Ipargazdaság, 1993 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1993-04-01 / 4. szám
Adalékok a szervezetek egyensúlyállapot problémájához DR. CZABÁN JÁNOS* DR. SUSÁNSZKY JÁNOS* Az optimálisan működő rendszerek alapvető tényezői (jellemzői) egymáshoz viszonyítva szükségképp egyensúlyi helyzetben vannak. Bármely tényező módosulása felborítja az egyensúlyállapotot, annak helyreállítása megfelelő visszahatást vagy alkalmazkodást feltételez. Egyensúlyállandó (ún. homeosztatikus) valamely dinamikus rendszernek az az állapota, melyben a környezet hatásait szakaszosan vagy folyamatosan kiegyensúlyozva működőképes marad. Az egyensúly-követelmény kettős vetületben jelenik meg, egyfelől a környezet és a szervezet egésze vonatkozásában, másfelől a szervezeten belül, az alrendszerek/szervezeti egységek egymásközti viszonylatában. A vállalati szervezet sem a környezetétől elhatárolt entitás, a külső környezet hatásai és a változó belső körülmények befolyása alatt áll. Fennmaradásának előfeltétele működési jellemzőinek, illetve a környezetéből ható tényezőknek az egyensúlyi állapota. A környezet alkalmazkodásra kényszerítő rohamos változásai főként két vonatkozásban érzékelhetők: egyrészt a termékinnovációnak a csökkenő piaci élettartamok nyomására rövidülő periodicitásában, az egymást mind sűrűbben váltó új technológiák megjelenésében, a felfedezések (az új termék, technika s az alkalmazásuk előfeltételét jelentő szervezeti változások) létrejötte és azok üzemszerű alkalmazása közötti időköz szűkülésében, másrészt a gyakori módosulásoknak kitett piaci helyzetben s a mind keményebbé váló nemzetközi versenyben. A környezeti hatások részben a fejlődés természetes velejárói, potenciális lehetőségek kiaknázására vagy szükséges változtatásokra indukálnak, s hasznosak, ha a szervezet képes kompenzálásukra, az egyensúly időleges helyreállítására. A szervezet állapotának fokozatos romlását okozzák a külső körülmények változásai, ha a megfelelő reagálás elmarad vagy késik, s a hibás vagy hiányzó döntések indította folyamat visszafordíthatatlanná válhat. Az egyensúlyállapot végső soron a környezeti nyomás, illetve a szervezet akcióképessége közötti viszony függvénye. Minél korábban ismeri fel a szervezet a változás szükségességét, annál kevésbé hat a környezet kényszerítő erővel, ti. annál inkább lehetősége van erőforrásai mozgósítására, a reagálás megtervezésére és lebonyolítására. A szervezet alrendszeres egységei közötti egyensúlyi állapot követelménye azt jelenti, hogy a működés rendjének tervezésekor, a szervezet átalakításakor az organizáció egészként kezelhető. A szervezetátalakítás terve tehát a szervezet egésze hatékonyságának tükrében - különös tekintettel a rész és egész összefüggéseire, a szervezet egységei között lehetséges konfliktusokra a vállalat egésze működésében képviselt szerepét mérlegelve értékelendő. A kísérletezés a kiragadott tevékenységekkel, a vélt „döntő láncszemmel” (mégha a rendellenesség sürgős felszámolásának igényétől kényszerítve is) gyakori következményei a szervezetet (a működést) deformáló részmegoldások. Az alrendszerek/egységek közötti egyensúlyi állapot felborulása számos okra vezethető viszsza. A szervezet és a környezet közötti ellentmondások tovább gyűrűzhetnek a szervezeten belül és kiélezhetnek latens egyensúlyzavarokat vagy újabbakat válthatnak ki. Ez a helyzet gyakori, ha a szervezet nincs gyors reagálásra kész állapotban tartva, ha az alkalmazkodóképesség, a gyorsaság és a mozgékonyság nem jellemzői a személyi állománynak, a struktúrának és általában a vállalati magatartásnak. Az egyensúlyhelyzet zavarai összefügghetnek a szervezet nagyságrendjének növekedésével vagy a működés színvonalának fejlődésével, ha ti. az egyes alrendszerek/egységek fejlődési üteme egyenlőtlen. Ez a szituáció akadályozhatja az erőforrások kihasználását (pl. a kapcsolódó technológiai fázisok fejlettségi diszkrepanciája esetében); más vonatkozásban a „gyenge pont” lassíthatja vagy akadályozhatja az aktív ráhatást a külső környezetre. Lényegében ez áll elő az elavulással, ha az alrendszer vagy annak valamely eleme: a személy, a funkció, a módszer, az eszköz nem képes - a többi alrendszerhez viszonyítva - eredményesen kielégíteni azt a célt, amelynek elérésére rendszeresítették. Befolyásolhatja az egyensúlyállapotot az organocentrizmus, az a szemlélet, mely a rendszer valamelyik szervét az egész szervezet központja- * Miskolci Egyetem, egyetemi tanár Haire ([1], 1970) az innovációk alapjául szolgáló gondolatok eredetét kutatta. A vizsgálat kiterjedt mind az új termékek alapötletére („gondolati jelentkezésére”), mind a kivitelezéssel kapcsolatos problémamegoldásra. A külső befolyás aránya mindkét kategóriában jelentős. Az indító ötletek nagyobb hányada (66%) vállalaton kívüli forrásból származik. A kivitelezés módozatainál a külső forrás szerepe kisebb (36%), a helyi ismeretekkel rendelkező vállalaton belüli források szerepe a meghatározó. Haire a külső- ill. belső forrásból származó ötletek „minőségének” súlyozását nem végezte el; nyitva hagyta azt a kérdést, hogy melyik forrás adta a konstrukció lényegi újdonságát meghatározó indító információkat. IPAR-GAZDASÁG 1993. április