Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2019 / 1. szám - Jókai

132 O® 2019/1 MAJOROS SÁNDOR AZ ÉN JÓKAIM legnagyobb írók valamilyen módon mind megpróbáltak Nostradamus lába nyomába lépni. Néhányan egészen nyíltan, mások visszafogottabban és áttételesen kísérleteztek a jóslás­sal, de a világirodalmi mércével mérhető írói életművekben szinte kivétel nélkül föllelhető­­ ez az irányultság. Határozott választóvonalat kell vonnunk viszont az egyszerű fantáziálgatás és a deduktívan lo­gikus jövőkép között. A 19. században alkotó Jules Verne munkássága remek példa erre, és az is kétségtelen, hogy inspirálóan hatott a kortársaira. Ezt Jókai sem úszhatta meg, olyannyira, hogy két évtizeddel az elbukott szabadságharc után megalkotta saját political fictionjét a 20. századról. A mű - egyáltalán nem meglepő módon - korának nemzetközi viszonyaiból indul ki, és azokat gör­geti tovább. Habár Jókai a rá jellemző profizmussal ezt a munkáját sem vette félvállról, már a re­gény közlésének idején kiderült, hogy az általa választott csapásvonal zsákutca. A szövevényesen bizarr politikai vizionálás és a minden logikát nélkülöző, ad hoc fordulatok nem nyűgözték le az ol­vasókat, ami bár nem egyenértékű a bukással, de tény, hogy ez a könyv nem lett annyira népszerű, mint a műszaki fejlődés nagyszerűségére alapozó Verne-regények bármelyike. Ebbe a vonulatba sorolhatók még azok a néhány évtizeddel később keltezett H. G. Wells-regények is, amelyek a fikció területén hajtottak végre egyfajta dimenzióugrást. A jövő század regénye ugyan nem vetekszik Wells kultuszteremtő Az időgépével, de egy tiszte­letre méltóan optimista világnézet bontakozik ki belőle. Ez a munka ma már szinte olvashatatlan, mégsem lehet azt mondani, hogy egy kézlegyintéssel el lehet intézni, hiszen a földerítetlen titok vonatkozásában ma is megfejtésre váró kihívás. És talán azért is kell nekünk, hogy bebizonyítsuk: nemcsak a franciáknak, hanem nekünk, magyaroknak is volt egy látnokunk, aki bár nem jövendöl­te meg egy koronás fő halálát, a jövő titkait fürkésző művében mégis maradandót alkotott. Ebben a műben bukkan fel ugyanis a Kincső név - Kin-Tsen Jókai szerint a magyar őshaza nevének kínai változata -, amiből a 20. században női név lett, hogy egészen különös módon éppen abban a korban tegyen szert növekvő népszerűségre, amelyről az írófejedelem oly téves képet alkotott. Ha minden regényből csak ennyi maradna meg, már elégedettek lehetnénk.

Next