Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2019 / 1. szám - Jókai

­ SURÁNYI BEÁTA JÓKAI ÉS A MÚMIÁK a Caspar David Fried­rich: Uttewalde-i táj (Uttewalder Grund), olaj, vászon, 1825 körül (Linz, Lentos Kunstmuseum) N­apjainkban Jókai Mór kötelező olvas­mányok szerzőjeként közismert, ami je­lenleg inkább átok, mint áldás. Gyerek­ként már általános iskolában szembesülünk Az arany ember vaskapus nyitójelenetével, vagy A kőszívű ember fiainak címéhez hű kemény so­raival, nem utolsó sorban pedig mindkét regény esetében: terjedelmükkel. Nekem általánosban és gimnáziumban is Az arany emberhez volt szerencsém. Elsőre nem jutottam át a dunai szo­roson, és előbb feneklettem meg, mint a hajó, gimnáziumban viszont már sikerült a végére érnem, de nem nyerte el a tetszésemet. Ez vára­tott magára, egészen addig, mígnem egyszer az egyetemen a Google-be beütve egy keresőszót véletlenszerű találatként megjelent egy idézet, és az idézetben egy olyan táj, ami egyszerre volt könyv és hegy. A könyvet olvasva látható­vá válik a szikla, amiben visszatükröződik a ke­zünkben tartott könyv. Ez a részlet elementáris erővel veti föl korunk egyik aktuális kérdését: vizualitás és könyv vajon kizárják egymást? Van esélye a könyveknek az Instagram és a YouTube világában? Az idézetet vágólapra rakva újra elengedtem egy keresést, és az eredmény még talán az idézet tartalmánál is jobban meglepett: forrása Az arany ember felütése volt. Ehhez ha­sonló élményt kínál egyébként a képeket és idé­zeteket összekapcsoló Napi Jókai Facebook-oldal is, ha követjük, hírfolyamunkban garantáltan fel-felbukkan időnként egy-egy plakátszerű al­kotás néhány jól odatett Jókai-sorral. Ehhez az újratalálkozáshoz szükség volt egy megváltozott nézőpontra, és talán arra is, hogy JÓKAI MÓR NOVELLISZTIKÁJÁRÓL 118 O® 2019/1

Next