Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2019 / 3. szám - Iskola

­ A Karinthyt ala­kító Kiss T. István a Tanár úr kérem című színdarab próbáján, a veszprémi Petőfi Színház Latinovits Zoltán Játékszínében, rendező: Vándorfi László, 1997. novem­ber 4. (fotó: Ilovszky Béla, MTI MTVA) ► Diákok 1909-ben (Fortepan/Bősze Ádám)­tolikus szerzetesrendeknél éppúgy, mint a pro­testánsoknál). De ez karrierminta volt, s nem irodalmi téma. Mintha a tanári és írói szerep kapcsolódása feszültséget hordozna magában. Gondolok itt a tanári hivatás társadalmi megbecsültségére, illetve arra, hogy a szépírói hivatás gyakran éppen ellenkező előjellel tűnik fel a közvéle­kedésben. Mit gondoltak az írók a tanárokról, a tanításról, és fordítva, mit gondoltak a tanárok az írókról? Ravasz a kérdés, mert éppen azt nem mondja meg, a tanári hivatás megbecsültségén a méltó vagy éppen a méltatlan bánásmódot érti-e. Szö­gezzük hát le: a 19. század folyamán, s még a 20. század első felében is komoly rang volt középis­kolai tanárnak lenni. Ez a státusz megelőzte az írói hivatás társadalmi elfogadottságát, amely­nek folyamatát a társadalomtörténet a pro­­fesszionalizáció fogalmával írja le. Ez annak vizsgálatát jelenti, hogy bizonyos foglalkozási csoportok miképpen, milyen fázisokban s mi­lyen intézmények alapítása révén érik el a tár­sadalmilag elfogadott státuszt. Magyarországon ez alapvetően a 19. század második felében tör­tént meg látványos módon, az 1860-as évektől már volt értelme annak, hogy valaki foglalko­zásként az író meghatározást adta meg. A tanár­ság esetében azonban ez sokkal korábban jelen volt már. Azaz tanárnak lenni nagyobb presz­tízs volt, mint írónak - legalábbis jó darabig. Gondoljunk csak a 19. század második felének prózaírójára, Tolnai Lajosra, pályája végét isko­laigazgatóként töltötte. Nem örült ugyan annak, hogy erre kényszerül, de ez biztos megélhetés volt. Szemben az írói működéssel. A nevelői, később a tanítói pálya volt az első, amelyen a nők értelmiségiként megjelenhettek. Miért itt? Mit tudunk erről? Ennek is társadalomtörténeti okai vannak. A nők munkába állása a 19. században való­ban a nevelői, tanítói pályával indult. Kezdet­ben a magánszolgálat, magánalkalmazás volt ennek a kerete (a Wohl testvérek, a 19. század ismert írónői kezdetben magánházaknál oktat­tak zenét), s később jött ehhez a tanítói munka (gimnáziumi tanárrá csak némi fáziskéséssel válhattak a nők, de ez természetesen összefügg azzal is, hogy a tanárképzést és tanítóképzést mikor nyitották meg a női hallgatók előtt). Hogy ennek milyen társadalmi ellenállást kellett le­­küzdenie, azt szintén az irodalomból tudhatjuk: 42 O® 2019/3

Next