Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 1. szám - Jókai
.KÜLSŐ ÉLETÉBEN ELÉG SOK A SZÍNES ESEMÉNY" Jókai EGZISZTENCIÁLIS ÉRTELEMBEN IS SIKERES VOLT, MEG TUDOTT ÉLNI AZ IRODALMI MŰKÖDÉSBŐL, S OLYAN HIHETETLEN MAGASRA TUDTA EMELNI AZ ÍRÓSÁG TÁRSADALMI PRESZTÍZSÉT, AMELY KORÁBBAN ELKÉPZELHETETLENNEK LÁTSZOTT, együtt az újságírói munkák vállalását is. Jókai kortársai és pályatársai közül talán Petőfi említhető még ilyen példaként, annál is inkább, mert kettejük között nem csak ismeretség, hanem kifejezetten barátság is volt, s a nyilvánosság meghódításának a folyamata is párhuzamos volt az esetükben. S alighanem egyikőjük financiális értelemben vett sikere sem volt független a másik példájától. Csak éppen Petőfi rövid élete miatt nem tudta megvalósítani azt, amire viszont Jókainak volt módja: gyakorlatilag ugyanis ő lett az első igazi „írófejedelem”, aki nem csupán munkássága értéke és tekintélye miatt méltó erre a címre, hanem egzisztenciális értelemben is sikeres volt, meg tudott élni az irodalmi működésből, s olyan hihetetlen magasra tudta emelni az íróság társadalmi presztízsét, amely korábban elképzelhetetlennek látszott. Persze ez már egy másik történet. De a kezdet sem volt méltatlan ehhez a folytatáshoz. ▼ Schaffer és Réty: Heckenast Gusztáv, papír pozitív (Magyar Nemzeti Múzeum) 7. Margócsy István, Petőfi és az irodalmi gépezet. Petőfi mint modern polgári író , M. L. Petőfi-kísérletek. Tanulmányok Petőfi Sándor életművéről, Pozsony, Kalligram, 2011 (Margócsy István válogatott munkái), 52-79. Szilágyi Márton, Petőfi, a polgári Sz. :„ Hagyománytörések..., i. m. 33-45.