Irodalmi Magazin, 2020 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2020 / 3. szám - Csoóri Sándor

48 O© 2020/3­ 3. Jánosi Zoltán: Csoóri Sándor hermene­­utikai forradalma. Új Forrás, 2003/7., 67-84.­­ Mednyánszky Lász­ló: Viharos táj, olaj, vászon, 100x80 cm, 1915 körül (Magyar Nemzeti Galéria) KÖLTÉSZETÉRTELMEZÉSE SORÁN VISSZANYÚL AZ ARCHAIKUS HAGYOMÁNYHOZ, EMELLETT­­ HOL MEGNEVEZVE (CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY, ADY ENDRE, KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, LÁSZLÓFFY ALADÁR, LORCA, JESZENYIN), HOL INTERTEXTUÁLIS JÁTÉK ÁLTAL (JÓZSEF ATTILA, BABITS MIHÁLY) - KÖLTŐTÁRSAI SZELLEMI HAGYATÉKÁHOZ. a versbeszélő szubjektív küzdelme, alkotói lét­élménye. Jánosi Zoltán a folklór és a modernség összekapcsolása, újraértelmezése révén a nyel­vi megértés és létértelmezés terén új lehetősé­geket teremtő Csoóri Sándort a magyarországi hermeneutikai szemlélet megújítójaként jelle­mezte.­ Esszéinek, teoretikus munkáinak, köl­tészetének értelmezése során kiemelte a Haran­gok zúgnak bennem verseinek szempontjából is továbbgondolható párhuzamokat Csoóri fel­­ vetései és Gadamer, Paul Ricoeur, valamint La­ can elméleti megállapításaival. Vagyis: ha a be­fogadó nincs kész az értelmező befogadásra, a költői szöveg nem szólalhat meg (Gadamer); a hermeneutika egyik célja a „kulturális távol­ságok” leküzdése (Ricoeur); meghatározó jelen­tőséggel bír a hagyomány újraolvasása, újraér­telmezése, az „üres beszéd” helyett a „telített beszéd” megvalósítása (Lacan). A hermeneuti­kai kör hiányának elszenvedése, a „kulturális távolságok” leküzdésének és a „telített beszéd” alkotásban való megszületésének igénye egya­ránt a kötet verseiben megjelenő költői létértel­mezés része. A megértés, a figyelem hiánya, a küzdelem felemás eredménye, a lírai én értékrendje sze­rint a külvilágban tapasztalható közöny és ér­tékválság a belső konfliktus egyik oka. Ebből ered a költészet erejében és a költői hivatás be­­teljesíthetőségében való hit megingása. Ugyan­akkor a versek megszületése mégis feltételezi a hermeneutika kör létrejöttét, annak pislákoló reményét, hogy a figyelmeztetés nem hiábavaló. Hasonlóképpen a hit kérdéséhez. A lírai én hite, öndefiníciójának szakrális vonatkozása a múló idő léttapasztalatának viszonylatában rendül meg. A szakrális szimbólumok, Istennel folyta­tott dialógusok, sőt, Nietzsche Istenre vonatko­zó alaptételének továbbgondolása a saját vesz­teségek tükre (Csak az a gomb, csak az a gomb; Napot ígértél). Ahogy Baranyai Norbert találóan kifejti: a versbeszélő nem konkretizálja érték­rendjének eszményeit, a metaforizáció, vala­mint az egyén és a külvilág viszonyának szak­rális beszédmódban való megjelenítése által a védett értékek az univerzális létértelmezés részévé válnak, megkérdőjelezve az értékek értelmét nyújtó transzcendens kvalitások el­érhetőségét. A romantika nyomán a költői ki­választottság érzése is válságba kerül. A ma­gát egykor kiválasztottnak tekintő versbeszélő éppúgy deszakralizálja önmagát, mint ahogy az a versekben megjelenített leszakadt, kutyák

Next