Irodalmi Szemle, 1973
1973/9 - Fried István: Csokonai, a kelet-európai költő
200 éve született Csokonai Vitéz Mihály Fried István Csokonai, a kelet-európai költő Csak az utóbbi évtized Csokonai- és felvilágosodás-kutatásai fényében tűnik ki igazán, hogy milyen hatalmas, gondolatilag és poétikailag egyaránt újszerű költészetet alkotott meg, kísérletezett ki Csokonai Vitéz Mihály. Közvetlen utókora lényegtelen kérdések vitatásával töltötte az időt, még ma sincs igazi Csokonai-monográfiánk, legfontosabb verseinek eszmevilágára csak a közelmúltban vetett pillantást a kutatás, a kritikai kiadás huzavonái jól jellemzik e nagy költő körül kialakult zavart, homályt, bizonytalanságot. Sinkó Ervin, Julow Viktor és mindenekelőtt Szauder József elemzései azonban már a jövendő szintézis, a megnyugtató Csokonai-kép alapozását ígérik. Ez azonban csak úgy lehet valós, ha a Csokonai-művet eredeti közegében, a kelet-európai valóságban vizsgáljuk. Összevetjük cseh, szlovák, lengyel vagy éppen román kortársaival, s az összehasonlítás módszerével derítjük ki, mi az az igazán új és lényeges, amit csak ő hozott — nem csupán a magyar, hanem az egész — kelet-európai irodalom számára. Annál is inkább sürgető feladatunk ez, hiszen Csokonainak például cseh kortársával való egybevetésére már 1809-ben is történt kísérlet. Ekkor jelent meg a Neue Leipziger Literaturzeitung júniusi számában egy névtelen ismertető (számos ok arra késztet bennünket, hogy Rumy Károly Györgyöt tartsuk az ismertetés írójának cikke a cseh Hnovkovský „Dowin” című „furcsa vitézi versezet”éről. Az ismertető Wieland Oberonja, az Új Amadisz és Voltaire Pucelle-je mellett Csokonai Dorottyáját is említi mint olyan művet, amellyel rokonságot tart a cseh költő humoros elbeszélő költeménye. Hnovkovský érdeme — vallja a recenzens —, hogy egyesíti Wieland élénkségét és kedélyes hangulatát Csokonai és Voltaire éltével. A cseh nyelv ebben az eposzban nem oly kemény, mint más cseh versekben, Csokonai és Ariosto könnyedségét is a megáénak mondhatja. Megérdemelné — akárcsak a Dorottya — a németre való fordítást, s magyar párjához hasonlóan kitűnően illusztrálható. Ez az egybevetés — bármilyen kezdetleges, csak a külsőségeken alapuló — részben kijelöli a kutatás irányait. A kelet-európai felvilágosodás „furcsa versezet”-eit egybevetve, Csokonai számos fontos költői tulajdonságára derül fény. Erre még nem történt számottevő kísérlet, hiszen Karel Krejčínek e műfajról szóló monográfiája csupán a szláv komikus eposzokat tárgyalja, az osztrák, a román és a magyar művek csak mellékesen érdeklik, azokról csupán odavetett megjegyzései vannak. Pedig: a följebb idézett ismertetés is azt bizonyítja, hogy például a magyar és a cseh komikus eposz között jóval több a tematikai, sőt a kifejezésbeli rokonság, mint a cseh és az ukrán (vagy esetleg más szláv irodalom) hasonló műfajai között. Annál is inkább — hogy példánknál maradjunk —, mivel az ukrán humoros hősköltemény a travesztált zenei-