Irodalmi Magazin, 2019 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 3. szám - Iskola
A Karinthyt alakító Kiss T. István a Tanár úr kérem című színdarab próbáján, a veszprémi Petőfi Színház Latinovits Zoltán Játékszínében, rendező: Vándorfi László, 1997. november 4. (fotó: Ilovszky Béla, MTI MTVA) ► Diákok 1909-ben (Fortepan/Bősze Ádám)tolikus szerzetesrendeknél éppúgy, mint a protestánsoknál). De ez karrierminta volt, s nem irodalmi téma. Mintha a tanári és írói szerep kapcsolódása feszültséget hordozna magában. Gondolok itt a tanári hivatás társadalmi megbecsültségére, illetve arra, hogy a szépírói hivatás gyakran éppen ellenkező előjellel tűnik fel a közvélekedésben. Mit gondoltak az írók a tanárokról, a tanításról, és fordítva, mit gondoltak a tanárok az írókról? Ravasz a kérdés, mert éppen azt nem mondja meg, a tanári hivatás megbecsültségén a méltó vagy éppen a méltatlan bánásmódot érti-e. Szögezzük hát le: a 19. század folyamán, s még a 20. század első felében is komoly rang volt középiskolai tanárnak lenni. Ez a státusz megelőzte az írói hivatás társadalmi elfogadottságát, amelynek folyamatát a társadalomtörténet a professzionalizáció fogalmával írja le. Ez annak vizsgálatát jelenti, hogy bizonyos foglalkozási csoportok miképpen, milyen fázisokban s milyen intézmények alapítása révén érik el a társadalmilag elfogadott státuszt. Magyarországon ez alapvetően a 19. század második felében történt meg látványos módon, az 1860-as évektől már volt értelme annak, hogy valaki foglalkozásként az író meghatározást adta meg. A tanárság esetében azonban ez sokkal korábban jelen volt már. Azaz tanárnak lenni nagyobb presztízs volt, mint írónak - legalábbis jó darabig. Gondoljunk csak a 19. század második felének prózaírójára, Tolnai Lajosra, pályája végét iskolaigazgatóként töltötte. Nem örült ugyan annak, hogy erre kényszerül, de ez biztos megélhetés volt. Szemben az írói működéssel. A nevelői, később a tanítói pálya volt az első, amelyen a nők értelmiségiként megjelenhettek. Miért itt? Mit tudunk erről? Ennek is társadalomtörténeti okai vannak. A nők munkába állása a 19. században valóban a nevelői, tanítói pályával indult. Kezdetben a magánszolgálat, magánalkalmazás volt ennek a kerete (a Wohl testvérek, a 19. század ismert írónői kezdetben magánházaknál oktattak zenét), s később jött ehhez a tanítói munka (gimnáziumi tanárrá csak némi fáziskéséssel válhattak a nők, de ez természetesen összefügg azzal is, hogy a tanárképzést és tanítóképzést mikor nyitották meg a női hallgatók előtt). Hogy ennek milyen társadalmi ellenállást kellett leküzdenie, azt szintén az irodalomból tudhatjuk: 42 O® 2019/3