Irodalmi Szemle, 1979
1979/9 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Móser Zoltán: „Minden dolgok változnak” (riport)
1. NÁDSZEG: 1905—1978 A „Mátyusföldi gyűjtés” legelején álló Sági bíró lánya című balladatöredék Nádszegről, Felsőszeliből való. Ezért mi is Nádszegen próbálkoztunk először emlékek — vagy emlékezők — keresésével. A helybéli plébánosnál érdeklődtünk, de nem tudott segíteni. Neveket, mint biztos kiindulót nem tudott mondani, mert akkor még csak a helyeket jegyezte fel Kodály, s egyéb adatot nem. — Kérdeztem én is már a kántoromat, hogy az ő édesapja nem mesélt-e valamit Kodályról — ő is kántor volt annak idején —, de nem tudott semmit mondani. Pedig ha itt megszállt, valószínű, hogy először a kántortanítónál kopogtatott. De lehet, hogy csak átutazott itt, és csak valamelyik csárdában vagy kocsmában ült le kérdezősködni. Mert bár kicsi volt a falu, de volt három kocsmája és két csárdája. De csak volt, mert mindegyiket lebontották azóta! Hiába, itt nem találtunk semmit. De szerencsénkre megőrződött egy Nádszegről íródott levél: a Kis-Duna vidékének és egyetlen napnak a leírásán túl valami különös hangulatú, „ezüsthúr-remegésű” vallomás ez a levél. „Kedves Hilda, nem tudom megkapta-e a legutóbbi írást, mert nem volt rajta házszám. Mindegy. Ma Nádszegen vagyok. Közbe egész napig mentem úgy, hogy nem láttam falut, csak erdőket és réteket. Nem hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz: ezüst víz (Kis Duna), ezüstös fűz és nyárfák, ezüstös rétek (benőtte őket ez az árvalányhajféle bojtos növény] erős, mély zölddel aláfestve, hozzá az ég is egész nap ezüst szín volt. Azt hiszem ez szebb, mint Páris. Amelyet egyébként, remélem, már megkedvelt, és a szoba is talán kezd rendbejönni. — Én úgy iszom és kurjongatok, mint a falusi legények; van is eddig dalom már 100-on felül. A nyelvem is visszaszokott a csallóközi beszédbe, amit hejde megrongált az a szerencsétlen városi idioma. — Üdvözli K. Zoltán — 1905. aug. 13.” 2. „MEGHALOK, MEGHALOK ...” Miután egy napot Galántán töltöttünk s régi, Kodállyal kapcsolatos emlékeket kerestünk és fényképeztünk, tovább indultunk a Zoboraljára. Galántától Nyitráig zuhogott az eső. De lassan megcsendesedett s a koloni temetőben már csak szemerkélt. Kodály nyomában jöttünk ide is, pontosabban egy itt gyűjtött népdal nyomán. A fehérrel, barnára, zöldre festett fakeresztek között járva most nem a gyűjtést, de egy feldolgozás, átdolgozás élményét emlegetjük. S egy 1906-ban, első Zobor vidéki útján gyűjtötte népdalt: Meghalok, meghalok; / Még beteg sem vagyok, Kolonyi temetőn / Nyugodni akarok. Érted vagyok, érted, / Érted ilyen beteg. Te érted fél rózsám, / Mindennapi hideg. Vargyas Lajos írja egyik tanulmányában, hogy Kodály, aki 1905-től — a népdalok megismerésétől, az első gyűjtésétől — számítja zeneszerzői pályáját, az első 17 év alatt mindössze egyetlen népdalfeldolgozásnak nevezhető művet alkot, a Két toborvidéki népdal című kórusműt. Egyébként ezt a morva eredetűnek tartott, nem ötfokú népdalt valamiért nagyon kellett szeretnie Kodálynak, valamiért nagyon beléivódott, hisz az ötfokú dalok mellett egyedül ezt dolgozta fel több ízbenis: először kórusnak, másodszor a Magyar népzenébeni énekhangra és zongorára. De van egy harmadik feldolgozása is! Amikor első felesége, Emma asszony halálán volt, ott a betegágynál kezdte ezt átdolgozni többszólamú női karra. Ez volt akkor Kodály halotti búcsúztatója hitveséhez. Valamikor a temetés után lett volna a bemutatója, de elmaradt, alaposan félreértve a szándékot — vagy talán nem is tudták pontosan?, vagy rosszindulatúan félremagyarázták? — a főpróba után nem engedélyezték a bemutatást.