Ikarus, 1977 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1977-05-20 / 10. szám

t♦ ♦ t ♦ t » ájterfa) A kamaszfiú bement a fürdőszobába. Az anya utánaszólt: — úgy igyekezz, hogy a többiek is sorra kerüljenek. A fürdővíz azonban kellemes meleg, marasztaló volt. Az anya türelmét a múló öt-tíz percek lassan emésztették. Eredj be és mondd meg a bátyádnak, hogy azonnal öltözzön, mert... — a többit elnyelte, de a fenyegetést a kisebbik fiú így is megértette. Bement a fürdőszobába. Múlt az idő, öt-tíz-tizenöt perc. Elő a fakanalat! Az anya bevi­­harzott a fürdőszobába. A kamasz még fürdött, az öcsi meg a fal mellett közömbösen ácsorgott. Az anya hangja és a fakanál csattant: Nem meg mondtam! A kamasz kiugrott a kádból és úgy elsodorta öccsét, hogy annak feje nagyot koppant a csempéken. — Mét az öcsédet bántod? ! — és újra lecsapott a fakanál. — De anya! Nem vagy igazságos! — kiáltott sértetten a nagyob­bik fiú. A kisebbik kisomfordált az ajtón. — Hát nem megüzentem az öcséddel? — mondta már higgad­tabban az anya. — Nem szólt semmit, és te megütöttél! A családi „rögtön összehívott" bíróság előtt az öccs nem valami bűnbánóan, inkább csak megszeppenve bevallotta: azt akartam, hogy egyszer ő is kikapjon. E történethez — melyet maga a fakanalazó anya mesélt — ben­nem egy gondolat társult: van ez így az Ikarusban is! V­­isszahőköltem e váratlan képzettársítástól, de aztán tűnődni is kezdtem és önmagamat faggatni. Van olyan, aki bosszút áll nálunk? Lehet, hogy félrevezetnek, megtévesztenek, netán becsapnak vezetőket, hogy azok „fakana­lukkal" más hátára csapjanak? Megtörténik, hogy sunyin hallgat valaki, amikor pedig tudja, hogy ezért másnak kellemetlensége lesz? Elítélnek valakit is hirtelen indulatból, körültekintés nélkül? A kérdéseket pehelyként dobálom, a választ csak erőlködve formálom. Lehet, hogy az olvasók már seregnyi példával felelnek magukban. Nem versenyzek velük. Csak tűnődöm tovább. Nem túl rég felelős vezetők egyik értekezletén ültem. Az asztal­főn egy még felelelősebb elnökölt. Arról lett volna szó, hogy mit is kéne tenni a következő hónapokban — legalábbis ez volt az érte­kezlet célja. Föl is szólaltak a felelős vezetők. Először még csak, csak... de aztán egyre-másra hallok ilyeneket: igen ám, de azzal a főosztállyal nem lehet jól együtt dolgozni... mi megtesszük a magunkét, dehát ők... mi a lehető legtöbbet, de ők keresztbe fek­szenek! Jól körülnéztem és meglepett, hogy a gáncsoskodó, tehetetlen­ek nincsenek jelen. Érdekes. Lehet, hogy Ők éppen másutt ülésez­nek, és a Mi­ket szapulják, feketítik be egy nagyon felelős vezető előtt. S­ok évvel ezelőtt, amikor mélyponton volt a vállalat, az új buszcsalád még csak alakulgatott, a fél országgal létreho­zott együttműködés lépten-nyomon fejreállította a terme­lést, akkor nagyon sokat vádaskodtak az emberek. Idegesek lehet­tek, féltették állásukat, érezték tehetetlenségüket. Azután a válla­lat úrrá lett a helyzeten. Sikert siker követett és örömében hama­rabb mondja az ember: keblemre pajtás! Torzsalkodás akadt ugyan az elmúlt években is, de nem több, mint amennyi illik. Az idén azonban mintha ismét ingerültebben vitáznának egymással a különféle egységek vezetői, beosztottjai. Hamarabb mutogatnak a másikra is: ők a hibásak! Nem hiszem, hogy sokat kell magyaráznom. Közhelyként hat már ez a mondat: az idén még nehezebb! És mindig vannak kicsinyhitűek, ők azok, akik szorult helyzetben egymásnak esnek. Az erős, a tudásában biztos, a bízását el nem vesztő, nem lesi, mit csinál a másik, hanem biztos kézzel fogja a kormányt és vezet, vezet képességei szerint. A­z elején elmondott történetről még annyit: a kamasz egy ideig szenvedett az igazságtalanság miatt, az öcsi egy kicsit­­ röstelkedett, lelkiismeretfurdalása azonban csak az anyá­nak volt, és van még ma is! (gerendás) : azt mondják, — nem is tu­­lan­dom, hol hallottam — az­­ igaz ember nem váltja a színét. Ez gondolom valami olyas­mit jelenthet, hogy nem fordul úgy, ahogyan a szél fúj, nem mond egy dologra egyszer igent, máskor nemet. Miért mondom mindezt? Manapság sok szó esik a vándor­madarakról, akiket a magasabb fizetés, jobb körülmények, több szabad idő és ki tudná mind felso­rolni, hány csábító körülmény miatt adják egyik munkahelyüket, a másikért. Ez az írás azonban nem róluk szól. Úgy kezdődött, akár egy nép­mese. Pedig nem az, nagyon is valóság. 1932-ben Ragály faluból elindult szerencsét próbálni egy hatgyermekes szegényember legki­sebb fia, a tizennégy éves Ludvig Dániel. Pestre utazott, az Uhri fivérek műhelyébe. A Gizella úton inaskodott, kitanulta a „karos­széria szakmát", ami akkoriban egészen mást jelentett, mint ma, jobban kellett érteni a fához, mint a fémhez, a karosszériák fából ké­szültek... Nagyot fordult azóta a világ. Az egykori favázas járgányok utódai egyre modernebb autóbuszok let­tek. 1945-ben újraszületett az or­szág, az emberek új életet kezd­tek, ki itt, ki amott. Ludvig Dá­niel az Ikarusban folytatta mun­káját, délelőtt a készülő buszokon dolgozott, délután a romokat takarította. És tanult. „Az ember mindig tanul, aztán mindig rájön, hogy kevés" — mondja. A technológián dolgo­zik, 70 óta a kocsitest technoló­giai osztály vezetője. Negyvenöt évig az Ikarus gyár­ban... Amikor beszélgetésünk során kimondtuk ezt a számot — pilla­natnyi csönd követte. Negyvenöt év. Miért, hát nem akadt volna jobb lehetőség? Nagyobb pénz, kevesebb fáradtság? — A felszabadulás után nem volt könnyű, az igaz — emlékezik vissza. — Nem tudtuk, hányadán állunk a pengővel, élelemmel. De még akkor se gondoltam rá, hogy odébbálljak. Nézze, én nagyon szeretem a szakmám. Az emberek­kel jól kijövök, kifogás a mun­kámra sohasem volt. Sőt, büszke vagyok arra is, hogy mióta vezető beosztásban vagyok, az osztá­lyomról kevesen mentek el. Meg­elégedett, boldog ember vagyok, mindig azt csináltam, amit szeret­tem. Hát miért mentem volna? Ludvig Dániel nyugdíjba készül. Úgy hagyja itt a gyárat, hogy érzi, megkezdett munkájának méltó folytatása lesz. Szereti a fiatal mű­szakiakat, tehetségeseknek tartja őket, bízik bennük. Az elkövet­kezendő évek sem fogják tétlen­ségre kárhoztatni, gondoskodik erről a két eleven unoka. Pihenni fog, de nem lesz otthonülő. Vár­ják a futballpályák lelátói, az ulti -társaság, a Széchenyi-fürdő, az országjáró kirándulások. Hogyan lehet búcsúzni egy olyan embertől, akinek a szíve mindvégig egy gyáré volt? Hogyan lehet fölmérni, mit jelent negyvenöt évi hűség? Nehéz elke­rülni a dagályos kifejezéseket, ér­zelgős közhelyeket, egy biztos: az ittmaradottaknak példaként szol­gálhat Ludvig Dániel életútja. A jókívánságok mellé tegyünk még egy szót, köszönjük. Kapuvári G. Béla NEGYVENÖT ÉVIG AZ IKARUSBAN Mint V&t/hi’96 ­ Együtt egymást segítve Újjáválasztották a törzsgyár vöröskeresztes vezetőségét. Az alapszervezetek harmincnyolc kül­dötte úgy döntött május 4-én, hogy a jövőben — Kardos Lász­lóné kivételével — egy teljesen új vezetőség valósítsa meg azokat a feladatokat, amelyeket a Vöröske­reszttől várnak. Ez az új fölállás a következő­képpen alakult: dr. Halász Mária el­nök, Rácz Elemérné (sajtoló) tit­kár, Kardos Lászlóné (3-as gyár­egység) gazdasági felelős, Turcsik Jánosné és Szőke Elekné (orvosi rendelő) véradó felelősök, Nyirő Gyuláné (bölcsőde) család és ifjú­ságvédelmi felelős, Olasz Béládé (3-as gyáregység) környezetvé­delmi felelős. Jelenleg nyolcszáz tagja van a törzsgyári Vöröskeresztnek. Ter­mészetesen ebben is tovább kíván­nak lépni. Az új vezetőség tervei­ről mindössze annyit tudunk, hogy program szerint dolgoznak majd, s ennek teljesítéséről gyak­ran hallhatunk. E célnak azonban csak úgy felelhetnek meg, ha mind az alapszervezetek vezető­ségei, mind pedig a törzsgyári vezetőség együtt, egymást segítve dolgozik. 1977. május 6-i küldöttgyűlésen Csóka Sándort választották meg pusztavámi gyárunk KISZ-bizott­­ságának titkárává. Csóka Sándor 1953-ban szüle­tett. Ipari tanuló éveit gyárunk­ban töltötte, majd a szakmunkás­­vizsga után az alkatrészgyártó A pusztavámi KISZ-titkár területére került. 1967-től KISZ -tag, 1972-től MSZMP-tag. A luxus vázgyártósoron dolgo­zott, bekapcsolódott a Jókai Szocialista Brigád munkájába. A brigád a szocialista versenymozga­lomban bronz plakett kitüntetést kapott, a hármas jelszó alapján végzett munka elismeréséért. 1974-ben egyhónapos bentlaká­sos propagandista tanfolyamot végzett. 1975-ben pártvezetőségi taggá, illetve a pusztavámi pb tag­jává választották, ugyanebben az évben, az üzemi pártszervezet javaslatára, egy éves pártiskolára küldték. Az iskola elvégzése után ismét megfogta a kalapácsot, visszatért a „régi brigádba", ahon­nan indult. A tanultakat propa­gandista megbízatásának teljesíté­sével, a fiatalok politikai nevelé­sével hasznosítja. További munká­jában ismét szükség lesz elméleti tudására és gyakorlati érzékére. - Sz. S. - Napfény, Majális BESZÉLGETÉS BUDAI FERENC PÁRTBIZOTTSÁGI TITKÁRRAL — Fehérváron április 30-án mun­kásgyűléseken emlékeztünk meg a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepéről. Itt adtuk a „Kiváló" címeket a gyáregységeknek, az üzemeknek, az osztályoknak, a brigádoknak, a művezetőknek, és a dolgozóknak. Ezen a napon köszöntöttük az édesanyákat is. A déli óráktól dolgozóink családtag­jai gyárlátogatásra jöttek. — A felvonulásra — úgy érzem — jól mozgósítottunk. Jó volt az elő­készítés, a szervezés. A városi nagyüzemek között az „élen" vonult gyárunk, a családtagokkal és a gyermekekkel együtt több mint háromezren. Fegyelmezet­ten, vidáman.­­ A felvonulás után autóbu­szaink az Alba Regia Sportpályára szállították dolgozóinkat. Megkez­dődött a jó hangulatú, színes ma­jális. Az M. Rock együttes nagy sikert aratott. A fővárosi művé­szek is színvonalas műsort adtak. A rendezők kiemelkedő munkát végeztek. MAJÁLIS Céllövölde, körhinta, go­kart be­mutató, női foci, bajnoki mérkő­zések, virsli, sör. Napfény, jóke­dv állandó hullámzás, meleg, nevetés, a tömeg, gyerekek a fűben, száll a piros léggömb, hangzavar, a színek kavargása. Majális... Az M. Rock együttes négytagú zenekar, a megye élvonalába tar­tozik. Ingyen adtak koncertet május elsején. Sánta Katalin és Szegfű György csak „betévedt" a sportpályára. — A vonatról láttuk meg, hogy valami készül. Leszálltunk és itt vagyunk — bizonygatta Kati. — Most hallom először ezt a beatzenekart. Jók. Együtt él a „csapat" — mondta Gyuri és na­gyot harapott a virsliből. Hardi Margitnak is tetszett. — Szeretném őket más alkalom­mal is hallani. Elsősorban a fiata­lok igénylik ezt a zenét. De azért idősebbek is vannak itt, nézz csak körül. Beszélgettem a zenekar tagjaival. Hárman az Ikarusban dolgoznak. Nos, nem panaszkodtak, de egy kis segítséget kérnek a gyártól... Lassan enyhült a forróság, néha szellő is fújdogált. A virsli, a pe­csenye, a sör egyre fogyott, de úgy látszik a büfé kimeríthetetlen volt. Lelkes labdarúgó szurkolók a magyar-szovjet mérkőzést „ele­mezték". A műszaki dolgok iránt érdeklődők a go­kart kocsikat szemlélték. A fáradtak ültek vagy sétáltak. Még ismeretlenek is beszélgettek. A fiatalok fogták egymás kezét. Gondolom, mindenki jól érezte magát. Varga József Köszönet Köszönet mindazoknak, akik április 28-án délelőtt vért adtak a törzsgyári orvosi rendelőben. („Az emberiesség előleg az éle­tért" című írásunk éleshangú föl­hívása — nem kis örömünkre — jó hatással volt fiataljainkra.) Ötvenhat jelentkező akadt. Ki­lenc 3-as gyáregységbeli „arany­­tartalék" az állandó véradókból, a többi a KISZ által szervezett fiata­lokból. Tekintve, hogy hat jelöltet kiszűrtek - kereken ötvenen ve­hettek részt e nemes, emberi meg­mozdulásban. A KISZ mozgósító erejére vall, hogy négy NDK-beli vendégmunkás fiatal is jelentke­zett a véradásra. A 41 KISZ-es és a kilenc állandó véradó donor, összesen 15 liter vért adott. Ezúttal szép számmal képvisel­tették magukat a műszaki értelmi­ségiek is — a fizikaiak mellett. - k. j. - Anett és Ferenc „Tente, tente csöppnyi gyer­mek, álmod őrizem én" — énekel­ték a Színjátszó utcai Általános Is­kola úttörői az ünnepélyes név­adáson. „A gyermek örömet, boldogsá­got jelent a szülőknek, léte célt és értelmet ad..., derűt, fényt hoz az életünkbe..., a házasságot a gyer­mek avatja családdá..., létfontos­ságú a gyereknek a közös szeretet, törődés... — Bán László szó ezek, aki az anyakönyvvező tisztet látta el és hivatalosan is „nevet adott": Bedus Aranka és Galambos Imre kéthónapos Anettjének, valamint Fejes Erika és Kurucz József háromhónapos Ferencének. Jövünk mi is­­ és jöttek... Magam elé képzelem Hoffmann Józsefné vezető könyvtárost, ami­kor négy nappal korábban érte­sítik: a könyvtár minden helyisé­gében vésnek, gondoskodjanak róla, hogy a 18 ezer könyv ne aka­dályozza a villanyszerelőket a vilá­gítás korszerűsítésében. Arról is tudomást szereznek, ha a térdig­­érő törmeléktől megszabadulnak, a festőkre nem számíthatnak. Szűk a kapacitásuk. Jó ha két-há­­rom hónap múlva majd sorra kerülnek. Mi jelenhetett meg lelki szemei előtt? Egy roppant vigasztalan kép, amelynek beláthatatlan a vége. Ráadásul a meghívók már rég el­mentek. A könyvtár „munkábavé­­telének" tizedik napján negyven vasaskönyvtárosnak szeretnék megmutatni, íme ilyen tágas, szép, tiszta helyiségekben szokták fo­gadni az olvasót, a bibliobusz most már azokhoz is eljut, akik távolinak érzik az állandó könyv­tárat. Ehelyett magyarázkodhatnak, hogy ha minden kész, akkor élve­két ide belépni. Amit most látnak, azt felejtsék el. A tapasztalatcserén résztvevőket azonban a frissen festett, tiszta könyvtár fogadta, s portalanított olvasmányokkal. Amikor a hogyanról beszélgettünk, meg is „vádoltam" a vezető könyvtárost, mert úgy adta elő, mint egy me­sét. Hát tessék meghallgatni: a szer­számüzemi Tyereskova brigád sa­ját magától ajánlkozott, jönnek ők, szívesen segítenek a rendcsi­nálásban. A festők Augusztus 20 Szocialista Brigádja se méltatlan­kodott, amikor nyújtott műsza­kokra kérték őket. Mindössze annyi történt, hogy Kübler Hen­rik brigádvezető és Kiss Géza technikus összedugta a fejét, miként gyorsíthatnák a munkát? A többi már Kübler Henrik, Kiss József, Szabó Imre, Kiss Géza fes­tők, Hajner József és Lacskó Jó­zsef kőművesek dolga volt. Azaz némi segédlettel. Egy külső bri­gáddal, a Vegyesipari Augusztus 20-szal eddig olyan kapcsolatuk volt, hogy közösen kirándulgat­tak. Ősszel Szegeden jártak együtt. Most arra kérték őket, hogy itt a törzsgyár művelődési központja könyvtárában találko­zanak egy közös festésen. Ha it jönnek, nem áldozzák föl mind­annyian szabad szombatjukat is, nem készülnek el a tapasztalat­­csere idejére. Hogy mi volt még? Mindössze egy telefonba került, hogy Fekete Lászlóné a gazdasági igazgatói terület tszb-jének ver­senyfelelőse megszervezze az al­kalmi takarító csoportokat. A Ságvári Endre, a Közgazdász, a Március 15 és a Madame Curie Szocialista Brigád tagjai roppant készségesek voltak. Munkaidő után portalanították a könyveket, mosták a polcokat. Annyira nyúj­tott műszakban, hogy egy alka­lommal meg kellett várniuk a filmvetítés végét is, csak azután láthattak munkához. Maradtak és utána folytatták a tisztogatást. Természetesen a művelődési köz­pont takarítónői is velük együtt dolgoztak. Ez igazán szép munka volt! - d. - PUSZTAVÁM A Mór-pusztavámi bekötőutat már használjuk. Ez jelentős költ­ségmegtakarítást jelent, mivel a távolság is csökken és kevesebb autóbusszal szállítják a dolgozó­kat. A centrifugál-szűrő beállításával megszüntettük a kromátozó tőkés importú szűrőpapír felhasználását. A próbaüzem eredményesnek bizonyult, végleges üzembe helye­zés május hónapban várható. A Győzelem Napja alkalmából megrendezett járási honvédelmi versenyeken MHSZ klubunk teljes létszámmal vett részt és kimagasló eredményeket ért el.

Next