Irodalmi Magazin, 2020 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2020 / 3. szám - Csoóri Sándor
48 O© 2020/3 3. Jánosi Zoltán: Csoóri Sándor hermeneutikai forradalma. Új Forrás, 2003/7., 67-84. Mednyánszky László: Viharos táj, olaj, vászon, 100x80 cm, 1915 körül (Magyar Nemzeti Galéria) KÖLTÉSZETÉRTELMEZÉSE SORÁN VISSZANYÚL AZ ARCHAIKUS HAGYOMÁNYHOZ, EMELLETT HOL MEGNEVEZVE (CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY, ADY ENDRE, KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, LÁSZLÓFFY ALADÁR, LORCA, JESZENYIN), HOL INTERTEXTUÁLIS JÁTÉK ÁLTAL (JÓZSEF ATTILA, BABITS MIHÁLY) - KÖLTŐTÁRSAI SZELLEMI HAGYATÉKÁHOZ. a versbeszélő szubjektív küzdelme, alkotói létélménye. Jánosi Zoltán a folklór és a modernség összekapcsolása, újraértelmezése révén a nyelvi megértés és létértelmezés terén új lehetőségeket teremtő Csoóri Sándort a magyarországi hermeneutikai szemlélet megújítójaként jellemezte. Esszéinek, teoretikus munkáinak, költészetének értelmezése során kiemelte a Harangok zúgnak bennem verseinek szempontjából is továbbgondolható párhuzamokat Csoóri fel vetései és Gadamer, Paul Ricoeur, valamint La can elméleti megállapításaival. Vagyis: ha a befogadó nincs kész az értelmező befogadásra, a költői szöveg nem szólalhat meg (Gadamer); a hermeneutika egyik célja a „kulturális távolságok” leküzdése (Ricoeur); meghatározó jelentőséggel bír a hagyomány újraolvasása, újraértelmezése, az „üres beszéd” helyett a „telített beszéd” megvalósítása (Lacan). A hermeneutikai kör hiányának elszenvedése, a „kulturális távolságok” leküzdésének és a „telített beszéd” alkotásban való megszületésének igénye egyaránt a kötet verseiben megjelenő költői létértelmezés része. A megértés, a figyelem hiánya, a küzdelem felemás eredménye, a lírai én értékrendje szerint a külvilágban tapasztalható közöny és értékválság a belső konfliktus egyik oka. Ebből ered a költészet erejében és a költői hivatás beteljesíthetőségében való hit megingása. Ugyanakkor a versek megszületése mégis feltételezi a hermeneutika kör létrejöttét, annak pislákoló reményét, hogy a figyelmeztetés nem hiábavaló. Hasonlóképpen a hit kérdéséhez. A lírai én hite, öndefiníciójának szakrális vonatkozása a múló idő léttapasztalatának viszonylatában rendül meg. A szakrális szimbólumok, Istennel folytatott dialógusok, sőt, Nietzsche Istenre vonatkozó alaptételének továbbgondolása a saját veszteségek tükre (Csak az a gomb, csak az a gomb; Napot ígértél). Ahogy Baranyai Norbert találóan kifejti: a versbeszélő nem konkretizálja értékrendjének eszményeit, a metaforizáció, valamint az egyén és a külvilág viszonyának szakrális beszédmódban való megjelenítése által a védett értékek az univerzális létértelmezés részévé válnak, megkérdőjelezve az értékek értelmét nyújtó transzcendens kvalitások elérhetőségét. A romantika nyomán a költői kiválasztottság érzése is válságba kerül. A magát egykor kiválasztottnak tekintő versbeszélő éppúgy deszakralizálja önmagát, mint ahogy az a versekben megjelenített leszakadt, kutyák