Irodalmi Szemle, 1975
1975/1 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Fogarassy László köszöntése - Chmel, Rudolf: A szlovákiai magyar irodalomtudomány újabb termése
— írásaira gondolok. Épp az említett folyóirat a tanúbizonysága annak, hogy a szlovákiai magyar irodalomtudomány, -történet és -kritika, a publicisztika és elmélet fejlődése előtt még ott a felvirágzás lehetőségei. Az Irodalmi Szemle olyan küldetést teljesít — szlovák értékeket közvetít és népszerűsíti a hazai magyar irodalom történetét —, melyet pozitívan fogadhat a magyarországi írásbeliség is. Persze az arányosság — főleg a folyóirat tanulmány- és Figyelő rovata között — még nem mindig megfelelő, de ez bizonyára a szerzői háttér következménye. A csehszlovákiai magyar irodalomtudomány utóbbi éveinek termésében az elmondottaknak megfelelően tehát különféle jellegű kiadványokkal találkozunk: a sor a kritikagyűjteménytől, életmű-számadástól (Egri Viktor: Csendes esték vallomása) a hagyományos, de irodalmiasított kultúrtörténeten (Sas Andor: A koronázó város) vagy irodalomtörténeti kutatáson és mikroanalízisen (Csanda Sándor: Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus), a színház- és drámakutatáson (Kováts Miklós: Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában 1918—1938), a nemzetiségi iskola és az irodalmi nevelés összefüggéseinek szempontjain keresztül (Mózsi Ferenc: Nemzetiségi iskola — irodalmi nevelés) egész az egzakt stilisztikai-nyelvészeti elemzésekig terjed (Zsilka Tibor: A stílus hírértéke). A szlovákiai magyar irodalomtudomány akciórádiusza tehát viszonylag kiterjedt, egyszerűen fogalmazva: a honismereti-kultúrtörténeti tájékozódástól a legkorszerűbb módszerekig ível. Hoznak-e ezek a művek a témák változatossága mellett valami újat is, ösztönzően hatnak-e, vagy pedig csak ismereteket halmoznak s az ismeretet rendszerezgetik? A felelet nem olyan egyszerű, mint a kérdés, ezért — úgy vélem — minden egyes kiadvánnyal külön kell foglalkoznunk. A jó értelemben vett hagyományos kultúrtörténetet képviseli a régebben elhunyt irodalomtudósnak és történésznek, Sas Andornak (1887—1962) A koronázó város (Madách, 1973, 333. 1.) című kiadványa. Az alcímében ez áll: A bécsi kongresszustól a nagy márciusig — 1818—1848. A szerző ebben az egyébként befejezetlenül maradt helytörténeti művében hatalmas anyagot tömörílt Pozsony 1815-től az 1848-as forradalomig terjedő történetéhez. Pozsony abban az időben viszonylag jelentős közigazgatási, politikai, gazdasági és kulturális központ volt, amelyben a németek mellett szóhoz jutottak a szlovákok és magyarok is. Az egyre fokozódó nemzeti és társadalmi-politikai küzdelmek korában több nemzeti mozgalom több jelentős egyénisége utazott át a városon vagy tevékenykedett benne. Sas Andor megkísérli, hogy teljességében, de ezen belül az egyedin, olyan mozzanatokon keresztül ábrázolja tárgyát, melyekből a kor hű, nacionalista elfogultságoktól mentes képe kerekedik ki. A szerző a korabeli levéltári és publikált források hatalmas mennyiségét tanulmányozta át, hogy vonzóan és élénken megírt részfelméréseiben megpróbálja összefoglalni a gazdasági és társadalmi élet, a városi önkormányzat, a várossal összefüggő politikai kérdések, a kultúra, az iskolaügy, a művelődés problematikáját. Sok adatot tudunk meg a céhek helyzetéről és küldetéséről, a közlekedésről és hajójáratokról, az árakról, adókról, házbérekből, a kereskedőkről és művelt polgárokról, a városnegyedekről, utcákról, kávéházakról és bálokról, a magisztrátusról és a polgárok jogairól, a város választásairól és adósságairól stb. Részletesen foglalkozik a szerző a bécsi kongresszusnak Pozsony fejlődésére kiható jelentőségével, a városi és megyei parlamenttel, a politikai személyiségek itteni szereplésével stb. Könyve utolsó fejezetében az iskolákról, az oktatásról, a tanárokról és diákokról (köztük részletesen Palackýról és Štúrról), sok itt működő tudósról és íróról, a sajtóról, könyvekről, újságokról, a város képzőművészeti életéről ír. Noha Sas művéből több dolog is kimaradt, a szerző egybefogta anyag megbízható ismertetés és tájékoztatás, amely további hasonló kutatások alapja lehet. Bizonyos mértékben Sas könyvének kultúrtörténeti tájékoztatásához hasonlít Balázs Béla Életünk című kiadványa is (Madách 1973, 107. 1.), amely a februári győzelem huszonötödik évfordulójára jelent meg. A gazdasági-politikai kérdéseken kívül a szerző több szempontból (újságok, kiadók, színházak stb.) vázolja a magyar nemzetiségi kultúra utóbbi huszonöt évének fejlődését.