkával tudják el­érni. 1971-ben a 3-as gyáregység alkatrészüzeme másodszor nyerte el a szocialista üzem címet. Hogyan sikerül egy ilyen nagy közösségnek, egy egész üzemnek elérnie ezt a meg­tisztelő rangot? — Az üzemi közösség nem elvont fogalom — adja meg a választ Maszlag Mihály mun­­kaverseny-felelős. — Kis sej­tekből, brigádokból felépülő tényleges erő, melyre mindig lehet építeni. Különösen ak­kor, ha tudjuk, hogy üzemünk­ben 8 szocialista brigád dolgo­zik. A kilencedik, a Törekvés brigád ebben az évben kötötte első szerződését. Ahhoz, hogy az üzem elnyer­je a szocialista címet, tulaj­donképpen az kellett, hogy minden szocialista brigád tel­jesítse vállalásait. Tavaly ez sikerült. Pedig a mérce magas. Szigo­rúan vesszük a vállalásokat. A Szabadság brigád például 1960- ban alakult, és ez ideig a ne­héz követelmények miatt csak a negyedik fokozatot tudta el­érni. Fontosnak tartjuk a kultu­rális vállalások teljesítését is. A dolgozók 75 százaléka vesz részt valamilyen oktatási for­mában.­­ A jó eredményeket elérő brigádok tagjai természetesen egyénenként is megállják a helyüket — veszi át a szót Endrődy Károly üzemvezető. — Dolgozóink a legkülönfélébb munkákat elvégzik, ha a ter­melés úgy kívánja. Igaz, szerencsés helyzetben vagyunk. Jók a munkakörül­mények. Megfelelőek a szociá­lis létesítményeink, öltözők, fürdők. Az itt dolgozóknak jó a köz­érzete. És ez nagyon fontos tényező. Ezért minimális üze­münkben a munkaerő-vándor­lás. Az itt dolgozók 15—20 szá­zaléka törzsgárdatag. Ezek az emberek alkotják a szocialista brigádokat, s a szo­cialista brigádközösségek jó munkájával érte el üzemünk azokat az eredményeket, me­lyek alapján a gazdasági és a szakszervezeti vezetés méltó­nak találta a szocialista cím elnyerésére. Ez évben a szocialista üzem cím megpályázásának új for­máját vezették be. Nem kell előre benyújtanunk vállalá­sainkat, az év végi eredmé­nyeink alapján pályázhatjuk meg a címet. Mi féléves teljesítményünk után derűlátóak vagyunk." Eredményeink eddig jobbak a tavalyinál. Szeretnénk, ha üzemünk jö­vőre elnyerné a harmadik fo­kozatot. Ezért a célért össze­fog minden szocialista brigá­dunk, valamennyi dolgozónk! ★ Az alkatrészüzem csak egy a szocialista címet elnyert üze­mek közüli Bemutatásával fel-­ hívjuk a sigyelmet vállalatunk minden kis és nagy közösségé­re, mely feladatainak lelkiis.-' metes tel­jesít­­ésével hozzájárul a termelési terv végrehajtásá­­hoz, a munkaverseny céljainak eléréséhez. Kívánunk e hasznos vetélke­­ dő minden részvevőjének jó munkát és kedvező eredménye­ket. Lakatos

Next