Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 4. szám - Kazinczy
▼ Morelli Gusztáv: Csokonai Vitéz Mihály, fametszet, 1890 körül, eredeti megj.: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (1887-1901) című kiadványban AZ AUTENTIKUS MAGYARSÁGNAK LEGFŐBB MÉRCÉJE A NYELVBEN VALÓ TELJES OTTHONLÉT, A TELJES NYELVI KOMPETENCIA BIRTOKLÁSA LEHET halmaz között nem volt különösebb feszültség, így a különféle nyelveket beszélő közösségek - nem kis részben a latin közvetítő nyelv révén - egyensúlyban voltak. Ugyanakkor ez az egyensúly a század közepe táján kezdett felbomlani: a magyar lakossághoz tartozó értelmiségiek és nemesek körében egyre inkább előtérbe került a nyelvi-kulturális nemzet jelentősége. Ez a nemzetfogalom a következő évtizedekben egyre hangsúlyosabbá vált. Miért? Valójában több, egymást követő s egymástól alaposan eltérő arculatú nemzedék munkájának eredménye volt ez. Az első a század közepe táján lépett a színre, s elsősorban az egyházi értelmiség köreiből került ki. Ők az udvarnak a szekularizáció irányába tett lépéseire válaszként a politikai tartalmú nemesi nemzet fogalmát igyekeztek erőteljesen kulturális irányba bővíteni. A második nemzedéket az 1770-es években színre lépő nemesi garnitúra alkotja, amelynek legnagyobb hatású alakja Bessenyei György volt. Számos írásban kifejtett programjának lényege: a társadalom célja a közboldogság, ezt elérni a tudományok terjesztésével lehet, ennek kulcsa pedig a nyelv, mégpedig a „számosabb rész” nyelve, tehát nem a latin, hanem a magyar. A harmadik nemzedék az 1780-as években, II. József trónra lépését követően jelent meg és alapvetően másképpen interpretálta a nemzeti nyelv kérdését, mint elődeik tették. Vitáról ugyan egyáltalán nem volt szó, de a hangsúly alapvetően megváltozott: a nyelv már egyértelműen első a nemzetet alkotó tényezők közül. „Egy a nyelv, egy a nemzet” - írja a kor egyik legnagyobb hatású, a nyelvkérdés vonatkozásában pedig központi szerepet játszó alakja, Péczeli József, Komárom prédikátora. Ezt a gondolatot számtalan változatban leírták a kor írói, Csokonai Vitéz Mihály éppúgy, mint Batsányi János, Kármán József vagy Révai Miklós. Ez a nézet mennyiben kapcsolható ahhoz a tényhez, hogy e nemzedék túlnyomó része nem a nemesség köreiből kerül ki? Ezzel a beállítással ők a nyelvkérdést az alacsony sorból származott értelmiség - mondhatjuk így is: a magyar harmadik rend - ideológiájaként értelmezték. Ha csak az tekinthető a magyar nemzet tagjának, aki magyarul beszél, akkor a magyar nemzetet nem a magyarországi nemesség alkotja, hanem mindenki, aki magyarul beszél. Az állításnak a rendi alkotmány árnyékában ugyan semmiféle közjogi súlya nincs, a mellette szóló érvelésnek azonban ellenállhatatlan ereje van, hiszen azt mondja, hogy magyar nyelv nélkül nincs magyar nemzet