Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2019 / 1. szám - Jókai

3. Vö. Ferenczi László, „Magyar képzelőerő, nagy írói öntudat". Megjegyzések a Herzl-irodalom néhány kérdéséhez, Új Holnap, 1997/14, 9-18. Szörényi László, Herzl és Jókai, uo. 19-27. 4. Alexandre Royre Paracelsus kapcsán foglalkozik a (talán Jókait is megihlető) pánvitalizmus teóriá­jával: Alexandre Royre, Paracelsus (Miszti­kusok, spiritualisták, alkimisták a német XVI. században), goo.gl/f6Wywf A 19. SZÁZADI SZABADELVŰSÉG ÉS A RENESZÁNSZ HEROIZMUS KÖZÖS DIADALA NEM FULLAD KICSINYES VÉLEMÉNYTERRORBA ÉS KULTÚRHARCBA. A HŐSÖK MÁR-MÁR EMBERFELETTI DINAMIZMUSÁT ÖRÖKLI A KOZMOSZ IS: BÁMULATOS ÜSTÖKÖSÖK JELENNEK MEG, ÚJ BOLYGÓK SZÜLETNEK, KOZMIKUS KATAKLIZMÁK KEZDŐDNEK nem nehezíti. Egy kis adalék ahhoz, miért tart­hatták a 20. században naivnak Jókait. Pedig a regény egyik legmegkapóbb vonása, hogy milyen árnyaltan és érzékenyen reflektál a kiválasztottság problémájára. Tatrangi Dá­vid, ez a Tesla-leleményességű feltalálózseni a székely szombatosság és a családi, apáról fiú­ra szálló ezermesterkedő hagyomány örököse. Névadója, a bibliai Dávid király a verseivel ala­pozta meg Isten idejét és az Istennek tetsző ki­rályságot, ő pedig bölcsességével és repülőgépei­vel sietteti az „örök béke” megvalósulását. (Nem elképzelhetetlen, hogy a modern részvénytársa­ság módjára elképzelt Otthon állam a Budapes­ten született, lelkes Jókai-olvasót, Herzl Tivadart is megihlette.3) Világtörténelem és üdvtörténet nem azonosítódik a regényben, de mindvégig összefügg. Menny és pokol leggyakrabban a hő­sök „istenülése”, repülés közben idéztetik meg: Rozál­ átszellemülten bámult Dávid arcára. [...] Olyan volt, mint egy meg­­dicsőült képe, ki az égbe száll, s csak földi mintáját tarta meg arcának, de földi anyag nincs többé rajta. - Félsz-e? - kérdezé szelíd, biztató hangon a Rozalitól a fénylő alak su­gárzó ajka. - Üdvözült vagyok - rebegő a nő, ré­mülettől ittas gyönyörmámorában. (250.) Tatrangi és harcostársai, a haladás „hősei”, Otthon államának alapítói kivételesen rugal­mas, magukat a nagypolitikában is könnyen feltaláló „aktivisták”, a technikai innovációk révén megistenülő, reneszánsz léptékű poli­hisztorok. Nem is elveik vagy iskolázottságuk, hanem morális tartásuk miatt kíváncsiak. („A jó emberek természetszerűen vágynak a tudásra” - vallotta a 16. század elején Leonardo.) És ter­mészetesen nemcsak a férfiak! Rozáli, a példás családanya Otthon államban található „kiskert­jében” (mintagazdaságában) a már létező fajok nemesítésével, az evolúció tökéletesítésével fog­lalkozik. („­ Hát »egyszarvú« nincsen-e még it­ten? - kérdezé egyszer Mr. Severus egész ártat­lan arccal.” 504.) A jövő század regényének hősei vallástalan technokraták, hisznek a tudomány és az emberi szellem diadalában, de a regény buján tenyésző élettel kapcsolatos elragadtatottsága mégis a fel­világosodás előtti korok (Leonardo, Paracelsus) pánvitalizmusára emlékeztet.­ A reneszánsz heroizmus többféle módon is felsejlik. Aprólékosan ábrázolt repülőgépeken daliák és delnők száguldoznak, romantikusan túlfűtött nyelven „vallanak”, a légi csatákban még a repülőgépeikből is átkiabálnak egymás­nak- emlékezzünk csak Sasza asszony és Dávid „légi párbajára”! A káprázatosabbnál kápráza­tosabb technikai innovációkat épp az operákba illő, „hősi karakterek”, szélsőséges jellemek te­szik emelkedetté... és furcsa mód varázslatossá. És hogy semmiféle frusztráció, félelem, gátlás, kisebbrendűségi érzés nem nehezíti a repülést. A szárnyalás bűvöletében megidézett sokféle nyelv- és történelmiregény-hagyomány együtt teszi annyira megragadóvá a Jókai-féle „gépek forradalmát”. - Aztán semmi érzelgés! - szólt rideg hangon Dávid, megszorítva hideg ke­zével Rozák­ kezét. - Készüljünk az úthoz! 136 O© 2019/1

Next