Irodalmi Magazin, 2018 (6. évfolyam, 2-4. szám)

2018 / 2. szám - Katonák, költők, szerelmek

Az igazság nyelve Vári Fábián László: Tábori posta MARCSÁK GERGELY A­ki kicsit is jártas a magyar iro­dalomtörténetben, biztosan tud­ja, hol találhatunk hasonlóságot Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Besse­nyei György, Fazekas Mihály és Petőfi Sándor pályája között. Amellett, hogy korszakalkotó klasszikusok, kiváló köl­tők, mindannyian katonák is voltak, ráadásul többségük csatában is részt vett, illetve műveiben is megörökítette a harcosok mindennapjait. Vajon fontos-e számunkra, hogy egyes alkotóink részt vettek a katonai hagyományok ápolásá­ban? Annyi bizonyos, hogy nemcsak az életrajzírók fordítanak erre nagy figyel­met, de a regionális kultúrtörténet is számon tartja nevesebb alkotóink szol­gálati helyét. Nemrégiben láttam, hogy egy kis Hargita megyei faluban, Etéden márványtábla őrzi a községben szolgált Kisfaludy Sándor (és mellette a — szin­tén e településen katonáskodó - prózaíró Jósika Miklós) emlékét. Ilyen mementó hívja fel a kárpátaljai Badalóba látogatók figyelmét is arra, hogy ott állomásozott Gvadányi József. E községben szüle­tett Badalai Quartélyozás című művét S. Benedek András az első kárpátaljai honismereti írásnak tartja.­ Mi több, a Badalóban szerzett élmények ihlették Gvadányi Egy falusi nótáriusnak budai utazása című elbeszélő költeményét is. Korunkra természetesen változott a had­sereg társadalmi megítélése és maga az irodalom is. Egyet kell értenünk Kukorelly End­rével abban, hogy „egy igazi »férfité­mától«”­ búcsúzhat a magyar szépírás annak a generációnak a megszűnésével, amelynek tagjaira még vonatkozott az előző rendszerek általános sorkötele­zettsége. Bárki tanúsíthatja ugyanis, hogy egy-egy férfi családtag leghumo­rosabb, legszomorúbb, legmaradandóbb nosztalgikus emlékei gyakran a laktanyában töltött évekhez kö­tődnek. Úgy hiszem, fontos, hogy ezekben az emlékekben vagy az irodalmi bakatörténetekben ne a „katonaviselt, brutalitásokon és nyers erőszakon szocializált férfi”­ ideáljának továbbélését, hanem a speciális életforma diktálta sze­mélyiségfejlődést és az elveihez hű embert lássuk egy érzelemsze­gény világban. Tömörkény István Öreg regruták című, a fronton és a hátországban játszódó története­ket összefoglaló kötetéhez például 1917-ben Móricz Zsigmond írt előszót, amelyben a katonalétből és a korszellemből eredő „finom életmotívumokat” emeli ki — jól­lehet már egy évvel korábban megszületett háborúellenes elbe­szélése, a Szegény emberek. Ezekből az eltűnőben lévő ba­kahistóriákból nyújt egy csokorra valót Vári Fábián László Tábori posta című önéletrajzi regényének 35 fejezeté­ben, méghozzá olyan míves, lirizált pró­zanyelven, amelynek különlegességére Csordás László is felhívta a figyelmet a könyvvel foglalkozó tanulmányában. Mint írja: „Ahhoz, hogy árnyalt képet fessen az NDK-ban megtapasztalt ka­tonaéletről, Vári Fábián László sajátos prózanyelvet teremt. Alapja egy kissé régies, patetikus magyar, amit az anya­országtól elszakított és tőle teljesen el­zárt Kárpátalján őriztek meg sokáig.”­ Az élvezetes, költői képekkel gazdagított nyelvezet nem meglepő, hiszen a szerző főként verseiről ismert, ám az annál in­kább, hogy ebbe a prózastílusba milyen szervesen épülnek be a feletteseknek tett jelentések, a velük folytatott párbeszédek és a műszaki leírások uniformizált, érze­lemmentes, sztenderd nyelvi megnyilat­kozásai. Az ’50-es években született önálló kárpátaljai magyar irodalom nem bő­velkedik katonatörténetekben, csupán rendszerváltás előtti, nyilvánvalóan pro­pagandacéllal írott, a szocialista realiz­mus jegyeit viselő szövegekről beszélhe­tünk, amelyek kommunista szemléletű írók tollából származnak. Megemlíten­dő többek között Illés Béla Honfoglalás című regénye és Lusztig Károly Mielőtt megvirradt című kisregénye - mindkét szerző a „felszabadító” Vörös Hadsereg katonája volt, és mindketten tudósíta­nak a szovjet megszállásról, a kárpátal­jai harcokról. Jellemző, hogy a hadsereg együttműködését a kollektív bűnösség sztálini elvének alkalmazásában, az úgy­nevezett málenkij robot levezénylésében már elfelejtik megemlíteni. Ez a tragikus 124 • 2018/2-IRODALMI MAGAZIN

Next