Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 2. szám - Kányádi
,vannak vidékek" Kányádi egy közönséges cserepet, levelet, tollat tartasz te / nyeretlen”. Kányádi addig folytatja és radikalizálja a paradoxonok játékát, amíg a 80-as évek elején eljutunk az ellentmondásokban kiteljesített formakultúra valóságáig. A Sörény és koponya kötet (1989) anyagában számtalan példát találunk erre. Műfajpoétikai értelemben talán a legprovokatívabb a Szürke szonettek ciklus (1983— 1985). A szonett elidegenítő, formaelemző, vagy éppen a meglévő formát változott képiséggel feltöltő, dallamát és szólamát áthangolva provokáló újraértelmezése a magyar modernség egyik fontos hagyományvonala, Babits Mihálytól Tandori Dezsőig, Markó Béláig. Kányádi is kijátssza az előzetes várakozásokat, hiszen váratlanul fabulákat és szatírákat ad közre szonettformában. A többes kódolás lehetőséget ad arra, hogy akár az egyik, akár a másik műfaj anyagszerű - sérülékeny létére eszméljen rá a túloldali felől (a verset kéregként vagy cserépként „a tenyerén tartva”) az olvasó. A példázatos, de a példázaton is ironizáló sorozat legérdekesebb és legsúlyosabb darabjai azok, amelyekben a lírai személyesség alakzatai behatolnak a rangrafosztott szereplíra terébe. A Dachaui képeslapokra (1984) három szonettje részint a történelmi emlékezethely intézményszerűségére reflektál ilyen módon. Az első - szabálytalan - szonett a gépiességet hangsúlyozza, ennek elsődleges funkciója azonban nem az emlékezés külsődleges elidegenedésének jelzése. Sokkal összetettebb szerkezete van ennek a versnek önmagában is, de különösen a hármas sorozatnak. Az emlékezethely ugyanis a látványosságjelleg esendőségével együtt, sőt a szó szerinti kiüresedettséggel együtt válik lírai tárggyá. A lírai narratíva voltaképpeni hőse nem az úti élményéről látszólag (legalábbis eleinte) kissé frivol hangon beszámoló lírai én, hanem maga a dachaui koncentrációs tábor. És éppen a tábor személytelenül emlékező gépiessége az, ami áttör a múzeumi rekonstrukciós anakronizmusokon, a demonstráción, a közvetítésre utaltságon. Mégpedig egyre fenyegetőbben. A lírai énnek eleinte „nincs tudomása” erről, sőt, első olvasásra úgy tűnhet, a kétértelmű „holtszezon” szót is frivolan veti odaa „nem-frekventált turistaidőszak”.« Az Orbán Balázs sírjához vezető székelykapu-sor, Szejkefürdő, Székelyudvarhely, 1985 (FORTEPAN/Németh Tamás) 2. A sortöréseket az alábbi kiadás szerint jelöltük: Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén. Kányádi Sándor egyberostált versei, Budapest, Magyar Könyvklub, 1982,143. 3. Vö. Pataky Adrienn, Kötött vagy szabad forma? Nemes Nagy Ágnes és a szonett , P. A., Szabad kötöttség, Budapest, Ráció, 2016,11-55. 4. Vö. Kappeller Rita, Szabad vers és szonettkísérlet Kányádi lírájában, Literature, 2015/4, 379-389. 5. Vö. Ködöbőcz Gábor, Hagyomány és újítás Kányádi Sándor költészetében, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2002,156.