Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 1. szám - Jókai
Jean Baudrillard méltán híressé vált esz széjében (Simulacres et simulation), Borges meséjét alapul véve, a szimuláció mibenlétének a bemutatásához a kartográfusok ama törekvését hozza példaként, akik a Birodalom egy olyan részletes térképét kívánják létrehozni, amely ugyan teljes egészében egybeesik az általuk lefedni kívánt területtel, de amely a Birodalom hanyatlásával maga szintén romlásnak indul. Baudrillard szerint ez a vágyott azonosság nem más, mint a másodlagos szimulakrumok vagy a leképezés klasszikus modellje: addig marad fenn, amíg képmás és valóságos megkülönböztethető egymástól. Ehhez képest a tényleges szimuláció folyamatában a képmás, megelőzve saját referenciáját, nem csupán létrehozza azt a területet, amelyet leképezni hivatott, de behatol abba a valóságba és nyomot hagy annak felszínén, amelynek voltaképpen a helyettesítőjeként áll. Azonban a látszat ellenére mégsem „a térkép [lesz] a valóságos” Baudrillard szerint, „hanem az, aminek nyomai itt-ott láthatók még abban a sivatagban, ami már nem a Birodalomhoz tartozik, hanem hozzánk.” Valószínűleg Jókai egész írói munkássága leírható ez utóbbi elv alapján. A barátfalvi lévita »KÜLSŐ ÉLETÉBEN ELÉG SOK A SZÍNES ESEMÉNY" Jókai például nem véletlenül olyan helyszínen játszódik a borsodi Bükk hegység rengetegében, amely egyetlen térképen sem található meg. Pedig a regényben jócskán akadnak ilyenek. Egy egész Cosmographia, mappákkal, illetve kétfejű embereket és repülő krokodilusokat ábrázoló fametszetekkel (á la Borges), amelyben Magyarország ugyan még nem Ausztriának, hanem annak a Sarmatiának a része, amely egyes leírások szerint a Visztulától és a Keleti-tengertől egészen Tanaiszig (a magyarok őseit alkotó szkíták lakóhelyéig) terjedt az Ister teljes hosszában. Ezek egyikén ugyan fellelhető „Misceutz” (Miskolc) városa, „de azon kívül semmi emberlakta hely Borsod vármegyében.” Márpedig a történet valódi tétje az, hogy kiderüljön, hol található Barátfalva, ahol az a Guthay Lőrinc lakik, aki egykoron Kadarkuthy Viktornak kiadva magát egyrészt elvette feleségül Malárdy Herminát, másrészt az öreg báró segítségével mint csalót börtönbe juttatta az igazi Kadarkuthy Viktort. A regényben tehát semmi sem az, aminek látszik. Bár számos jel utal arra, hogy a lényegi történések magja a megnevezések szintje alatt húzódik és talán nem is megnevezhető, az önazonosság visszaszerzése ennek ellenére