Irodalmi Szemle, 1971
1971/9 - JEGYZETEK - Szénássy Zoltán: Lilla sírjánál
búcsújuk emlékeként adta át Lévai Józsefnénak „A szépség ereje a bajnoki szíven“ című könyvet, amely jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtár tulajdona. Rajta Csokonai saját kezű dedikációja: „Elfelejthetetlen Angyalom — Vedd ezt a’ kis könyvet azzal a’ Szívvel, a’milyennel ajánlom, s emlékezz meg írójáról, a’ ki miattad siet a’ halálhoz, a’ kit Te hidegebben fogadsz, mint sem érdemelné. Élj vígan! — Csokonai.“ És Lilla tán meglelte a földi boldogságot? Nem! Gyermektelen házasságát csak az emlékek aranyszálai hímezték ki, és szépsége s élte lassú múlásával egyre inkább a múlt felé fordult. Megőrizte Csokonai gyűrűjét, búcsúlevelét, a Lilla-dalokat és Dombai Márton Csokonai-életrajzát. A költő búcsúlevelét zsinóron függve a keblében hordta, s vele együtt temették el. Hogy mennyire élő volt még ekkor is Csokonai V. Mihály szerelme, és hogy Lilla már elindult a halhatatlanság útján, ezt mindennél jobban igazolják a második házasságáról szóló anyakönyvi bejegyzések. „1844. április 17-én Nagytiszteletű Végh Mihály úr Mocsi lelkipásztor és a komáromi Egyház Megye Esperese, Esztergom és Komárom Megyebeli dispensatiok mellett összeeskedtetett Néhai almási Lakos Nemzetes Lévai István úr özvegyével, Nemes Vajda Júliánna asszonysággal, Néhai Vitéz Csokonai Mihály Lillájával.“ Hogy ki volt a boldogtalanabb? A 32 éves korban tüdőbajban elhunyt költő vagy a 78 éves, mindenkitől elhagyatott Végh Mihályné — nehéz eldönteni. A költő még láthatta Lilláját — lelki szemeivel — halálos ágyán is. De mi maradt Lillának? Csak az emlék, amely végigkísérte hosszú s fájdalmas életútján. Csokonaival eltávozott az, akit szeretett, és akivel egykor a boldogabb jövendőről álmodozott a komáromi Duna-parton. De úgy érezzük, hogy utolsó óráiban Lilla már Vitéz kezét fogta. A halál felé induló Lilla utolsó szavaival és gondolataival Csokonaira emlékezett: „Ezt a zsoltárt a benne levő Lilla-dalokkal a fejem alá tegyétek, Csokonai emlékei ezek. — Ezt a gyűrűt Csokonai adta, velem temessétek el.“ Már alig mozdul az ajka, szinte hangtalanul rebegi a szavakat, és lelke már Csokonait öleli magához: „Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények, Lillák! Isten véletek!“ Szemben a Csokonai Kultúrházzal festői domboldalban találta meg nyugvóhelyét Vajda Júlia. Sírját műemlékké nyilvánították. Megállok az egyszerű vörös márvány sírkőnél, és megilletődve betűzöm a feliratot: „Lilla áldott hamvainak férje, Végh Mihály esperes. Élt 78 éveket. Meghalt, febr. 15. 1855. Béke hamvaira!“ S én a költő Káldi János szavaival küldöm gondolataimat s üzenetemet Csokonai Vitéz Mihály múzsája, az örök Lilla után: Itt nyugszik a harangszó ruhájú angyal az álom-szép vihar, aki lángot-villámot szórt, amerre ment, aki fölgyújtotta az erdőt Mihály szívében ... Hallgatózom, Lent a Duna kérője leng nyárias szertelenséggel és fenségesen. Látszik, utánozza a végtelent. A sírra nézek és meghajtom mélyen a fejem.