Irodalmi Szemle, 1975
1975/4 - HAZAI TÜKÖR - KOMÁROM ÉS VIDÉKE - Szénássy Zoltán: Csokonai Komáromban
Öh Tihanynak riadó leánya! Szállj ki szent hegyed közül, lm, kit a sors eddig annyit hánya. Partod ellenében ül. Itt a halvány holdnak fényén Jajgat és sír elpusztult reményén. Egy magános árva szív. Egy magános árva szív. Komáromból való eljövetele után Csokonai 1798 márciusától 1800 februárjáig somogyi barátainál és Csurgón tartózkodott. Kétévi dunántúli tanárkodás után azonban visszatér szülővárosába. 1802-ben ismét Komáromban találjuk. Itt rendezte sajtó alá A tavasz című munkáját, melyet Kleist után fordított magyarra. Tehát abban a városban, ahol négy évvel előbb a Mindenes Gyűjtemény utódjaként a Nyájas Múzsát akarta kiadni, s ahol Lillát megszerette és elvesztette, jelent meg első műve nyomtatásban. Kunszeri Gyula és a szájhagyomány egybehangzó véleménye szerint Csokonai ekkor Lillát is meglátogatta Dunaalmáson. A kis község, amely alig 18 km-re fekszik Komáromtól, a városba jövet és menet is útjába esett Csokonainak. Találkozásuk s egyben búcsújuk emlékeként adta át Lévai Istvánnénak A szépség ereje a bajnoki szíven című kötetét, a következő szövegű ajánlással: „Vedd ezt a kis könyvet azzal a szívvel, amilyennel ajánlom, s emlékezz meg írójáról, aki miattad siet a halálhoz, akit te hidegebben fogadsz, mintsem érdemelné. Élj vígan! — Csokonai.” E nevezetes találkozás után három évvel Csokonai, mindössze 32 évesen, örök bánatával lelkében végső nyughelyre lelt a debreceni temetőben (1805. január 30-án). Ifjan, s költői pályájának delén ragadta el a testi és lelki fájdalom a magyar felvilágosodás legnagyobb költőjét. 1905-ben a költő halálának századik évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségen megjelent Debrecenben a komáromi Múzeum Egyesület küldöttsége is, és a magát „komáromi poétának” valló költő sírjánál Komárom közönsége nevében Alapy Gyula a következőket mondotta: .. Babért hoztam Lilla sírjáról. Vedd, fogadd ezt úgy, mintha Lilla fonta volna szomorú homlokodra akkor, az első találkozás után vett megható búcsúzásnál az ifjú álmok idején. Babért hoztunk. Kit illetne ez jobban, mint Téged, első nemzeti költőnket. Magyar költő voltál, e két szóban elmondtam sorsodat. Ami életedben nem jutott pályabérül, legyen halálodban. Tiéd a babér, mely senkit igazabban nem illetett volna, mint Téged, Csokonai Vitéz Mihály." Csokonai és Lilla a halálban egyesültek. Lilla gyermektelen házasságát csak az emlékek boldogították, élete lassú múlásával egyre inkább a múlt felé fordult. Megőrizte Csokonai gyűrűjét, búcsúlevelét, a Lilla-dalokat és Dombai Márton Csokonai-életrajzát. A költő búcsúlevelét zsinóron hordta a keblében, s ezzel együtt temették el. „Ezt a zsoltárt a benne lévő Lilla-dalokkal a fejem alá tegyétek, Csokonai emlékei ezek. — Ezt a gyűrűt Csokonai adta, velem temessétek el.” Festői domboldalban, a dunaalmási temetőben alussza örök álmát a magyar költészet Lillája. S a kései krónikás, aki meghívott vendégként vett részt a Komárom Megyei Hazafias Népfront Csokonai emlékünnepségén Dunaalmáson, a költő születésének kétszázadik évfordulóján a csehszlovák Komárom nevében Magyar Miklós szavait idézve emlékezett Csokonai Vitéz Mihály múzsájára: Lilla sírját a nyári alkonyat A virágzásba borult fák alatt úgy öleli, mint szív a szeretőt. S midőn az alkony a sötétbe halad, Lágy dal zengi be a kis temetőt. Tán itt bolyong a lantverő diák, Ki szerelmét az éji csenden át Rímes dalokkal szárnyra engedi. • Itt álmodik a sír, fa, lomb, virág, Mert Csokonai lantját pengeti.