Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)

2023 / 3. szám - Kert

Mária Bartal ▲ Stark István: Hullámok természete, olaj, üveggyöngy, farost, 100x130 cm, 2006 (az alkotó engedélyével) A Tűzkút Weöres Sándor poétikailag legsokszínűbb, legradikálisabb, legszigorúbban szerkesztett, és egyben legenigmatikusabb kötete a Szépirodalmi, majd a Magvető Kiadó visszautasítását követően végül Párizsban, a Magyar Műhely gondozásában látott napvilágot 1964-ben. A két ével korábban már lezárt kéziratot, az akkor még Bolond Istók vázlatkönyve című, később Átváltozásokra átkeresztelt gyűjteményt Domokos Mátyástól a Szépirodalmi Könyvkiadó akkori irodalmi vezetője, Illés Endre kérte el, majd hónapokig válasz nélkül magánál tartotta. Az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő elméleti munkaközösség irodalomtörténész tagjá­nak 1963. februári lektori jelentése fenntartásokat fogalmazott meg, de meglepő módon szorgalmazta a kötet megjelenését alapos, de rövid kiadói előszó­val. Ennek ellenére a hazai kiadók elálltak a közléstől. Erre az időszakra tehető az Új írásban megjelente­tett, majd pornográfnak minősített, bukolikus metafo­rákban bővelkedő, majd az Intimus ciklusba illesztett Fairy Spring (más kiadásokban An­tik ekloga) körül felfújt botrány. A Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirat­tárában olvasható a tömérdek gúnyolódó válaszle­vél, amelyben önjelölt költők hetvenkedtek és ékcelőd­tek Weöres kárára saját improvizációikkal. A Tűzkút egyik legösszetettebb és legkimagaslóbb költeményét, a Salve Reginát Weöres először a Vigíliában próbálta megjelentetni. A Kiadói Főigazgatóság főelőadója jelentésében méltatlankodott, hogy az erotikus témá­kat kedvelő Weöres újfent katolikus költőnek tünteti fel magát, és olyan Mária-himnuszt írt, ami zavarba hozta még a Vigilia munkatársait is. Weöres a vis­­­szaküldött kézirattal ezután a pécsi Jelenkort kereste meg. A folyóirat szerkesztői óvatosságból új címet kértek a költőtől, s ezért Fülep Lajos tanácsára Weö­res átmenetileg a klerikális konnotációt elfedő francia címre, Aubade-ra cserélte a korábbit. Már ez a néhány 74 m 2023/3

Next