Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 1. szám - Jókai
SURÁNYI BEÁTA JÓKAI ÉS A MÚMIÁK a Caspar David Friedrich: Uttewalde-i táj (Uttewalder Grund), olaj, vászon, 1825 körül (Linz, Lentos Kunstmuseum) Napjainkban Jókai Mór kötelező olvasmányok szerzőjeként közismert, ami jelenleg inkább átok, mint áldás. Gyerekként már általános iskolában szembesülünk Az arany ember vaskapus nyitójelenetével, vagy A kőszívű ember fiainak címéhez hű kemény soraival, nem utolsó sorban pedig mindkét regény esetében: terjedelmükkel. Nekem általánosban és gimnáziumban is Az arany emberhez volt szerencsém. Elsőre nem jutottam át a dunai szoroson, és előbb feneklettem meg, mint a hajó, gimnáziumban viszont már sikerült a végére érnem, de nem nyerte el a tetszésemet. Ez váratott magára, egészen addig, mígnem egyszer az egyetemen a Google-be beütve egy keresőszót véletlenszerű találatként megjelent egy idézet, és az idézetben egy olyan táj, ami egyszerre volt könyv és hegy. A könyvet olvasva láthatóvá válik a szikla, amiben visszatükröződik a kezünkben tartott könyv. Ez a részlet elementáris erővel veti föl korunk egyik aktuális kérdését: vizualitás és könyv vajon kizárják egymást? Van esélye a könyveknek az Instagram és a YouTube világában? Az idézetet vágólapra rakva újra elengedtem egy keresést, és az eredmény még talán az idézet tartalmánál is jobban meglepett: forrása Az arany ember felütése volt. Ehhez hasonló élményt kínál egyébként a képeket és idézeteket összekapcsoló Napi Jókai Facebook-oldal is, ha követjük, hírfolyamunkban garantáltan fel-felbukkan időnként egy-egy plakátszerű alkotás néhány jól odatett Jókai-sorral. Ehhez az újratalálkozáshoz szükség volt egy megváltozott nézőpontra, és talán arra is, hogy JÓKAI MÓR NOVELLISZTIKÁJÁRÓL 118 O® 2019/1