Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2019 / 4. szám - Kazinczy

▼ Morelli Gusztáv: Csokonai Vitéz Mi­hály, fametszet, 1890 körül, eredeti megj.: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (1887-1901) című kiadványban AZ AUTENTIKUS MAGYARSÁGNAK LEGFŐBB MÉRCÉJE A NYELVBEN VALÓ TELJES OTTHONLÉT, A TELJES NYELVI KOMPETENCIA BIRTOKLÁSA LEHET halmaz között nem volt különösebb feszültség, így a különféle nyelveket beszélő közösségek - nem kis részben a latin közvetítő nyelv révén - egyensúlyban voltak. Ugyanakkor ez az egyen­súly a század közepe táján kezdett felbomlani: a magyar lakossághoz tartozó értelmiségiek és nemesek körében egyre inkább előtérbe került a nyelvi-kulturális nemzet jelentősége. Ez a nemzetfogalom a következő évtizedekben egyre hangsúlyosabbá vált. Miért? Valójában több, egymást követő s egymástól ala­posan eltérő arculatú nemzedék munkájának eredménye volt ez. Az első a század közepe tá­ján lépett a színre, s elsősorban az egyházi értel­miség köreiből került ki. Ők az udvarnak a sze­kularizáció irányába tett lépéseire válaszként a politikai tartalmú nemesi nemzet fogalmát igyekeztek erőteljesen kulturális irányba bőví­teni. A második nemzedéket az 1770-es években színre lépő nemesi garnitúra alkotja, amelynek legnagyobb hatású alakja Bessenyei György volt. Számos írásban kifejtett programjának lényege: a társadalom célja a közboldogság, ezt elérni a tudományok terjesztésével lehet, ennek kulcsa pedig a nyelv, mégpedig a „számosabb rész” nyelve, tehát nem a latin, hanem a ma­gyar. A harmadik nemzedék az 1780-as évek­ben, II. József trónra lépését követően jelent meg és alapvetően másképpen interpretálta a nem­zeti nyelv kérdését, mint elődeik tették. Vitáról ugyan egyáltalán nem volt szó, de a hangsúly alapvetően megváltozott: a nyelv már egyér­telműen első a nemzetet alkotó tényezők közül. „Egy a nyelv, egy a nemzet” - írja a kor egyik leg­nagyobb hatású, a nyelvkérdés vonatkozásában pedig központi szerepet játszó alakja, Péczeli József, Komárom prédikátora. Ezt a gondolatot számtalan változatban leírták a kor írói, Csoko­nai Vitéz Mihály éppúgy, mint Batsányi János, Kármán József vagy Révai Miklós. Ez a nézet mennyiben kapcsolható ahhoz a tényhez, hogy e nemzedék túlnyomó része nem a nemesség köreiből kerül ki? Ezzel a beállítással ők a nyelvkérdést az ala­csony sorból származott értelmiség - mond­hatjuk így is: a magyar harmadik rend - ideo­lógiájaként értelmezték. Ha csak az tekinthető a magyar nemzet tagjának, aki magyarul be­szél, akkor a magyar nemzetet nem a magyar­­országi nemesség alkotja, hanem mindenki, aki magyarul beszél. Az állításnak a rendi alkot­mány árnyékában ugyan semmiféle közjogi sú­lya nincs, a mellette szóló érvelésnek azonban ellenállhatatlan ereje van, hiszen azt mondja, hogy magyar nyelv nélkül nincs magyar nemzet

Next